BEAVATKOZHATNAK-E IDEGEN LÉNYEK AZ ÉLETÜNKBE?

 Pável Márta

BEAVATKOZHATNAK-E IDEGEN LÉNYEK AZ ÉLETÜNKBE?

Közös gondolkodásra hívok mindenkit.

Alapkérdésem: más lények az emberiség életébe milyen jogon avatkozhatnak be?  Ez egy komoly kérdés, mert nagyon úgy tűnik, hogy beavatkoznak. Viszont az is felvetődik, ha így történik, miért nem véd meg bennünket az Isten? Ki véd meg bennünket? Mi van a mi szabad akaratunkkal?  Miért nem tudjuk érvényesíteni, ha esetleg elrabolnak minket, vagy genetikailag megvizsgálnak, vagy mintát vesznek, vagy hosszasan sorolhatnám.

Érdekel valakit a mi véleményünk? Több dolog is van: egyrészt az emberek sem kérnek egymástól mindenre engedélyt. Pl. arra sem kérnek engedélyt, hogy valaki hajókkal szállítsa a képzetlen, nyomorgó, többnyire dolgozni nem akaró, jól felöltöztetett migránsokat Európába. Ma itt senkit sem érdekel, hogy mi szeretnénk-e, vagy befogadnánk-e őket, vagy az életünk részének akarnánk. Mi ez, ha nem erőszak? Sajnos van ilyen erőszak, s lehet más lények részéről is felénk. Lehet, hogy nem mindenki felé, mondjuk esetleg egy csoport felé, vagy esetleg egy kiválasztott emberi csoport felé, ami azt jelentheti, hogy pl. 100 -200 évre egy kicsit módosítanak a genetikán, s megnézik, hogyan működünk, pont úgy, ahogyan mi tesszük a kukoricával vagy az állatokkal. Mi sem kérjük ki az állatok engedélyét, s ki tudja, akik módosítgatnak, milyen szintről szemlélnek minket.

Lehet, hogy nekik egy kísérleti terep a Földünk egy része, és hasonlítgatják a másik feléhez, de semmi bizonyosat sem tudhatunk. Lehet az is, ha nem megfelelő az, amit az ember produkál, újra és újra beavatkoznak, szemlélhetem úgy is, mint egy földi labort, és a kísérletezőket nem érdekli a szabad akaratom. Sok oknál fogva nem érdekelheti őket, de csak kettőt: az egyik, mert úgy gondolják, hogy mi a javítandók stb. vagyunk, a másik pedig azért, mert lehet, hogy még születésem előtt beleegyeztem ebbe az egészbe, csak nem emlékszem rá.

Itt is sok kérdés vetődik fel, és újra megkérdezheti az ember, hogy miért nem avatkozik be az Isten, s miért nem védi meg az ő kiválasztott embereit? Hát azért nem védi meg, mert abba se avatkozik bele, hogy a kocsma előtt az egyik ember a másiknak adjon egy pofont, majd a végén mindenki megkapja a magáét, és mindenki elszámolhat. Vallom, hogy minden rosszban van valami jó, még ha nem is derül ki rögtön, de hosszú távon azért ez kiderülhet. Például kipusztultak a dinók, helyette mi lettünk, persze erről nem kérdeztük meg a dinókat, hogy ehhez mit szólnak, valószínűleg nekik más lenne a véleményük, mint nekünk.  

Az is jogosnak tűnő kérdés, hogy mit szólnak azok a lények, akiket szemmel nem látunk, de réges - rég itt éltek, aztán még mit tudom én mikortól pl. egymillió éve mi rájuk telepedtünk. Mi sem kérdeztük meg, hogy ők mit szólnak, lehet, hogy ők is szenvednek tőlünk, lehet, hogy azért szólnak bele az életünkbe, mert ők is élhetővé akarják tenni a saját létterüket. Erre pl. miért nem gondol senki? Mi van, ha nem tetszik nekik, hogy az életterüket egy büdös szemétdombbá varázsoltuk?! Nézzük meg mit csinálnak az emberek a tengerekkel, a műanyagokkal, az állatokkal satöbbi. Nagyon sok etikai és erkölcsi kérdés is felmerül, hogy ki, miért szólhat bele a mi életünkbe, tetteinkbe.

Tudom, az elszámolás mindenkinek a végén van, akkor is vallom, hogy semmi sem történik véletlenül, akkor el kell gondolkozni, és finomítani kell magukat, hogy észre vegyük az okokat is.

Tudunk-e azon a helyzeten változtatni, amelyben éppen benne vagyunk? Mindig azt a példát hozom fel; hogy ha nekem van egy kedves, aranyos macskám, aki tényleg aranyos cicuska, meg minden, még ha néha szemétkedik is velem, mert ravasz, játszani akar, meg incselkedik, meg szekíroz  stb., mégis aranyos, okos, s úgy nézem ragaszkodik is, és ugyebár a mi macskánk, akkor ezt a macskát jobban szeretjük, mint az összes többit. Hát az ember így van megalkotva. Igen ám, de most, ha mi tudjuk, hogy vannak ezek a lények, és ez szinte biztos, ezen nem lehet vitatkozni, akkor nekünk idézőjelben 'aranyos macskának' kéne lennünk, hogy kiemelhetőnek vegyenek a tömegből, és azt mondják, hogy ez egy olyan kis lény, akire érdemes odafigyelni, érdemes segíteni, mert ez egy jó példány. Vigyázni kellene rá, tán a génjeit tovább is kellene vinni, mert ez jól sikerült. Így ezek az ismeretlen, sokszor láthatatlan lények tovább segítik (ti. az embert), de most ehhez nekünk is tenni kéne.

Ekkor még mindig nem említettem az isteni segítséget, ami azért nem marad el, csak nem úgy működik, hogy közbeszól,  a másikat odébb rakja, hanem pl. engem tesz alkalmassá arra, hogy megváltoztassam az életemet, hogy felismerjem a helyzetemet, és jó döntéseket hozzak, amit Ő, az Isten elmondott, és parancsba is adta. A lelkiismeretünk is így működik, csak nem mindig akarunk rá hallgatni.

Az életünkbe bele kell foglalni azt a tudatot is, hogy rengeteg, mindenféle anyagú és formájú, sokszor messze nem humanoid, többnyire láthatatlan lénnyel élünk együtt, s ez mindig is így volt. A Világegyetem nem üres, kizárólag lényekért van. Tehát nem olyan egyszerű ez az egész, de nem is olyan elkeserítő, alkalmazkodni kell. Elfogadónak, gyereknek kell lenni, s okosan szemlélni, kívülállóként is megélni, ami van.  

 

AZ EMBER SZELLEMI FELEMELKEDÉSE: három mélyebb felismerés/gondolat

 Pável Márta

AZ EMBER SZELLEMI FELEMELKEDÉSE: három mélyebb felismerés/gondolat.

 

HOL LEHET A FEJLŐDÉS CSÚCSA? MI A KÖVETKEZŐ FOKOZAT?

Egy film kapcsán elgondolkoztam a fejlődésről. Ha a legfejletlenebb élőlényektől  – akik a fajfenntartás  minimumának a képviselői – folytatnánk a sort pl. nézzük a méheket, akik, mint kiderült különös illatú anyagot termelnek, amikor meghalnak, és a többinek jel ez a szag, hogy távolítsák el kaptárból. Kísérletképpen ezzel az illattal bekentek egy olyat, aki még élt, azt is kivonszolják a többiek, ha ilyen szaga van. Tehát itt már fejlettebb önvédelmi dologról van szó.

Ott vannak a termeszek, amelyek egészen elképesztő építményeket építenek, és végig ott a kérdés, hogy ezt mennyire tudatosan teszik, mennyire tudják, hogy ők mit csinálnak. Azt kell hinnem, nagy valószínűséggel semennyire.

De mehetünk tovább a fejlődés megfigyelésében, mert ott vannak például az elefántok, hogy ugorjunk egy nagyot. Ők megsiratják, meggyászolják az elvesztett elefántokat, a kicsiket, végső soron emberekért is kiállnak. Ismert, hogy egy elefántokat védő kutató halálakor a házához csoportosan mentek az elefántok. Egészen megdöbbentő, hogy ezeknek az állatoknak milyen szintű szociális érzékük is van, szeretet is van bennük. Itt már nagyon fel kell tenni a kérdést, hogy az elefánt mennyire tudja, hogy ő kicsoda. Már nem vagyok benne biztos, hogy még kicsit sem becsüljük alá az ő képességeit. De nézhetjük még azokat az állatokat, akik erősen hozzánk hasonló képességekkel rendelkeznek, például ott vannak a majmok, akik elkezdték egyszerűen mosni a gyümölcsöt a homoktól, némi eszközt használnak. A majmok egy része még a tükörbe is észrevette magát, tehát ez is egy fejlettségi szint. A fajfenntartáson és az étkezésen kívül tehát már plusz dolgokat iktattak be az életükbe, és a delfinekről igazából még nem is beszéltünk, akik a legnagyobb kérdést jelentik ez ügyben is. Róluk sem túl  sokat tudunk, de az ember felé a segítő szeretet és a szociális érzék látszik. Ez már sok mai emberben sincs meg… !  Tehát itt sem mondhatjuk azt, hogy mi mindent tudunk.

Amikor az ember ezeket a dolgokat végiggondolja, akkor óhatatlanul azt mondja, hogy a következő lépés az EMBER. Igen, mi már többnyire magunkra ismerünk, sőt némelyik eljut addig, hogy önmagát feladó istenképe is van. Igaz régi mániám, hogy ma az itt élő emberiség kétfelé húzódik, sok törésvonallal,  mert az egyik fele azt sem érti, miről beszélek, míg a másik igen, de ezt most hagyjuk.

Viszont a nagy kérdés az, hogy mi a következő fokozat. Ugyanis azt nem gondolhatjuk – amit anno gondoltak –, hogy a Föld és az ember mindennek a középpontja. Hosszas ellenállás után csak kiderült, hogy csak egy bolygó vagyunk a Nap körül, az a Nap is a Tejútrendszer perifériáján van, tehát igen nagyon messze vagyunk a központiságtól. Ugyanígy nem gondolhatjuk azt sem, hogy az ember az állatvilág csúcsánál feljebb van…, ugyan(!). Viszonylag  egy igen szuper alkotásnak vesszük magunkat, de erre sincs okunk. Ha magunkra nézzük, a betegségeinkre,  meg az instabilitásunkra, akkor tudjuk, hogy nem vagyunk csúcs szuperek. Gondolom, ez senkinek sem okoz meglepetést. Akkor viszont kik azok, akik a legfejlettebbek? Hol vannak?

Ha azt gondolom, hogy netalántán találkozunk egy szürke lénnyel, vagy egy magas fehér lénnyel, ok, de ők sem a csúcs szuper alkotások. Szerintem igen magas ez a piramis, igen magas ez a torony, amelyiknél mi fel sem foghatjuk, hogy hol van a fejlődés vége. Meg sem érthetjük, ugyanúgy nem, ahogy ha odamegyek a hangyabolyhoz, és elkezdek nekik mesélni az életünkről, az olyan, mintha szélbe kiabálnék. Ha ezek a lények idejönnek és meg akarnának nekünk mutatni valamit, a többség úgy állna, mint a hangyák. Lehet, hogy a lények lebutítják magukat hozzánk, és ha tán még láthatóvá válnának is, vegyes lenne a fogadtatás, páran megértenék, de a többség megölné őket, mert erős a félelem az ismeretlentől. Hát sajnos, szerintem még mindig itt tart az emberiség, így nem hiszem, hogy tömeges más lényekkel való találkozó létrejöhetne mostanában.

KAPCSOLAT A KÜLSŐ VILÁGGAL

Az emberek 95-99 %-ának semmi ilyenfajta tevékenysége sincs, sőt büszke arra, hogy zárt és neki mindenki más a hülye, csak Ő nem. Életünk esetlegessége…, erről is már volt szó régebben, de újra és újra nem hagy nyugodni ez a kérdés: az emberiségnek, hogyan kellene megélni azt az evidens tényt, hogy egyik nap vagyunk, a másik nap nem? Az a max. 100 év – amire kb. kalibrálva vagyunk – még kegyelemnek is tekinthető ^[1], az  univerzum és a három dimenzió tekintetében  nulla idő, a többi dimenziók tekintetében pedig említésre sem méltóan kicsi időtartamú ez az élet. Ezt a maya életet teremtettük magunknak, és úgy gondoljuk, hogy ez a 100 %, holott ez messze nem az. Azt gondolom, nekünk úgy kellene berendezkedni, hogy folytatás is van, és nem csak a fizikai testünkben élünk. Ez a folytatás az Istenben gyökerezik, mert a lelkünk Tőle van, Ő pedig örök és a lelkünk is az. Logikus, nekünk úgy kellene felkészülni, hogy az örök életű lelkünk ne szenvedjen sérelmeket itt, ebben a nagyon rövidre szabott életben, amelyik minőségében hol rossz, hol jó, de stabilan egyik sem.

Nagyon elgondolkodtató, hogy az embernek adottak azok a lehetőségek, amelyekről a többségnek fogalma sincs, és el sem hiszi. Belül viszont sokan  vágyódnak arra,  hogy jöjjön már valami más, ami felráz minket. Az emberek jelentős részének sajnos állandó izgalomra lenne szükség. (Lehet, hogy ezért kábítóznak, vagy kóros játékszenvedéllyel élnek …?) Kívánják: pl. jöjjenek már az ufók, végre valami kis izgalom. S ha jönnek akkor meg kormányilag, csoportosan letagadják. Aztán a sok okoska, témahiányos újságíró néha megereszt egy-egy ufós jelenséget gyalázó cikket. Várják, majd az ufók mennyire megsegítenek minket. Igen, vannak, akiket segítenek – köztük engem is –, elmondhatom, nagyon testvériesek, jóságosak, szociálisak és barátságosak. De van, aki nem is találkozott velük, s nem is fog, mert maga olyan energiákat bocsát ki, hogy a lények messze elkerülik az ilyen embert. Van, hogy valaki hiszi, hogy léteznek a lények, de ők mégsem akarnak kapcsolatba lépni vele, mert az a szint, amit ő képvisel, nem jön be nekik, tudják, hogy nem lehet tovább vinni az illetőt a zártabb tudat miatt. Sajnos az emberek egy része ilyen szintet képvisel, s nem lesznek megfelelő partnerek, pedig ők valóban szeretnék látni az idegen lényeket. A konklúzió, nekünk kell átalakulni ahhoz, hogy a megfelelő szintű kapcsolatba léphessünk, hogy ez a kapcsolat stabil maradhasson. Ezt valahol úgy élem meg, pl. egy hasonlattal, hogy senki sem műthet, ha nem tanulta. Csak annyit kapunk, amennyit képesek vagyunk felfogni. Így lassan haladunk az igazi létünk megélése felé,  de nem biztos, hogy ezt mindenki akarja, sőt az sem biztos, hogy tudják,  miről beszélek.

Azt gondolom, hogy a mi emberi feladatunk – és magam is ezt a célt akarom az írásaimmal, tevékenységemmel szolgálni –, hogy megértsük azt és működtessük, hogy sokkal többre vagyunk képesek, és kevésbé lennénk kiszolgáltatottak, ha pontosan tudnánk az értékeinket, illetve, hogy ki vagyunk. Kell a reális önismeret.  Kell, hogy valaki magára ismerjen és rájöjjön, eddig nem elég jól tette, vagy a spiritualitás, a tudás fejlesztése helyett elpocsékolta az eddigi életét pl. kábítószerre, alkoholizálásra, szexmániára, féktelen zabálásra, mely mind állati szint, mert az emberi szint nem itt kezdődik. Az emberi szint ott kezdődik, hogy felnézek az égre, alkalmassá teszem magamat a kapcsolatra, és ez a kapcsolat akkor létrejön, biztosan létrejön...

 

A JÖVŐ EMBERE

A jövő embereként két variációt szoktak említeni; az egyik az, hogy milyen robotokat készítenek, s kevésbé emlegetett, hogy mivé teheti magát az ember. Ahhoz, hogy mi a jövő embere legyünk, szerintem nekünk nem kell szupermodell  robotokat készíteni, meg számítógépes programokat, meg agyátültetést, stb., hanem saját magunkon kell munkálkodni. DE az embereknek a gépi megoldás jobban tetszik, nem tesznek semmi mást, csak megveszik. A másik variáció tehát nem tetszetős, mert magukon kell dolgozni, s ettől félnek a legjobban.

Milyen is lenne a jövő embere?

Hát erre sokféle elképzelés van, de a köztudatban többnyire egy szuper lény  féle az, amire gondolnak. Úgy emlegetik, hogy majd jövő embere nem kommunikál szavakkal, mert vagy a gépek kommunikálnak helyette, vagy beépített chippel kommunikál, így  alkalmassá válik arra, hogy ő is kommunikáljon agytól agyig. Én azt gondolom, hogy erre nem kell várni, hogy jövő embere legyen, mert pl. ezt a mi csoportunk több tagja is meg tudja tenni… ma. Több más dolgot is meg lehet tenni pl. hallani azt ki, mit gondol. Bevallom, nem mindig érdekel, de amikor nagyon „kiugrik” az másik gondolata, akkor jobban „megnézem” magamnak. Fénykép alapján vagy ránézek az illető személyre  tudni fogom, hogy érdemes-e vele foglalkoznom, vagy olyan sötét, mint az éjszaka, és felejtsük el. De azt is fogom tudni, hogy milyen konfliktusok zajlanak benne, mert más érzetet ad, stb. Ez nem fantasztikum, eddig el lehet jutni. Hiszem, hogy az emberek egy része / legalábbis a mi csoportunk egy része/ erre képes. Mi ezt a fejlesztést folytatjuk, nem kellenek ehhez műszeres laboratóriumok, nem kellenek ehhez pénzeszközök, ehhez önuralom, hit és akarat kell, finom lelki adás, lelki intelligencia, ami elvezet eddig a szintig.

De a jövő embere nem csak ebből áll, hogy látja a másik gondolatait, belenéz a fejébe, hanem univerzális felfogása van, nem fél az újdonságtól, rugalmasan szemléli a világot és szeretetet áraszt. Ha valamit neki elmélkedésben Isten megmutat, nem tör ki rajta rezgő frász. Lehet, hogy egy kicsit megijed, aztán egy idő múlva beépíti a látottakat, folytatja az útját. Fontos a kivételes szellemi rugalmasság, hogy tanítható legyen az illető. Az emberben valószínűleg sokkal, de sokkal több potenciál lehet, mint gondolnánk. De ezt nem  fogják föl, ma inkább szellemi, tudati leépítés folyik az emberiség átlag szintjén, mint emelés. A mi célunk e felépítés, visszaépítés, a lelki emelés. Ez összefügg az idegen lényekkel is, akiknek velünk egyrészt ez a feladatuk, hogy ebben segítsenek. Nekik nagy örömük van abban, hogy mi ebben partnerek vagyunk.  

 

^[1] Oka: képzeljük el, ha kitörne egy össznépi viszálykodás pl, víz, földfoglalások, járványok stb. miatt. A többségnek folyamatosan menekülni kellene vagy az életét félteni, akarná ezt valaki 2-300 évig tenni? Én nem!