Pável Márta
EXODUS FILM MANIPULATÍV EGYOLDALÚSÁGA
A TV-ben néztem az Exodus filmet, ami eléggé nyilvánvaló szándékkal a migránsokról szólt, és belőlem messze nem azt a hatást váltotta ki, amilyen célzattal készítették. Nekem ez az egész választások előtti kampányfilm, ami migránsok elfogadásáról szól, olyan érzetem lett, mintha a baloldal a Sorossal karonfogva készítette volna a többrészes filmet.
Rögtön az elején megkérdezem, a filmet kiötlők mit szólnának hozzá, ha – bármilyen szép arcokat vágó, magukat sajnáló - mondjunk 5 fős afrikai család, megállna az ajtajuk előtt közölve; ők most bármi is történjen, de bemennek, mert ők ezt eldöntötték. És ha Ön elkeríti, hogy ne mehessenek be az ön privát szférájába, akkor Ön a film szerint is anti-humánus, hogy finom legyek. Hátha még fegyverrel meg is védené a háza táját oh, az skandalum lenne, hogy meri saját házát=hazáját megvédeni.
Ez az agymosás. Meg kell védeni az életünket, a házunkat, a hazánkat. Ha nem tesszük, megérdemeljük a sorsunkat, hogy mindent el fogunk veszteni: a békénket, a viszonylagos jólétünket, a rendet, a hitünket, a humánus életünket, a nők egyenjogúságát, a vallások tiszteletét, az összes ingóságunkat is! És itt nem egy-egy családról van szó, mert az kit érdekelne jönnek-e vagy nem, hanem több tízmillióról! Mindenkinek figyelmébe ajánlom klasszikustól származó tintahasonlatot: ha egy hordónyi vízbe pár cseppet teszünk nem lesz kék, de ha egy üveggel kék lesz. S lásd a többi Nyugat európai országban már kék a hordó vize, kimutatható, hogy iskolában is több muszlim gyerek jár, mint keresztény. Ki akar öngyilkos lenni? Egy biztos mi magyarok nem, ettől több eszünk, több életösztönünk van kivéve a megfizetett áruló külföldi bérenceknek!
Ebben a filmben nagyon manipulatívan pár bevándorló teljesen saját szemszögükből nézett sérelmeiről, szenvedéseiről szól, hogy pl. mi magyarok, hogy merünk kerítést építeni, mikor ő úgy döntött, bármi is történjen, eljut rajtunk keresztül a németekhez.
Megjegyzem, egyszer sem jut eszébe - nem is ezt akarta…- a film készítőjének, hogy mi, akik itt élünk, itt építettünk fel mindent az verítékünkkel, könnyeinkkel mit szólunk hozzá. Talán már bekopogtatnia sem kell a saját magántulajdonunkba? Meg sem kell kérdezni mi akarunk-e titeket? Mikor panaszkodnak, meg kellett volna tőlük kérdezni egyeztettek, akarnak titeket, van rá pénz, munkahely, mit tudnátok beletenni a közösbe, vagy csak segély kell. Ha pl. 50-60 millióan elözönlitek Európát, mi lesz itt? Borítékolom ugyanaz lesz, mint ahonnan eljöttek, mindenki magéval cipeli az esőfelhőit. De nem erről van itt szó, hanem szerintem Európa megszállásának előkészítéséről szóló reklámfilm ez.
A migráns a filmben „meghatóan” panaszkodik, hogy több hónap után sem tud behatolni. Nem is értem, hogy merjük mi magyarok megvédeni a hazánkat. A filmből az lesz az ember érzete: milyen szemét ez magyar nép! Csak akadály az ő egyoldalú akaratuknak, amit pénzvilág az embercsempészek akarnak, az Európa szétdúlását kívánók pénzelnek és bujtogatnak. Ezt merik belénk sulykolni, hogy micsoda árulás ez, hogy meg merjük védeni magunkat!
Senki ne felejtse el azt, hogy valaki keresztény az nem jelenti, ezzel együtt mamlasz és hülye is. Isten szerint is jogunk van éltünkhöz, a hitünkhöz, a békénkhez, erkölcseinkhez, nem romhalmazt kíván tőlünk az Úr, ha mi mindezt megvédjük, jogosan tesszük, aki nem ezt mondja, az hazudik és félremagyarázza a hitünket, az életünk célját. Szeretni kell, és meg kell teremteni helyben nekik is a békét, habár azt az ő lelki szintre emelésükkel kellene kezdeni, mert ahol elérik, hogy a nép évtizedek óta lövik, gyilkolja egymás, az már erősen megdurvult lelkiség, lassan lehet helyrehozni.
Filmben mondják ők mindenáron(???) jönnek, semmi sem tántoríthatja el őket, neki is jár szabadság, a jobb élet, a tanulás és a béke. Igen járna, de a saját hazájukban, amiért tenniük kellene, nem menekülni. Mi is megvívtuk a saját szabadságharcainkat. Nekik a jobb lét, nem ami felélésünk, nem ami békétlenségünk árán valósulhat meg. Itt kultúrák, vallások, erkölcsiségek szöges ellentétben állnak egymással, ezt nem lehet csak úgy szinkronba hozni. Főleg, hogy ők, akik erővel be akarnak jönni, nincs is szándékukban alkalmazkodni. Sőt ma olvastam: egy tévévitában ki is mondta egy németországi török vezető: nektek se hitetek, se igazságotok, se kultúrátok, csak technikátok, amit most tanulunk el tőletek. Mihez asszimilálódjunk?
Igen ezzel az elhatározással vannak, és erővel jönnek. Elvárják, tartsuk el őket. A filmben egy életerős kb. 50 éves szír férfi megérkezett a németekhez lánya iskolába jár, ő pedig nem dolgozik, nem is akar, egyik bagót szívja másik után, azt játssza a gyerekeivel; hogy üss, lökj, lőj, elesik pont úgy, mint ahonnan eljött. Erre nevel, és azt gondolja ez így rendben van. Ismétlem, azt akarják, hogy tartsuk el őket. Hát nincs rendbe! Az ő akartuk az a liberális világnak rendben, nekünk szólni sem lehet, mert a liberális Európa rögtön sivalkodni kezd, mondjuk engem ez teljesen hidegen hagy. Film közben elhangzik, Németország nem bír el több migránst, hát akkor ne hívogassa be őket, hirdesse ki a kiinduló ponton, hogy eddig volt nem tovább, DE Ne akarja más országokra rákényszeríteni a maga hülyeségét, mert ez az!
A magyar államnak ott vannak a cigányok, nagyon nyomorúságos helyzetben és évszázadok alatt sem tudtuk helyzetüket megjavítani. Nekünk ezt kellene előbb rendezni, ugyanis sokan vannak és nagyon szegények. Most – akármilyen kereszténységgel zsarolnak minket, meg humánus cselekedet, meg emberi jogok stb., mind csak balba , ebben az esetben, ennek nincs értelme! Nálunk élő cigányokra is ugyanaz vonatkozik, és ha még beengedünk 1 millió migránst, akkor olyan feszültség lesz, ami nagyon véres polgárháborúba folytatódik, mert a cigányoknak végképpen nem jutna semmi. Az ő sorsuk nem érdekli sem a baloldalt, sem az EU-t, sem a Sorost, senki mást csak minket, magyarokat akik értük is felelősek vagyunk, még ha az európai politika meg is buggyant.
Vissza a film egy részéhez, elképesztő volt, ahogyan a négereket zsarolta és pénzt adományt szedtek a másik négerekből álló csapat, majd alkohol és kábítószer hatására egészen elképesztő, ahogy nekirohant a spanyol határnak.
Annyira látszik, a filmben a hazudozás, a megrendezés ahogy a lány gondolkodik, ahogy szájába adják a szót, hogy ő már beilleszkedett. Nem illeszkedett be sehova sem, mert pár hetes „beilleszkedés” nem nevezhető annak.
Ebben az egész történésben nagyon sok vétkes van; a gyarmatosítók, a habzsolás, a kapitalista szemlélet, a politika eszement elhatározásai, fegyverkezési hajsza, az embercsempészet elképesztő biznisze stb. Megoldás HELYBEN VAN, nem Európa megszállásával. Le kellene mondani a nagyhatalmaknak a fegyverek, az olaj és egyéb okok miatti kevergésről, háborúra uszításról, a kizsákmányolásról. A gyarmatosítók akik Afrikában tönkretették a bennszülöttek, amikor a jó termőföldek 70% a gyarmatosító országok, a fehérek kezében vannak . Nekik kéne lemondani mindezekről amivel ezt okozták és NEM NEKÜNK MONDANI, hogy FOGADJUK BE ŐKET. Mi semmi ilyet nem tettünk!
Ami még számomra érdekes, mind Istent emlegeti, hogy megsegíti őket, hogy Európába érjenek. Ezt nem egészen értem. Itt valaki téved, Isten nem beszél kétfélét, maximum az emberek torzítják el az igazságát. Isten akarata a béke, egymás szeretete, s nem legyilkolása. Ha mindegyik Istent emlegeti, miért nem így élnek? Hogy mai kereszténységünk a szemükben semmi, de itt keresik a békét, akkor minket igazolnak, ők a nagy mohamedánizmussal egy tévedésben élnek, egy nagy semmi a kapaszkodójuk. Nem mi öljük egymás halomra, hanem ők. Ez adjon nekünk, keresztényeknek erőt, hogy mi nem engedhetjük a hitünket senkinek sem elpusztítani.
Nekem ez a film egy manipuláló botrány, kérem racionálisan gondolkozzanak, hiszem átlátnak ezeken a célokon, s rájönnek az egész egy hamisság.