Üdvözlünk minden kedves Olvasónkat.
Nevünkről: Miért UFO? Tudjuk, hogy vannak, nagyon sokfélék, dolgunk van Velük.
Miért SAS?
Az AQUILA a szimbólumrendszerben a királyt, mint a Fény Fiát jeleníti meg. A kígyó ellentétpárja. A feltámadást is szimbolizálja, valamint az igazság jelképeként Krisztust is. A Sas és a karmai között tartott hal együttese Krisztusra utal, aki a hívők lelkét a mennyekbe ragadja. A SAS a Fény felé száll, ennek hasonlatára mi is Isten Világosságát akarjuk a világba visszahozni.
Bővebben a sas szimbólumról ITT olvashat.
Miért templom?
AQUILA Közösség saját erőből, saját kézzel, Tószegen épített egy kistemplomot Avilai Szt. Teréz nevére keresztelve. 2011-ben fejeztük be. Lásd a képet.
A blog működtetője az AQUILA Közösség.
Felelős vezetője Vargáné Pável Márta