2016. december 30., péntek

CE-5 csoportról, vágyak....

 Pável Márta

Jó lenne találni mást is, aki ufóval találkozott

Egy fontos dologra jöttem rá; ha valakinek igazán/valóban volt UFO-s élménye (most itt mindegy, milyen mértékű volt), ha nem tud jól rejtőzködni, jártatja a száját és olyan helyen dolgozik, akkor vagy a munkáját, vagy az életét veszti el.

Akik ebből jól megélnek, élményük nem volt, de magukat ufológusnak titulálják, akik másoktól hallottak ezt-azt, mesélnek, jó kis regénykéket írogatnak, tehát untalan mesélnek, csak kárt okoznak, mert a valóságot segítenek behomályosítani, röhejessé tenni. Ha valakinek igazi tudása van, inkább kicsi részletekben közöl, de a lényegről jobbára hallgat, mert nem akar „disznók elé gyöngyöt szórni”, értem alatta: nem akarja, hogy az érzéketlen, bezárt, buta világ, vagy csodára éhes, gátlástalan újságírók kifigurázzák.

Miért is van ez a vágy az emberben, hogy beszélgethessünk, tapasztalatokat cserélhessünk? Ez olyan, mint amikor meditációban mély élménnyel gazdagodik valaki, s nem tudja senkivel sem megosztani, mert nem értik meg. Igen nagyon egyedül érzi magát. Mit tehet? Inkább hallgat, vagy tanítványokat gyűjt, és így együtt lesznek a világgal szemben „magányosak”, de ez már édes magány. Pont emiatt megyek fel különböző lapokra, és így kerültem a Sirius filmhez is. Végig szenvedtem 1,5 órát.

Véleményem: Nem mondom, hogy semmi sem igaz, de azt igen, hogy hosszú, vontatott, szétszórt, ugyanakkor mondandója kb. 50 percnyi volt. Említett egy CE-5-ös kategóriát, melyet ők alkottak, ennek beütése nyomán megismerhettem egy 12 perces interjút Dr. Steven Greer (orvos) úrral, aki a filmben is főszereplő volt. Itt sem mondott többet, mint a filmben. Csak a riporter agressziója miatt lényegre törőbb volt, ami nem is ártott.

Szóval az a kezdeményezés, hogy akik ezt a fajta CE-5 típusú találkozást akarnák  ez az egyetlen, ami embertől indulna ufók felé  nem rossz. Igaz, több cikkben is  ami erről szól, vélem, hogy gép fordította le magyarra , ugyanaz a szöveg van. Szerintem ahhoz kevés a leírt módszer, hogy valóban működhessen és ebbe a nemzetközi ufó-vágyba sikeresen belekapcsolódhassanak. Ezzel vagy e nélkül is lehet kapcsolat, mert nem hinném, hogy tőlünk, mint akarattól függ, hanem csak a milyenségünktől.

Mi a bajom a Dr. Steven Greer úr által irányította mozgalommal? Ha igazán lenne más lényekkel kapcsolatuk, akkor nem lennének ennyire egysíkúak.

Elsősorban tudniuk kellene, nem mindegyik lény humanoid (lásd a filmen kb. 13 cm hosszú emberszerű lényt, ami messze nem meggyőző…), nagyon nem azok.

Második; a világ hatalmasságai nem csak az energia, technológia miatt nem akarják megmondani, hanem a pánik, az emberi butaság miatt sem, mert évezredek alatt nem erre lettek szocializálva. Most lassan, hogy ne fájjon, sci-fi filmekkel próbálják másfelé fordítani az emberi, földi tudatot.

Harmadik bajom, szerintem Isten nem kiváltható az ufókkal, rendkívül rövidlátó, primitív gondolkodásra vall. Más lények, mindegy milyen formában, bárhol vannak az univerzumokban, ők is ugyanolyan ok miatt vannak külön Istentől, mint mi. Az, hogy esetleg fejlettebbek, nem tesz semmit, attól még lelkileg/spirituálisan butábbak is lehetnek. Viszont, egy idő múlva összeroppan a tudás, és visszahajlik – mint aki egy gömb felszínén fut körbe  az ember az eredethez: Istenhez. Így föltételezem, hogy egy szint után jobban tudják létünk okát, mint mi. Így Steven úrnak az az elmélete, hogy a bibliai csodák majd ufókkal megmagyarázhatóak lesznek, egy régi tévedés. Nem állítom, hogy pár „csoda” nem magyarázható meg, pl. a Vörös-tenger kettéválása stb., de ezeket a keresztényeknek sem kötelező hinni. Amit kötelező például, az Jézus Krisztus feltámadása, Isten és Jézus Krisztus léte stb. Nem aggódóm, ha mélyen beleássunk magunkat és sokat fogunk tudni, amitől jelenleg elég messze áll az emberiség is, akkor nem a hit fog csorbulni, hanem az ateista világnézet. Ez a hitetlenség csak a felszín kapargatásakor néz ki így, de ez a valósághoz képest semmi.

Végezetül valóban szeretnék más, normális, igazmondó, hiteles ufó-kapcsolattal rendelkező emberekkel is beszélgetni. Lenne mondandónk egymásnak-J!

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDEN KEDVES EMBERTÁRSUNKNAK.

2016. december 28., szerda

Energiahullámok, hétdimenziós gamma-sugárzás, a Holdra szállás igazolása stb.

 Pável Márta

Én tudom, hogy vannak ufók,

de harcolok akár ez ügyben,

akár vallási ügyben az emberek elbutítása ellen.

Mondjuk inkább az igazat, az sokkal

izgalmasabb, mint ez a sok félrevezetés.

Energiahullámok, hétdimenziós gamma-sugárzás, a Holdra szállás igazolása stb.

Hírek vagy álhírek?

  1. A szokáshoz híven nagy a hír, kevés autentikus hivatkozással, mégis sokan elhiszik.  file:///E:/ufo%20sas/A%20Mi%20Vil%C3%A1gunk%202013-16!_%20Egy%20ismeretlen%20eredet%C5%B1%20energiahull%C3%A1m%20bomb%C3%A1zza%20most%20a%20F%C3%B6ldet%202016.12.18-19..html

Egy ismeretlen eredetű energiahullám bombázza most a Földet 2016.12.18-19-én. Egy óriási energiahullám befolyásolja az egész bolygót, amit VÉLETLENÜL észlelt a MIMIC TPW mikrohullámú háttér képalkotó.

Eddig a „hír”, vagy rémhír? Megint a szokásos forgatókönyv: „véletlenül” észlelik, autentikus mérés nincs, de hú meg ha…, van óriási energiahullám. Van egy tudományos elv, ami igaz is, hogy sugárözönben élünk, éltünk, így alakultunk ki. Valószínűleg ettől is lettünk olyanok, amilyenek most vagyunk, hogy génjeinkre így hatottak, hogy ez a módosulat jött ki belőlünk.

Igaz, nem tudjuk, mivel tudományosan sehol sem vagyunk, hogy eddig milyen sugárzás, behatás érte a Földünket, és mi fogja még érni, égi haladtában mi történhet velünk. Tudom, az egész olyan bizonytalan  mint mondani szokták  mint a kutya vacsorája. Éppen ezért is csodálkozom az emberi gőgön, meg nekem jár, meg én tudom, meg uralom a helyzetet. (Közben pl. az egész világhírű Alekszandrov együttes nagy része a hullámsírban végzi…!) Istenem, mit tudunk mi? Semmit.

Elvem; hajoljunk meg Isten előtt – aki akkor is van, ha sokan nem hiszik, ettől sokkal alapvetőbb a léte , s ne aggodalmaskodjunk  ezt Ő is kérte tőlünk , pont annyira fog ránk vigyázni, amennyire kell. Lásd a GAIA-elméletet.

2.Megint csak sugárzással kapcsolatos

De előbb egy kis tudományosabb közlés: https://hu.wikipedia.org/wiki/Gamma-sugárzás szerint: gamma-sugárzás nagyfrekvenciájú elektromágneses sugárzás, melynek frekvenciája 1019 Hz feletti, illetve hullámhossza 20-30 pikométer alatti. A gamma-foton energiája 30-50 keV felett van, ezért ionizáló hatású.

Valójában amiről az alábbi cikk regél, gamma-sugárzás, ami nagyenergiájú elektromágneses sugárzás. A γ-fotonok energiája hatalmas is lehet. A gamma-sugárzás töltéssel nem rendelkezik, ezért áthatolóképessége igen nagy, roncsoló képessége azonban kisebb a többi sugárzásénál. Külső sugárforrásként azonban mégis a gamma-források a legveszélyesebbek, mivel leárnyékolásukhoz vastag ólom vagy beton réteg szükségeshttp://www.rhk.hu/a-biztonsagrol/altalanos-ismeretek/

De ez nem is lényeg, csakhogy valami elképzelése legyen annak, akinek esetleg nem volt, hogy mi a gamma-sugárzás. Az alábbi cikket elolvastam, semmi érdemlegeset sem írt, a „legizgalmasabb” a címe volt. Szóval szerintük ilyen robbanás várható.

http://www.theeventchronicle.com/metaphysics/spiritual/massive-burst-7th-dimensional-transformational-gamma-rays-expected-arrive-december-26th/

 Lenne egy kérdésem az írogatókhoz: mit jelent pontosan a cím? A 7. „dimenziós” kifejezés nevetséges, senki sem tudja, mi van más dimenzióban, úgy működik-e, ahogyan elképzeljük, mi lehet ott, mi jöhet onnan, főleg nem a sem a közeli, sem a távoli jövőben. Elmondanám: még csak nem is észlelnék, ha pl. irgalmatlan nagy gamma-kitörés jönne valahonnan is, mert azon nyomban elmúlnánk, mint egy gondolat. Ha valóban egy feketelukból, vagy összeroppanó égitestből kilökődne, vége lehetne a földi életnek is.

Nem sok reális esélye van annak, hogy a cikk szerinti esemény bekövetkezzen. Csak úgy mondom, ezt már 27-én írom, és nem történt semmi-J!

 

  1. A Holdra szállást tagadókról ismét

file:///E:/ufo%20sas/Sg.hu%20-%20A%20NASA%20csap%C3%A1st%20m%C3%A9r%20a%20Holdra%20sz%C3%A1ll%C3%A1st%20tagad%C3%B3kra.html A NASA csapást mér a Holdra szállást tagadókra miszerint a SMART-1 műhold AMIE kamerájával az Apollo-program leszállóhelyeiről fényképet készítsenek inkább csak hírverésre volt jó. Az apró szonda kamerái nem ilyen jellegű feladatra készültek, különösen nem olyan magas pályáról, mint amilyenen a SMART-1 kering, így nem is készíthettek perdöntő bizonyítékként szolgáló felvételeket. … uo. A szonda igen alacsonyan, mintegy 50 km-es magasságban fog keringeni égi kísérőnk körül, hogy minél jobban és részletesebben feltérképezhesse a Hold felszínét, különös figyelemmel a Hold sarkait.

Vannak hírek és vannak összeesküvés-elméletek. Azt nem állítom, hogy szemenszedett hazugság mind, ilyen is, olyan is van közte. Így nehéz kihámozni, mi az igazság. Ez a fenti felreptetett cikk semmiről sem győz meg. Ettől akár lehettek is, meg nem is a Holdon, bizonyítékot nem hinném, hogy szolgáltathatna. Egy biztos, mikor személyesen a NASA kilövőállomásán, a múzeumi részben láttam a holdkomp élethű másolatát, hát elképedtem. Micsoda kamikázék ezek az űrhajósok, ezen hogy lehetett bármit is tenni? Olyan volt, mintha alumíniumfóliából lett volna összebarkácsolva az egész.

Azt viszont hiteles forrásokból nagyon szeretném tudni, mi van a Hold túloldalán.

2016. december 20., kedd

Van-e Karácsony az ufóknál?

 Minden kedves UFÓ kedvelőnek, olvasónknak békés, boldog Karácsonyt és még boldogabb ÚJ ÉVET kívánunk.

Pável Márta

Van-e Karácsony az ufóknál?

Ha a dolgok lényegét nézem, rögtön az elején válaszolok a feltett kérdésre: nem hinném, hogy lenne. Miért is van így?

Jézus Krisztus az emberrel akart kommunikálni, így emberré kellett lennie, mert különben annyira el vagyunk magunkkal foglalva, hogy szinte senki nem veszi észre, hogy veri a lelke ajtaját, hogy beszélni akar vele. Mivel az ufók is, ha velünk akarnak valamiféle kapcsolatot kiépíteni, ők is valahogy emberszerű formára alakítják magukat, különben amilyen kis félősek vagyunk, még szerteszét futnánk, ha meglátjuk őket.

Észlelik-e más lények a mi karácsonyi hangulatunkat?

A mi egyházilag december 24-e éjére tett születési ünnepünknek  egyházpolitikai megfontolásokon kívül  semmiféle mélyebb kozmikus és valóság alapja sincs, ugyanis pontosan nem tudják, mikor született Jézus Krisztus. Hogy a keletieknek, egyéb pogány népeknek is ez fontos időpont volt, annak oka ekörül a csillagászati sötétség utáni világosabb, hosszabb nappalok miatt lehetett.

Semmiféle ufó lénynek, ez nem mondhat semmit. Illetve, ha azt látják, hogy mi mennyire készülünk, persze nem a lényegre koncentrálva tesszük, mert annak az ereje még más lények felé is hatna. De nem, hanem giccsesen kipirosítunk mindent, és ez feltűnést kelthetne bennük; de sokkal okosabbak, mint mi, hamar rájönnek, mindez csak porhintés. Főleg, hogy a meghirdetett öröm és szeretet ünnepe helyett ilyenkor sok öngyilkos van, sokan – főleg idősebbek, özvegyek  egyedül vannak, és legkeservesebb óráikat élik meg. Tudom, sokan alig várják, hogy túllegyenek a karácsonyi „szeretet” ünnepén, amikor csak szembesülnek a magányukkal, a rokonok szeretetlenségével. Így nem jó és nem csak pozitív, hanem sok-sok negatív, szenvedő energia is áramlik feléjük, s nem tudhatjuk, hogy ezek egymást legalább zéróra kihozzák-e?

Van-e Isten-tudatuk az ufóknak?

Sok szkeptikus, materialista szemléletű írogat olyan könyveket, ahol Isten száműzve van, de ez nem tesz semmit, nem kell velük foglalkozni, sokan sokat tévedtek már eddig is.

Ha ezek a lények olyan fejlettek, akkor eljutottak odáig is, hogy az anyag is csak az energia egyik létezési formája, ami fényt, hatalmas energiát vesztett. Végig kell, hogy futassák a szálat, és a végén rá fognak bukkanni Istenre, az anyagtalan, örök, végső valóságra. Így biztosan tudják, hogy Isten van.

Volt-e náluk Jézus Krisztus stílusú megjelenése Istennek?

/Ez részemről öngól kérdés feltevés-J./

Mivel a „náluk” tág fogalom, mert a multi univerzumokban millióféle értelmes lény létezik  magam kb. 20-féléről tudok , de 1-2-t kivéve egy sem olyan, akit unos-untalan az ufókkal foglalkozó lapok egymást másolva átvesznek. Így, hogy mindnél megjelent-e az ő alakjukban Isten, azt nem állíthatom biztosan. Inkább az gondolhatom  bizonyos jelek alapján , hogy nem. Ez attól is függ, mikor nézzük a fejlődésüket, mert a Földön már nagyon rég volt emberi élet és csak 2023 éve született meg Jézus Krisztus. Viszont az is elképzelhető, hogy akik kommunikálnak egymással, ha egyiknél megtestesült az Isten, akkor a másik is tud róla és elfogadja.

Kell-e a lények normális életéhez valamiféle istenhit?

Azért írom, hogy valamiféle, mert többségében ők sem olyanok, mint mi, így az istenképük is hozzájuk idomul. Igen, kell nekik, és ahogyan fejlődnek, egyre jobban kell az Isten tudata, a hit. Ez pont fordítva igaz, ahogyan a magától elszállt (semmi oka sincs rá…) emberiség azt hiszi, van mobilja, nyomogathat mindent, átesik a saját lábán is, elhiszik, hogy már Isten nem is kell, túlléphetnek rajta. Ez egy orbitális tévedés. Ugyanis nagyon is igaz az a mondás: üres kalász fennhordja a fejét. De nekik tele van, roskadásig tele, és felismerik a mélyebb összefüggéseket. Tapasztalható (elmondhatnám hogyan, de még nem teszem J), hogy rengeteg földönkívüli lény, amikor a technikai túlfejlődése miatt lelkileg kiürült, s a mai, mostani hibánkba esett, rájött, nincs értelme semminek, és mostanra visszafordulnak és Istennel akarnak továbbmenni. Tudják, Nélküle nem megy.

De nekünk sem.

Boldog, kegyelemben gazdag KARÁCSONYT kívánok.

2016. december 10., szombat

Idegen lényekkel hogyan kommunikálhatunk?

 Pável Márta

Idegen lényekkel hogyan kommunikálhatunk?

Ha sok kisfilmet megnézek, cikket olvasok, mindegyik arról szól, hogy ők, az idegenek idejöttek, bántottak vagy nem bántottak. Mintát vettek, teheneket öltek, gabonaköröket csináltak stb.! Egy olyan sincs - ami pedig nagyon is lehetséges -, hogy nem ők jönnek ide, hanem csak a tudati vagy eddig meg nem magyarázott spirituális kapcsolat jön létre, a földi és nem földi lény között.

Mielőtt ebbe belekezdenék, meg kell említenem a kóklerséget, ami csúcson működik. Rengeteg ilyen van. Legnagyobb baj az, hogy a többi komoly és valóban autentikus működéssel egy kalap alá vonják és röhejessé válik mindkettő. Ezzel az igazi módszer/érték eltűnik, de legalább is kételkedést vált ki. Mi is volt, ami felbosszantott, és elkeserített. Pl.: Tegnap láttam a TV-ben, hogy egy panelházban (!) vagy 8 ember ül a gumicsónakban, mentőmellénnyel (!..., hogy el ne süllyedjenek a nappaliban), és laptopon ment film a delfinekről, és elkábulva a gyönyörtől nyilatkoztak, mondván "delfin gyógyuláson" mennek át. Én ezt nem így nevezném…!

Tudjuk van; hipnózis, önhipnózis, placebo hatás, meg azt is, hogy képzeletünk határtalan, de ez kiütött.  Nem tudtam, zokogjak, vagy visítva röhögjek. Szokták mondani ahol lókaki van, ott veréb is. Itt minden volt együtt, s gondolom mindez pénzért. (NAV hallod, kuncsaftjaid lettek.) 

Nos ezek után, hogy merjem azt mondani, hogy az idegen  lényekkel való kapcsolatféle lehet; álomban, álomszerű félig meditatív állapotban, nekünk még ismeretlen de működőképes módon, vagy célzott meditációval stb.. Ilyen lejárató tettek után nehéz ezt elhitetni bárkivel is.

Teológián egyik prof. azt mondta, ezeket a dolgokat csak az értheti meg, akinek   selyemszál érzékenységű  a spirituális érzékelése, de ha helyette hajókötélből van, azok semmi ilyenre nem számíthatnak. Ez nagyon sokszor eszembe jut, hogy az összes; magát szkeptikusnak valló, vagy csak mélyebben efelett elgondolkozni képtelen ember ilyen lehet.

Amit nem lehet a 3 dimenziós eszközökkel igazolni, ott nagyon sokan visszaélnek a dolgokkal.

De menjünk vissza az eredeti témára.

A kapcsolat más világokkal nemcsak úgy lehet, hogy mi itt üldögélünk és várjuk, hogy a manna a szánkba hullik, ők meg majd ide is jönnek. Viszont sokan hajókötelek, így szegény ufók bármit is akarhatnának tőlünk.  Gondoljunk bele, képzeljük el azt, ami a valóság /csak nem politikus tudatosítani az emberekkel/, hogy a mi tudatunk egy óriási adóvevő. (Csak nem egyforma hatékonysággal működik.) Akinek a”fejében„ mondjuk csak egy régi Pacsirta rádió van, az nem ad, nem is vesz semmit sem, ill. csak alapfokon működik. De vannak cizelláltabb gondolkodó lelkek, akikben valódi nagyon érzékeny adóvevő van, és érzékenyen reagálnak minden bejövő és kimenő jelre is. Itt nem a panelházban gumicsónakos kategóriáról beszélek, mert ott a hülyeségi faktor mérhető lehetne. 

Ez  amiről most beszélek szinte semmiféle műszerrel sem mérhető. Mégis van? Igen van. Egy példa; több ezer éves keleti szentkönyv szerint a Föld kívülről kék, körte alakú, és jó/rossz lények élnek rajta. Az utóbbihoz nem kellett tehetség, ez ha körülnéz valaki láthatja. De ahhoz, hogy kék és körte alakú, ehhez kívülről kellet nézni és látni, ami akkoriban repülőgép, főként űrhajó nélkül nem látható. Ez bizonyíték arra, hogy más módon is lehet kommunikálni, és akik ezt leírták igenis ki tudtak menni és az adóvevőjükkel / tudatukkal információhoz jutottak, vették azokat a jeleket, amik ilyen tudáshoz kellenek. Többet is lehetne erről írni, de majd…!

Konklúzió: még az embereknek eléggé beszűkült a szemlélete, nagyon morzsányi kivétellel. Tabula rasa kellene a gondolkodásban és a keresés mikéntjében is.

2016. december 3., szombat

Nem vagyunk egyedül az Univerzumban

 Pável Márta

Nem vagyunk egyedül a Földön, meg az Univerzumban sem.

A cikk folytatása a https://sasmarta.blogspot.com/ található

Sohasem voltunk és nem is leszünk egyedül…

Az alábbi hivatkozásnál Bob Dean úrral egyet kell értenem, nem vagyunk a Földön, meg sehol sem egyedül. Tovább vinném a gondolatot: annyira sokféle lény van, hogy azt, ha normál ember belátná, akár bele is bolondulhatna. Tele van minden élettel, ugyanis ez az oka az anyagi világnak, hogy helyet adjon a kóborló lelkeknek.  Kérdés csak az, milyen élettel. Többségében olyan, ami a 3D szemünknek, észlelésünknek nem jelez, nem mérhető, nem látható. Honnan tudom? Tudnék rá válaszolni, de még nem érdemes, és nem teszem ki a módszerünket a tudatlan (feltűnési)szkeptikus, helyenként zárt, vagy ehhez  a lazább gondolkodáshoz még buta emberek céltáblájának.  Aki nem az, az előbb utóbb felkeres akár engem, vagy olyan tanítót, aki választ tud neki adni.

http://ujvilagtudat.blogspot.com/2013/02/bob-dean-az-ufo-k-valosagarol.html Bob Dean UFO szakértő (habár ez önmagában nekem semmit sem jelent, sokan vannak önjelöltek…) egy filmen elmondja, hogy dolgozott velük. Bevallom, nem hiszem el. Nem azt mondom, hogy semmiben sem mond igazat, de sokban nem, vagy erősen torzan értelmezi. Nagyon átlagos az, amit mond, és nincs benne új információ, sőt nagyon emberivé teszi a magas fehér lényeket, pedig nem azok. Ők nagyon tehetségesek, segítőek, és alakot is változtathatnak, s ha akarnak, eltűnnek stb. Tehát nem olyan anyagból vannak - ahogyan az Bob úr mondta -, mint mi. Sajnos, az ilyen felvételek érdekesnek tűnnek, de a valóságtól messze vannak, így félreinformálnak.207105-1000-144716078614535210-r3l8t8d-1000-1421effcb1486872f899355efe94e6a0.jpg

A NASA gondja: űrhajósok ’faces’-e…


Ez kissé humoros, meg szomorú is. Egyik tanítványom a hír kapcsán megjegyezte; talán nem kellene kimenni az űrbe. Ez később elgondolkoztatott, és igaza van, mert továbbgondolva, mi annyira sokat akarunk, hogy ebbe belerokkanunk (nem akartam más szóval kifejezni…)! Igen, nem vagyunk azon a szinten, mint ember, mint szerves lény, hogy kibírjunk egy ilyen macerát, mint az űrben való huzamos tartózkodás, ehhez másféle szerkezetű test, másféle alak, másféle összetétel lenne az ideális.

https://offline.hu/kikapcs/2016/11/ez-tenyleg-szar-ugy-de-barki-segithet-nasa-nak-megoldani/ Space Poop Challenge néven elindították saját “kihívásukat”. Ennek értelmében december 20-ig várnak olyan ötleteket és dizájn-koncepciókat, melyek segíthetnek a pelenka helyett végre valami kényelmesebb és higiénikusabb módszert találni.

A cikkből is látható, hogy alapvető dolgok megoldása is probléma. Az UFO lények sokasága - akik eddig eljutnak -, ezen túl vannak, esetleg olyan testet tudnak kreálni, átalakítani, visszarendezni stb., amit csak az alkalomnak megfelelően akarnak. Más szóval uralják az anyagot, köztük a testükét is.

Szerintem a cél, előbb egy olyan magasabb rendű szellemiség/tudat kialakítása lenne - talán Tibet felé, vagy a szufik felé kellene pislogni… -, ami előbb a saját átalakíthatóságunkat teszi lehetővé/engedi és olyan tudatot kialakítani, ami ezt elhiszi, majd lehetővé teszi. Ha ez sikerült, akkor sokkal olcsóbban és gyorsabban lehet az űrbe menni.

Vatikán, pap, meg egy múltba néző szerkezet?

Jaj NE. Ez már nálam kiveri a biztosítékot.

http://ujvilagtudat.blogspot.com/2016/11/kronovizor-egy-titkos-szerkezet-amivel.html

Egy cikk eladható, ha benne van a Vatikán, ami ugye csupa titok, gonosz és dugdos mindent, mert ők ilyenek, legalább is ezt sugallják. Szerepel egy időbe nézegető szerkezet, és véletlenül Jézus Krisztus van ezen a képen, aki pont úgy néz ki, ahogyan ezt elvárnák. Az mellékes, hogy épp egy közelben lévő templomi szobor hasonmása.

Kicsit messzebb kell mennem. Mi a múlt és mi a jövő?  A jelen sem ragadható meg, mert az már rögtön a múlt lesz. A tudatunk vetít, alakít, akar bizonyos képeket és eseményeket teremt. Ebből áll össze az emberiség múltja és vetítődik ki a jövője. Minden az agyunkban /tudatunkban játszódik le, hosszú távon ennek csak emléke, majd az sem marad meg. Mit fotóztak le ezzel a kronovizorral?! Szerintem semmit, kacsa az egész. Amúgy még jobban hangzik, ha a Pápa is betiltotta, pontos hivatkozás kéne, milyen dokumentumban tette ezt. Különben könnyű bármit is mondani. Nem azt mondom, hogy történelmi fotók nincsenek, de nem ezen az alapon vannak. A jövő meg sehogyan sem fotózható le, semmivel sem a 3D világnak még úgy nincs jelen, csak lesz, de Istennél meg nincs idő, csakhogy nincs anyag sem. Innentől egészen kacifántos lenne a dolog.

S az alábbi videó hosszú, d e nagyon szép, szomorú, elgondolkoztató, idevágó téma. Kérem, nézzék meg.
http://indavideo.hu/video/Keplet_2009

Várnai Zseni: Ha bölcsebb lennék

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,

innám a fényt, ameddig rám ragyog,

a nap felé fordítanám arcomat,

s feledném minden búmat, harcomat,

élném időmet, amíg élhetem,

hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,

hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,

s a holnapom? Azt meg kell érni még,

csillag mécsem ki tudja meddig ég?!

de most, de most e tündöklő sugár

még rám ragyog, s ölel az illatár!

2013-07-21-07.54.44.jpg


2016. december 1., csütörtök

Álltam a gabonakörben, igaz történet

 Pável Márta

Voltam a gabonakörben

Nem emberek készítették!

Fehérvártól nem messze több gabonakör is volt, ültem és álltam benne.

Az alábbi hivatkozásból idézek, szerintem ebből semmi sem igaz, vagy nem ugyanabban a körben voltak. A cikkben van több anomália is, pl. „DR: - Arra is figyelnünk kellett, hogy ne törjön el a búza szára. Még zöld volt, ha érettel csináljuk, eltörik. Szerencsénk volt abban is, hogy június elején esős időszak volt.” Nekem van egy filmem  régi szalagos , azon tisztán látszik, hogy aranyszínű volt a gabona. Másként ez az időpont már aratási idő volt, akkor már nem zöldül a mező.

De menjünk tovább. Már emlékszem, amikor a riportot láttam a TV-ben akkor is, az ismerőseim előtt tiltakoztam, hogy ez nem így volt. Persze nem tudom, 1991-93 között  mert ez valamikor akörül lehetett  hány gabonakör volt Fehérvár közelében. De amiről írok, azt teljesen biztos, hogy NEM ember készítette.

 

Volt egy Sz. János nevezetű  azóta látókörömből eltűnt – haverom, aki azzal jött hozzám 1991-93 körül  nem emlékszem pontosan, mikor , hogy nem akarsz-e gabonakört nézni? Hogyne akarnék, vettem a Panasonic felvevőt, és elmentünk kocsival. Már sokan voltak ott. Érdekes volt, mennyi ember mennyifélét tett. Volt, aki meditált, imádkozott, hitetlenkedett stb. Én már akkor egy kutatóintézetben dolgoztam, megpróbáltam az ottani módszerek szerint kísérletet végezni és videózni. (A felvétel megvan, csak sok idő, míg megkeresem.)

Vettem mintát is, majd a munkahelyemen egy béta sugarakat mérő műszerbe bele is tettem, és a háttér feletti sugárzása kb. 20%-kal volt több. Ami a legmeggyőzőbb és legérdekesebb volt, ahogyan elhajlott a gabona szára a föld felett számítva kb. 1,5 -2 cm-re. Mint gyógyszereket ismerő ember, arra gondoltam, hogy ilyen lehetett anno az is, mikor az anyarozs alkaloidát kivonták a rozsból, ami akkor nagyon fontos nőgyógyászati gyógyszer volt. Csakhogy itt nem felül vettek ki valamit a növényből, hanem alul. Hogy mi lehet benne, ez sokáig kínozott, szerettem volna megtudni, mit kellene abban a növényi részben keresnünk, s nekünk hatna-e? Ugyanis nem törve, nem taposva, nem erővel elhajlítva volt a szára, hanem szerkezetében kilazítva! Mint amikor a növényt valahogy megkezelik, majd visszakeményedik, de mivel valami már hiányzik onnan, elhajlik a kezelés miatt. Gondolom erre egy nagy forgó fej ment rá, kiszedte, ami kellett, és ennyi. Ebben a gabonakörben ez volt a helyzet, és innentől valótlant mond az, aki mást állít.

Jellemző volt, hogy a kémiai művelettel abszolút egyforma magasságban kivontak valamit a szárból. A gabona felső, többi része kissé rézsustos volt, nem volt az olyan alacsonyan, ahogyan a töve elhajlott, pont úgy állt, hogy – ha a kíváncsiskodók nem taposták volna össze  akár szemből egy géppel le is lehetett volna aratni. Még arra is gondoltam, vigyáztak, hogy igazi kár ne legyen. A kör kellős közepébe beleültem, de olyan erősen nem éreztem semmit, főleg hogy kissé megbabonázott a dolog, s nem akartam magamat becsapni, volt valami szédülésféle, de ezt sem mondhatom kifejezettnek, 100%-nak.

Ami a legérdekesebb volt, mivel elég sokáig voltunk ott, olyan köröket is felfedeztem, ami addig nem volt ott. Nem tudom, hogyan lehetett, közben lett 5-6 db kb. 1-2m átmérőjű gabonakör is. Ebbe még senki sem lépett be, és a búza is teljesen ép volt körülöttük. Ezt, ha csak repülni nem tudott valaki, ember nem tehette. Amit találtunk, az teljesen ép környezettel volt, azt még egy szarvas vagy egy nyúl sem közelítette meg, abszolút épen állt a gabona. Nagyon érdekes volt, hogy csak az egyik kb. 1,5 méter átmérőjű kör szálai ellenkező irányba hajlottak el, mint a többinek. Ez nagyon elgondolkoztató volt, mert úgy tűnt, addig készültek a körök  valami 3D-s szemünknek láthatatlan módón ‒, míg mi ott voltunk. Csak sima körök voltak, semmi cizellált.

Én teljesen biztos vagyok benne, hogy a körök igaziak.

Azt nem tudom, milyen feltűnési vágy hajtja azt, aki mást akarna elhitetni, gondolom heccből vagy pénzért mond mást. Lehet, hogy vannak hamis gabonakörök, de amiben én/mi voltunk, az biztosan igazi volt. Nem igazán értem, miért jó az valakiknek, hogy „szkeptikusak”, még akkor is, ha valami kiszúrja a szemüket, miért kell, miért szeretnének mindent lejáratni. Attól a dolgok még azok, amik. Kevesek ahhoz, hogy leszámoljanak a para - vagy transzcendens jelenségekkel, vagy a más dimenziós lények jelenlétével. Ez szánalmas. Ha nem értik vagy félnek megérteni, be kell vallani.

http://www.szabadgondolkodo.hu/szkeptikus/ufo/gabonakor.php

A fehérvári gabonakörről - hat év után - beszélgetés az alkotókkal - 1992 őszén …Természet Világa számára készült interjú