2019. január 21., hétfő

UFO-ról, tudatos megvezetésekről, tagadásukról

 Pável Márta

  UFO-ról, tudatos megvezetésekről, tagadásukról

 

Ha ezt az Illegálisan Titkosított - Elismeretlen 2017 kb. 1,5 órás filmet valaki végig nézi - szerintem érdemes -, mert az orvos végzettségű, intelligens ember korrekt összeállítást adott elénk, sokat változhat a szemlélete.

https://www.dailymotion.com/video/x66pltu?fbclid=IwAR1AtZPtwnEmFaEtpW2TqF9KzeJUPfZpx7zx746PrUSDVpJ1YOirdRZaggs

A film után egy kis döbbenet lesz úrrá az emberen, mert amit javasol, ilyen erkölcsiség mellett kivitelezhetetlen. Fizikailag soha nem fognak lemondani a kapitalista cégek az olajból, energiatermelésből, hadiiparból stb. fakadó nyereségükről, hogy új, tán idegen lényektől kapott, vagy magunk erejéből felfedett technológiák működhessenek, pl. vízzel hajtott autók,  eddig ismertelen, szinte ingyenes energiaforrások stb. Akik ebből sokszorosan milliárdosok, a magukat jól fenntartó cégek, nem mennek  bele, és azok sem akik ebben  szorosan összefonódó politika által is érdekeltek. Így mostanában senki ne számítson nyilvánosságra, ők addig élnek meg jól, míg a nép tudatlan. Viszont kreálnak fenyegető UFO képeket, történeteket, közös ellenséget gyártanak, s az idegen lények lesznek azok. Ezek mind olyan iszonyatos nyomorúságos dolgok, amire azt kell mondanom, hogy tudom, hogy nem fognak megváltozni, túlságosan erős a hatalom, az önzés, a politikai befolyás, de legfőképpen a pénz, a pénz imádata és hatalom kézben tartása.   
  Azt gondolom, hogy nincs más megoldás, két oldalról lehet megközelíteni az UFO témát; az egyik a földi, ez a különböző technológia, amit esteleg ők adnak át. Nem tudhatjuk, mit hagyunk ki, miben állapodnak meg, kinek az érdekei érvényesülnek stb...  

A másik oldal pedig – ami nem a háromdimenziós oldal, hanem - a különböző tudati síkok, ahol egy olyan változás mehet végbe, ahol valóban – akik részt vesznek  benne -, különleges tudásúakká, érzékennyé stb. válnak.  Még ha a világ ezt kineveti is, vagy kifigurázza, netán abnormálisnak minősíti, akik ebben érintettek, azokat ez már rég nem érdeklik, olyan messze kerültek, elérhetetlenek, mintha csúzlival lövöldöznének földkörüli űrhajóra. Csak egy példa: Tegyük fel, hogy nekünk (= ufó) van egy nagyon értelmes delfinünk(=ember). El lehet mondani, az ember nagyon örvendezik, hogy ha talál egy szuper értelmes delfint /ők általában értelmesek/ és megpróbálja beidomítani különböző dolgokra,  nagy örömét leli benne, hogy ez sikerül is és ezt akár fel is használja különböző dolgokra. Sőt, vigyáz a delfinjére, kitüntetett figyelemmel van feléje. Menjünk tovább, az UFO-ember kapcsolatában is  ez lehet, nem az átlaggal foglalkoznak, hanem a szuperebb szellemiségűekkel. Az UFO-k – s ebben biztosak lehetünk-, hogy ha el akartak volna pusztítani minket, akkor már rég nem lennénk. Nagyon régen megtehették volna, és nem kellett volna ennyi ideig várni, tehát ezt kizárhatjuk, és nyugodjunk meg, mindenki hazudik, aki ezzel ijesztget. Nem beszélve arról, hogy mi teljesen tehetetlenek vagyunk, voltunk és lennénk velük szemben. Így legjobb út a békesség és az intelligencia gyakorlása.   Az a gyakorlat, hogy láttunk egy ufót és akkor kiadnak egy parancsot, hogy el kell fogni repülővel - ami még soha sem  sikerült, hacsak maga nem hibásodott meg és zuhant le…-,  hát ezen hangosan kacagnom kell, hogy milyen primitív az ember.

A másik, ami elhangzik és ezt már máshol is lehetett olvasni, hogy az ufók arra kényesen vigyáznak, hogy nukleáris fegyvert NE tudjunk  kijuttatni az űrbe és erre megvan a jó okuk, mert tudják, hogy a gyerek/=ember/ megtalálta az önmegsemmisítő eszközét. Az idegen lények tudják, hogy az ember már ilyen kamikazé akcióban játszik, és úgy gondolják, hogy akkor ez maradjon meg földi kereteken belül, de az egészet azért hagyjuk ki ebből.

Kapcsolatteremtés: az egész helyzetet úgy elemezzük, hogy CSAK az ufóktól függ, hogy kivel veszik fel a kapcsolatot. Emberi oldalról akármit akarunk tenni ez – szerintem - nem fog sikerülni és ennek az az oka, hogy ők primitívekkel és szint alatt senkivel sem teremtenek kapcsolatot. Na most, azt, hogy kinek milyen intelligencia-szintje van és nekik, az ő céljaiknak, érdeklődésüknek mennyire felel meg, azt messzemenőleg az ismeretlen lények határozzák meg. A kapcsolatfelvétel sokféle módon történhet, de akinek magas az intelligenciaszintje, rugalmas szellemileg…, nos, az nem is ijed meg és később is csak annyit mond el, amennyit el lehet. Valamennyit a többi szelektált emberi lényeknek el fog mondani, mert a cél a többi embert is ébresztgetni, de mindent nem fog közölni!  Jelenleg az emberiség ez ügyben /is/ olyan végtelen primitív szinten van tartva, hogy az igazság inkább riogatássá válna. Ez látszódott a filmben is, hogy egy volt amerikai elnököt meghívnak, hogy egy show műsorban beszéljen az ufókról, majd közben a tömeg harsányan vihog…, ez direkt így van szerkesztve, jelezve, hogy tompítani kell a beszélgetést, ez csak egy kabaré… Csodálkozom, hogy belement az elnök egy ilyen beszélgetésbe.

De visszatérve a filmre;  az is elhangzik a fizikai szinten érzékelhető ufókról, hogy hát nem minden ufó az, ami, mert nagyon hasonlókat /”UFOKAT”  gyártanak a földön is, és  ezzel is manipulálják az embereket. Említik a tehenek felkoncolását stb., nem minden az, aminek látszik. Nagyon nehéz megkülönböztetni, hogy melyik valós UFO jelenség, és melyik földi gyártmány vagy manipuláció. Ez inkább riogatás, közös ellenségképzés a cél. Pontosan ezért inkább a lélektől lélekig, tudattól tudatig való kapcsolatra helyezném a hangsúlyt, mert ehhez intelligensebb és sokkal szenzitívebb emberek kellenek, akik nem fognak belepiszkítani ebbe a tapasztalatba/tudásba. Ha ez a kapcsolat megvan, ez stabilnak tűnhet, mert ebbe a közös élménybe már nem tudnak beleszólni, a politika hatalom is tehetetlen. Magyarán, neki ez nincs is. S így van jól.

 Sehogyan sem tudják titkosítani, mert nincs hozzáférésük, ugyanis azok előtt titok, akik a 3 dimenziós megjelenéseket titkosították.  Akik ebben a  „láthatatlan ufó projektben” benne vannak, azoknak  olyan érzékenységű receptorokkal kell rendelkezniük, hogy ők is megértsék a hívást, a kapcsolatfelvételt  azt, hogy miről van szó. Ezzel viszont automatikusan zárul a kör, mert saját butaságuk miatt a többiek  nem fogják megérteni, hogy mi hogyan működik. Akivel a többiek számára ismeretlen lények ilyen kapcsolatban vannak, az nem fogja nekik a „titkokat” kiadni, csak a cél szerinti mértékben. Nem fogja elősegíteni, hogy manipulatív erők is hozzájussanak. A különbözőség megjelenésénél ez jut eszembe:

 Biblia,  Mt 24, Emberfiának jelenléte is. 40  Akkor két férfi lesz a szántóföldön: az egyiket elviszik, a másikat otthagyják; 41  két asszony őröl majd a kézimalomnál+: az egyiket elviszik, a másikat otthagyják.+  Ez magában igazságtalannak tűnhet, miért ez a válogatás; miszerint az egyiket felveszik, a másik ottmarad. De nem minket szelektálnak, mi szelektálunk, ahogyan engedjük magunkat lebutítani. Aki nem bírja a kiképzést, az nem kell, marad.

A film is mondja, hogy nem vagyunk egyedül, soha nem is voltunk, hozzáteszem, nem is leszünk. A legnagyobb bodorság azt elképzelni, hogy nincsenek más lények, nincsenek itt, nincsenek a fölöttünk lévő dimenziókban, hogy nincsenek kapcsolatban, hogy nem keresték az ember közelségét.

Tehát ma direkt manipulálnak azok, akik titkosítanak, tagadnak, vagy a humor szintjére levisznek, hülyének  akarnak bemutatni olyan embereket, akik ilyenekről beszélnek, hogy a saját béka alatti voltukra lehúzzák vagy a saját megrendelt politika érdekeiknek akarnak eleget tenni.

Ez egy nagyon kétes helyzet, és mindenkit arra kérlek - aki ennek a blognak az olvasója -, hogy akarjon józanul, nyitottan gondolkozni, és végiggondolni azt is,  amiket most írtam. Ugyanis az írásaim is azt mutatják, meg sok száz eset, tapasztalat van, amiből tudjuk, nem vagyunk egyedül. Az emberek közül, akik nyitottak, rugalmasok, befogadók, értelmesek, azok segítségre is számíthatnak. Ha mi igazi emberként   viselkedünk,  nem támadunk, lövöldözünk,  akkor talán abból a föld közelben lévő rengeteg civilizációból páran azt mondják/gondolják; ezzel érdemes kapcsolatot teremteni.

Kívánom mindenkinek, aki ilyen befogadóra hagyta magát, legyen egy ilyen élménye és akkor meg fogja érezni, hogy az összes többi, amivel etetik az emberiséget; hamis rajzok, melyek: torz fejek és állandóan emberszerű testűek, a  fantáziájuk szüleménye és látszik, hogy milyen beszűkült még a fantázia is. Messze nem ilyenek ezek a lények, ebben a dimenzióban lerajzolni…? Többségük a mi formavilágunkba nem illő, szemünknek láthatatlan valamit lerajzolni nem lehet.

„Ha nem vállalod a kockázatot, ha nem mersz elindulni az ismeretlen felé, ha csak újrateremted azt, ami már volt, akkor átengeded magad a klisének, a szokványosnak.” Oliviero Toscani

2019. január 2., szerda

Elraboltak az idegenek? Nem, csak kapcsolatot teremtettek!

 Pável Márta

Elraboltak az idegenek? Nem, csak kapcsolatot teremtettek!


Szinte bevésték a köztudatba, embereket rabolnak el a földönkívüliek. Zömmel olyan filmeket látni, hogy már megint elraboltak valakit az idegen lények.

Írásaim oka főként az emberek normális tájékoztatása, és nem ijesztgetése, a dolgok józan útra való terelése. Egyfajta reális információs célnak tekintem, hogy ezekre reagáljak, hogy ne mindig ilyen félelmetes dolognak legyenek feltüntetve ezek a történések. Valamint többnyire az is elhangzik; hogy sokkolta őket, meg ki vannak borulva, hogy elrabolták stb. Itt többfelé ágaztatják a feltűnést hajkurászó írók, hogy szexuális okokból, meg valami genetikai változtatás miatt rabolták el őket, ja, és vagy ki tudja miért?  

A véleményem: Igazából azt kell mondanom, azzal egyet kell értenem, hogy generációkkal foglalkoznak és speciális családokat „visznek el”, illetve velük teremtenek kapcsolatot. Lehetséges, hogy vérvonalakat néznek meg, de inkább azt vallom, hogy nem a vérvonal érdekli őket, így az sem érdekes, hogy a vére + vagy -, nem érdekli őket, ez hülyeség. Sokkal inkább a jellemvonás, erkölcsiség, istenhitre való hajlam, normális emóciós készség stb. érdekes. Úgy gondolom, hogy nekik a testi dolgok, a genetikai jellemzők nagyon könnyen megváltoztathatók, erre mi már nem kellenénk.

 Itt többféle ok lehet; egyik, ha minket módosítgatnak pl. 100 -200 000 éve, akkor egy in vivo laboratórium vagyunk. Tehát, nincs szükségük a mi genetikánkra, de szaporító, fajt keverő anyagnak igen. Ők minket inkább átalakítanak, de nem mindenkit, csak az erre kijelölt egyéneket, vonalakatEzt főként a szürkék teszik, de akivel foglalkoznak, annak ez inkább segítség, mint nekikA szürke idegen lényeknek nem gond, nagyon könnyen átváltoztatják az anyagunkat nekik tetszővé, ha már ez kellene nekik, de mint említettem, nem erről lehet szó.

A másik kérdés, hogy kölcsönösen miért jó az idézőjeles elrablás, és nem csak nekik? Miért tehetik, mi jó nekik abban, hogy velünk régóta foglalkoznak? Ha csak egy fajt, a szürkéket nézem, évezredekkel előttünk járnak, de ezzel együtt valamennyire ki is égtek. Mi olyan kis vidám bolondok vagyunk az ő szemükben,  ami belőlük rég hiányzik, de ez a vitalitás, az élet megfűszerezése miatt kell! Tudom, miért választanak ki egyes embereket, famíliákat. Az alábbi tulajdonságok miatt: a jó jellem, becsület, a szeretetkészség Isten és a többi lény felé,  a nem túlzott emóció, az emelkedett  spirituális lélek, rugalmasság, bátorság, okosság, hit. Nos, ilyen dolgok kellenek nekik. Ez így együtt nem sok emberben van meg, de ha több tulajdonság van jelen, akkor már érdekes lehet nekik az illető. Ez viszont nem minden!xo-ktkqturbxy8ynjdknzhjmzu0ngy1nwiyogu1ngizywziytdjodvloc5qcgvnkpudam0bom0tic0k_zmfzqmuzqg8.jpg

Van bennünk valami, amit nem könnyű megszerezni máshonnan. Valami, ami kell nekik, amiről mi még nem is tudjuk, hogy mi az, hogy a test és lélek között mit hordoz az ember. Valószínűleg másfajta szemi fizikai tényezők is lehetnek, amelyek eddig megmagyarázhatatlan jelenségek okozói. Csak csupán egy hasonlat - de tudjuk, minden hasonlat sántít...,  ez valami olyasmi, de nem olyan súlyos, mint az akupunktúrás Qi (csí), egyfajta életenergia. Ezt nem tudjuk kivenni egy kémcsőbe, de tudjuk, hogy folyik, tudjuk, hogy van! Lehet, hogy ez is, vagy valami más is van, ami általunk ismeretlen, de érdekelheti őket az emberben. Ez az általunk meg nem nevezett valami különleges lehet, ami talán az ő tenyésztésük, vagy az ő manipulációik folytán, meglepetésükre alakult ki az emberben. Most talán nekik is szükségük van erre. S erre többféle okuk is lehet.   

Viszont az is ok lehet, hogy az ő megépített, nagyon mechanikus, nagyon racionális világukban egyfajta kiüresedés lett úrrá, egy nihilre való hajlam alakult ki, ami katasztrofális lehet lelkes lényeknél. Nálunk ez még nincs - de erősen efelé tartunk…-,  mi még megmaradtunk jó kis bolond bohócoknak, akik értelmesek, de ugyanakkor lezserek is, tudnak nevetni, humorizálni, egy kicsit vidámkodni, egy kicsit emocionális gyereknek, nagyon istenhívőnek és nagyon rugalmasnak lenni. /Amúgy amelyik emberben ez gyengülten van jelen, vagy kiveszett belőle, azon az emberen máris látható, jobban szenved, nehezebben boldogul./ Azt látom, hogy náluk ez már nincs meg, de tudják, hogy nagy baj ez az elgépiesedett társadalom. Valószínűleg felismerték, hogy egy lelkes fajnak a fennmaradásához  szükség van erre. Azt, hogy ezt mi viszi át, azt jelenleg csak ők tudhatják. Olyan egyedeket válogatnak ki, akik erre alkalmasak, s talán az életeik előtt meg is egyeztek ebben a kölcsönös segítségnyújtásban.  Fontos, hogy akikkel kapcsolatba kerülnek, azok ne legyenek jellemhibások, mert az nehezen korrigálható, ergo jellemhibásokat nem fognak kiválogatni. Ha találnak olyan lényeket, akik minden szempontból jók, akkor a famíliára is figyelnek,  mert a kvalitások átmehetnek. A megtalált vonal szükséges nekik, és akik valóban ilyenek, azok fontosak a szürkéknek, azoknak semmitől sem kell félniük, mert vigyázzák ezeket a földi lényeket. Itt már nincs elrablás, nincs sokkhatás, ugyanis kialakul egyfajta, mondhatom nyugodtan; szeretet, hogy ők segítenek rajtunk, ha betegek vagyunk. Sok mindent megtesznek, pl. átkötik a vesét, megjavítják a méhet,  olyan szerkezetet használnak, ami az emésztésre hat stb. Amit rossznak találnak, azt átszerkesztik, tehát különböző manipulációkat visznek véghez, ami az embernek jó! Na, most az, hogy ebben van-e érdek, igen lehet, de ott a segítség is. Igen, van egy szimbiózis. Azt gondolom, itt nincs félelem, azok, akivel tényleg valóban többször kerültek kapcsolatba, egyfajta láthatatlan - bár néha látható…-, barátnak számítanak.  És annak lehet őket tekinteni, semmiféle félelem nem járja át az embert. Én ezt nem elrablásnak nevezném, hanem kölcsönös együttműködésnek, segítségnyújtásnak, hiszen egy helyen élünk, csak másfajta, finomabb dimenzióban.