2020. július 23., csütörtök

Interjú egy kontakttal

 Pável Márta

 Interjú egy kontakttal

 Igaz, vagy nem igaz sorozat.

 Tegyük fel - vagy ne…? -, hogy kapcsolatom van egy olyan lénnyel - úgynevezett kontakttal -, aki talán egy jól álcázott hibrid stb., de a környezete nem tudja, csak én. Sok kérdésem van, nem is tudom hol kezdjem, hogy végre rávehettem arra, hogy válaszoljon, hogy miről, hogy vélekedik.

 Első kérdésem:

  • Ma reggel láttam, hogy az arabok felküldtek Mars szondákat, és hogy szeretnék majd benépesíteni a Marsot. Kérdésem: szeretne-e a Marson lakni?
  • Laknék bárhol, de nagyon régen és nagyon sokfélék vagyunk itt a Földön, nekem ez megszokott, és kényelmesebb, mint egy úttörő munka bárhol. Tehát nem szeretnék a Marsra menni.
  • Milyennek látja azokat az embereket, akik nem olyan hibridek, mint ön?
  • Sajnálom őket, szeretnék néha javítani rajtuk. Némelyiken meg is tesszük, mert valamelyik megengedi, de a többség szenved a szerves romlandó testében. Nem is tudja, hogy lehetne másként is.
  • Mit tenne Ön a földi túlszaporodás ellen, mivel már lassan nyolcmilliárd felé közeledünk?
  • Ez nagyon komoly téma, igaz, hogy mi más, nektek nem látható sávban is tudunk lenni, de attól még a környezeti tényezők vannak: fény és víz, meg egyebek. Nem úgy, mint rátok, de hatással vannak ránk is, és nagyon nem mindegy, hogy öt-, egy- vagy nyolcmilliárd, hogy miért és hányan szennyezik a Földet. Ez ügyben sürgősen tennie kéne az emberiségnek, de nem ismerik fel a bajt.
  • Önöknél van olyan, hogy szerelem?
  • A szerelem egy felajzott emocionális állapot, nálunk, a félig-meddig embereknél ezt nagyrészt kiiktatják, mert sokkal kulturáltabb módja is van a szaporodásnak. A szerelem pedig úgy érezzük és látjuk, hogy kivetkőzteti magukból az embereket. Ez nekünk nem cél, ugyanakkor látjuk, hogy nagyon szép érzés lehet, s ez elgondolkoztató. De hát ez maradjon meg az embereknek.
  • Mit gondol, mikor tudja meg az emberiség, hogy köztünk vannak ilyen félig humanoidok, vagy minek nevezzem, mint Ön, vagy különböző kísérleti alanyok, akik embernek néznek ki?   
  • Az emberiség, hogy egyből megtudja a választ, az nem jó. Fokozatosan fogja megtudni, s nem egységesen, csepegtetve. Amúgy sokan tudják, ahogyan ön is rájött. Szerintem meg kéne, hogy tudják, mert nekik is egy módszer lenne arra, hogy a testüket kijavítsák. De így nem megy, a babonás félelem az fő akadályuk. Mi ráérünk.
  • Ha kapcsolatot akarunk Önökkel létesíteni, és mi kérjük, hogy jöjjenek, jönnek-e?
  • Nem, vagy nagyon ritkán. Az egész attól függ, ki milyen, miért akar kapcsolatot létesíteni. Ez inkább olyan, ami felülről működik…, nem az ember felől jöhet. Mi tudjuk, hogy milyen az alantas emberi kíváncsiság, vagy újságcikk, vagy kiforgatás, nem tudnak csőbe húzni minket. Ha komoly, rugalmas, okos, tisztességes a személy, akkor meg már úgyis tudja, hogy vagyunk.
  • Ha vége lenne az emberi létformának, akkor mi lenne Önökkel?
  • Semmi, tovább élnénk, erre alkottatunk.
  • Mit gondol magukról, hogy csakúgy elrabolnak embereket különböző céllal?
  • Nem így látom, mert önök születésük előtt ebbe beleegyeztek, még ha nem is emlékeznek rá. Most ha akarják, ezt vissza is vonhatják. Akkor mi baj az egésszel, hogy fajok nemesítését is segítik, káruk nem lesz belőle. Sőt, egyes kiemelt személyeket fokozottan segítünk, óvunk, mert fontosak nekünk. Nem beszélve arról, hogy hálásak vagyunk, hogy beleegyeztek a kereszteződésbe, beleegyeztek abba, hogy mi fejlesszük tovább ezt az egész formát, ami értelmes formának tűnik.  
  • Igaz-e, hogy az idegen lények valami módon bántani akarják az emberiséget, vagy veszélyeztetnék?
  •  Ez egy nagyon nagy butaság! Ha akartuk volna bántani, akkor már rég nem lennének. Mi még akkor is a békés egymás mellett élésben gondolkodunk, ha repülőkkel, fegyverrel megtámadnak minket. Az világos, hogy bénítással stb. kiszedjük a kezükből az ártó dolgokat, hatástalanítjuk. Ez úgy vélem jogos, s hogy eközben pl. egy agresszív támadó repülő lezuhan, azt maga okozta magának.
  • Tudjuk, hogy az emberek sokszor kellemetlenek - még nekünk is -, mit gondolnak/tesznek velünk, ha némelyek erősen negatívok, „büdösek” lelkileg, testileg.
  • Ez van, de bántani nem bántanánk senkit, mert az univerzális szabályoknak ellentmondanánk. Ezt csak az ember nem tartja be.
  • El tudná képzelni, hogy beleavatkozzanak az emberiség dolgába, pl. a rák gyógyszerét megmondanák?
  • Értem. Gondoljon bele, milyen változás lenne. Mennyi emberi életet mentenénk meg. Már rég megtehettük volna, és némely lénynek - akik kérdezték is - meg is mondtuk. De valamiért nem hitték el, valami gát van, mintha meg akarnának halni rákba. Szememben ez a tudat alatt eldöntött öngyilkosságuk egyfajta kivitelezési módja. Pont ezért nehéz ebbe beleavatkozni.
  • Úgy véli, hogy ez tőlünk függ?
  • Hát valahogy így. Mivel ez egy komplex, mindenre kiterjedő betegség, több tényezős, tehát elsősorban a fejben dől el, és ehhez az embernek is oda kéne tenni magát. Tehát nem úgy működik, hogy van egy tabletta / csodaszer, és ezzel kész. Nem így van.
  • Elgondolkoztató amit mond, ezt nem is gondoljuk, ja.
  • Erre nevelni kéne, önvizsgálat stb.
  •  Amikor látjuk a filmeket, hogy mennyi UFO jelenség van, akkor ön mit érez magában? Somolyog vagy azt mondja: hogy szerencsétlenek, a szemüknek se hisznek, …?
  •   Hát igen, jogos ez is, az is. Egy része valóban mese, másrészt a babonás, hisztérikus emberiség az igazat is szétfantáziálja.  Sokszor azt hozzák ki, hogy támadni akarunk, holott nem, de védekezni fogunk. Sok csalás van, vannak jó földi gépek is, amik nem „UFOK”. De vannak igazi megfigyelések, ennek oka van. Akarjuk, hogy lassan tudjanak rólunk.
  • Igen ám, de a kormányok mindig, mindent letagadnak, mi ennek az oka?
  • Sokféle, de nem jó az irányuk, minket az erőviszonyok megváltoztatására akarnának, nem nemes céllal, ebbe mi nem megyünk bele. Ismétlem, akivel mi kapcsolatot akarunk, azokkal már felvettük, és a továbbiakban is fel fogjuk venni. Ők komolyabb emberek, és őket már úgy vesszük, ahogy a mi embereinket. Így húzódik szét ez a határ.
  • Végezetül: amikor archeológusok, geológusok találnak különböző több millió éves tárgyakat pl. egy arany nyakláncot, fémpoharat stb., és önöknek is a tudomására jut, akkor mit éreznek, mit gondolnak, hogy van ez?
  •  Hát én ilyenkor jókat szórakozom, olyan, mint mikor egy ősember megtalálná mondjuk a liftnek a kulcsát, azt sem tudja, hogy mi az a lift, azt sem tudja, hogy kellene nézi, hogy ez mi?  Nem tudja egymáshoz illeszteni a dolgokat, korokat, történéseket sem. Viszont a többségi zavaros gondolkodás miatt kombinálni annál jobban tudnak. Ilyenkor úgy érzem, hogy szólnom kéne, de hát nem illik, nem célszerű beleavatkozni egy társadalom fejlődésébe.
  • Köszönöm a beszélgetést.

2020. július 16., csütörtök

TUDATTAL REPÜLNI …

 Pável Márta

TUDATTAL REPÜLNI …

Találkoztam ufókkal sorozat következő része: a tudatunkkal repülni is lehet.

Hogy ezt megtapasztaltam-e vagy nem, döntsék el Önök.

Az ember álomban repülhet is …, biztos sokakkal előfordult, ugyanis nagyon sok emberrel beszéltem, aki elmondja, hogy álmában repült. Megegyezünk abban is, minden ilyen álomban repülők nem legyezünk a kezünkkel, nincsen szárnyunk, nincsen propeller, sőt semmi sincs rajtunk, hanem a tudatunkkal repülünk, akár mellénk szegezett kezekkel is… lazán.

Az, ami nagyon fárasztó ezekben a repülésekben, hogy a tudatot igen keményen kell tartani, koncentrálni kell, hogy megmaradjunk a levegőben. De mit teszünk ilyenkor? Könnyűvé tesszük magunkat? Legyőzzük a gravitációs erőt? Vagy valami egészen mást művelünk… – azok fránya emberi rejtett tudások, erők…–, azt még sajnos nem tudom. Az biztos, minden alkalommal éreztem, hogy a tudatomat, a koncentrálóképességemet erősen készen kell tartani arra, hogy repülni tudjak.

Egyik alkalommal – álmomban – üldöztek, és rájöttem, hogy nem tudok elég gyorsan futni (meg amúgy sem J), egy dombról lefelé futottam és láttam, hogy az aljában viszont egy igen nagy tó van. Megkerülni már nem voltam képes, mert tényleg nagy volt, s gyakorlatilag belefuthattam volna a tóba, s finito. De mielőtt belefutottam volna, éreztem, hogy most csak egy megoldás van… repülni, s egyből felszálltam, végig repültem a tó másik feléig. Jól hangzik, de elég nehéz volt, s a túlparton sikeresen leereszkedtem, megmenekültem. Amikor felébredtem, éreztem, hogy igen elfáradtam, mint aki egy hétig sakkozott, olyan volt az agyam. Iszonyatosan kimerültem a koncentrálásban, abban, hogy fönnmaradjak. Ez mindent elmond, valahol a tudatunkban van egy képesség, amelyet valami oknál fogva elfelejtettünk, de álomban mintha a legmélyünkben lerakott csomag feléledne, amit időnként felveszünk, feljön a tudatunkba, vagy tán jelez, hogy mi ezt is tudjuk csinálni. Koncentrációval lehet repülni! Gondolkoztam, s mivel mindent kipróbálok, így azóta ezt is  megpróbáltam, hogy lehet tudatosabban tenni. Szóval hosszas előkészítés után, de lehet egy másik állapotban =  meditációs koncentrációban is repülni. Igen kellemes, ez is fárasztó ugyan, de nem annyira, mint először álomban. Nagyon jó dolog, többször is tettem.

Lehet ez az embernek egy képesége, s felismert újfajta tevékenysége? Nagyon elgondolkoztató, hogy miért nem neveljük erre is az embereket, miért nem gyakoroljuk jobban?

Ja, a sorozat kedvéért J, döntsék el a kérdést, igaz vagy nem igaz.

ÉJJEL – hogy óvjanak –, a ZAJRA IS FIGYELMEZTETNEK A LÉNYEK.

Egy másik rövid érdekesség, itt nem is kérdezem meg, hogy igaz vagy nem igaz.

Éjjel 3:30-kor vidéken arra ébredtem, egy belső hang azt mondja a tudatomban, hogy „ne félj, bicikli jön”. Aztán hirtelen éber lettem, elcsodálkoztam, mi ez. Hogyan jöhet bicikli, hogyha vidéken a szobában, az ágyban vagyok, éjjel 3:30 van, miért kéne attól félnem, hogy bicikli jön. De nagyon rövid időn belül már hallani lehetett egy erősödő hangot, ami igen kellemetlenné és ijesztővé vált. Mindenki, aki a házban volt, felébredt. Mint később kiderült – mert a többiek közül páran kirohantak megnézni, mi ez – egy villogó szúnyogriasztó féle, akármilyen szörnyű jármű volt. Iszonyatos hanggal vonult el a szobám ablaka alatt, valóban rettenetes hangja volt, de én meg csak annyit csináltam, hogy megfordultam és ennek az ismeretlen, figyelmeztető, jóságos lénynek azt mondtam, hogy ez nem is bicikli volt és aludtam tovább.  

Reggel elmeséltem mindenkinek, egy jót vigyorogtak. Viszont utána elgondolkoztam, miért ennyire jók hozzám, hogy még a zajra is figyelmeztetnek engem a lények.  Amikor Interneten megláttam azt, hogy hogyan nézhetett ki ez a borzalmas hangú valami, ami egy átalakított  jármű volt, amin forgó kifúvókák voltak, hát én sem tudnám megmondani, hogy minek nevezzem. Az egészben a legszórakoztatóbb két dolog; egyrészt hogy a lények jó szándékúak, s mivel tudták, hogy megrémülök, így előre szóltak, s ez nekem természetes (J). A másik, hogy ők sem ismerték fel, hogy mi lehet ez, azt tudták, hogy nem autó, viszont semmihez sem viszonyíthatták, úgy gondolták, hogy hát legjobban a bicikli az, amire hasonlít, ebből az látszik, hogy valami új fogalmi rendszerrel találkoztak, de a jó szándék megvolt bennük, amit nagyon köszönök nekik.

Végezetül egy vicc jut erről az eszembe.

A gyereket elviszi az apja az állatkertbe, hogy megmutassa neki az állatokat, mert van neki egy plüss nyula, nehogy csak az legyen előtte. Mennek a medvéhez, mondja az apja:

-Kisfiam látod, nagy, barna, szőrős, ez a medve. Nos, Pisike mi ez?

-Nyufi! - mondja büszkén gyerek. Az apja magában mérgeskedik, nem baj, megnevelem, s mennek tovább a zsiráfhoz.

-Nézd kisfiam, ez a zsiráf, hosszú nyaka van, nagy szemei éppen rád néznek, látod? Mond utánam, zsiráf. A gyerek örömittasan mondja:

–Nyufii!

Az apa már nagyon ideges, adok én neked nyufit, elviszi a fókához. Elmagyarázza, látod, vízben van, nincs szőre, ugrál a vízbe, ez a fóka. Mond kisfiam utánam, mi ez? A gyerekben felcsillan a felismerés fénye és szinte kiabálja:

-VIZINYUFI!