SOROZAT Találkoztam ufókkal…

 Pável Márta

SOROZAT

Találkoztam ufókkal…

Az  alábbi csoportosításban nem mondom meg, hogy a történet igaz, vagy hamis esemény. Fantáziálás vagy csak egyszerűen agyalgás, mese stb. De e sorok között van az igazság, valamelyik valóságos.

A történeteket mindig úgy közvetítem, hogy elsőszám első személyben mondom el a „találkozást”.

1-es számú találkozás:

Ez egy 30 éves történet. Egy este, amikor a híreket olvasták, azt hallottam, hogy ufó szállt le USA-ban és egy parasztbácsi fegyverrel rájuk lőtt,

megsebesítette őket és úgy mentek vissza a hajóra. Ezen nagyon felháborodtam és fogadkoztam, én ilyet soha nem tennék. Bármennyire is félelmetesek,

ijesztőek, teljesen mások, vagy akármilyen formában is lennének, én soha nem bántanám őket.  KI VOLTAM KELVE MAGAMBÓL, mekkora barbárság beléjük lőni, ez nagyon rossz fényt vet az emberiségre. Ilyen gondoltokkal, így morogva feküdtem le.

Emeleten alszom, éjszaka volt, nyitva volt az erkélyajtó, erősen sütött a hold, mondhatnánk, telihold volt. Arra eszméltem, hogy az erkélyen állok és valahogy furcsán testileg lebénítva, de aggyal észnél voltam. Olyan erősen telihold volt, hogy olvasni lehetett volna, teljesen tisztán láttam;  velem szemben egy DERÉKIG ÉRŐ fekete PÓK VOLT. Mindenki tudja és gondolom az idegen lények előtt is nyilvánvaló minden tudásom, gondolatom… - hogy a póktól félek legjobban. A pókfóbiám beteges, a látvány is iszonyatos hatással

van rám, de ez… félméterre tőlem derékig ért. A szemei kissé oldalt ültek és nagyon sok apró kockaszerű felosztásban voltak, egyik-egyik akkora volt, mint a két tenyerem együtt.  A szeme nagyon sok, mozaikszerű külön is teljes részből állt.  Előttem állt iszonyatosan szőrös lábain. Ami megalázó és

megleckéztető volt, az a jókedv ami gondolatátvitellel sütött belőle…, tudta, mit fogok reagálni, ezen mulatott...  Láttam, a szeme mosolyog.

Ha tehettem volna - ennek ellenére félelmemben-, helyben agyoncsapom (…) vagy ha nem vagyok lebénítva, leugrok az erkélyről, az biztos. Nem bírtam mozdulni sem. Tudtam, megkaptam a leckémet, én is megöltem volna, mert ilyen hebrencs az ember, s ők ismernek minket. Ezt akkor, ott az

erkélyen ezt simán bebizonyították, a tükör teljes volt.

Éreztem, hogy megszégyenültem, éreztem, visszakaptam, hogy én megszóltam más embert, s én sem vagyok jobb.

Nevelnek engem, az idegen lények tudták, hogy a tudatomban mi van, mi az, amit legjobban utálok és amitől félek, ők felvették ezt a formát megleckéztetni és sajnos elbuktam ezt a próbát.

Reggelre és azóta is nagyon mérges vagyok és szégyellem magamat, hogy így be tudták mutatni, milyen vagyok.  Nagyon sokat tanultam belőle és tudom, hogy fejlődnöm kell, hogy elfogadható legyek más lények számára is.