2019. szeptember 8., vasárnap

UFÓK NEVÉBEN EMBEREK ÍROGATNAK MINDENFÉLE KITALÁLT SZÖVEGEKET...

 Pável Márta

UFÓK NEVÉBEN EMBEREK ÍROGATNAK MINDENFÉLE KITALÁLT SZÖVEGEKET...

Az alábbi írást leplezném le. Miért? Mert bosszantó, ugyanis a nekünk szánt - de ember alkotta – szöveggel ellentétben  az idegen lények nem humanoid lény módjára gondolkoznak, és sokkal nagyobb perspektívában élnek, látnak, teljesen más a szemléletmódjuk, mint a cikk írója sugallja...

Alább, amit magam füzök hozzá, csupa nagybetű lesz. A pontozott részeknél kihagytam részeket, mert csak szómenések, kár ezzel fárasztanom a kedves olvasót.

„Subject: Egy földönkívüli üzenet az emberiségnek:Az üzenet

Mindannyian szeretnétek gyakorolni a szabad akaratot és megtapasztalni a boldogságot. A szabad akaratotok azon tudásotoktól függ, hogy rendelkeztek saját erővel. A boldogságotok attól a szeretettől függ, amit adtok és kaptok. HÁT EZZEL NEM FOGLALKOZNÁNAK, MERT EZ NEKIK NEM ÉRDEKES. CSAK NEKÜNK, UGYANIS A BOLDOGSÁG VAGY/BOLDOGTALANSÁG EGY MAYA, EGY ERŐS ILLÚZIÓ, MONDHATNÁNK EGY FELFOGÁSI FERDÜLÉS/EMÓCIÓ.

Nem a mi felelősségünk, hogy megváltoztassuk a jövőtöket anélkül, hogy azt ti választanátok. Tehát tekintsük ezt az üzenetet egy világméretű népszavazásnak, és válaszotokat egy szavazócédulának. EZÉRT IS KÁR VOLT. UGYANIS MI OLYAN ALACSONY SZINTEN VAGYUNK, MONDHATNÁM KEZDETI/BÁR ÖNPUSZTÍTÓ FÁZISBAN, HOGY EZ EGYENLŐ LENNE AZZAL, HA MI PL. A NYULAKAT MEGSZAVAZTATNÁNK. S NEM TÚLOZTAM.

Sem a tudósaitok, sem a vallási képviselőitek nem beszélnek tudatosan azokról a bizonyos megmagyarázhatatlan légi és égi eseményekről, amelyeknek az emberiség több ezer éven át tanúja volt. EZ IS FÖLDI SZÖVEG.…

Tudatában kell lennetek annak, hogy a jövő még meglepőbb lesz. Meg fogjátok tapasztalni a legrosszabbat, valamint a legjobbat. UGYAN MIT? IDE MÉG LEHETNE TÖBB FRÁZIST, PUFOGTATÁST ÍROGATNI, JAJ...

Kik vagyunk? NA KIK?

Mint több milliárdan ebben a galaxisban, tudatos teremtmények vagyunk, MÁR AKIK AZOK...akiket némelyek "földönkívülieknek" neveznek, annak ellenére, hogy a valóság kifinomultabb. Nincs alapvető különbség köztetek és köztünk, kivéve, hogy az evolúció bizonyos fázisait tapasztaljuk meg. AZ UTOLSÓ MONDAT SEM IGAZ. ISZONYÚ KÜLÖNBSÉGEK VANNAK. SŐT, ALIG VANNAK HASONLÓSÁGOK. PL. TELE VAN ÉLETTEL MINDEN MÉG OTT IS, AHOL MI SEMMIFÉLE 3 DIMENZIÓS ANYAGOT SEM LÁTUNK. EZT TUDATOSÍTANI KELL, NEHOGY AZ EMBERISÉG VISÍTÓ  FRÁSZT KAPJON, PL.: HA EGY MASSZA KOMMUNIKÁLNI AKARNA VELÜK.

Mint minden más szervezett társadalomban, létezik egy hierarchia a belső kapcsolatainkban. A miénk azonban több faj bölcsességén alapul. Ennek a hierarchiának a jóváhagyásával fordulunk hozzátok. HÁT, HA VALAMIT, EZT SEM MONDANÁK. MI ÉRTELME VAN, NEM FOGLALKOZNAK EZZEL. GONDOLKODJUNK, KIT ÉRDEKELNE A TELJESEN MÁSFAJTA, NEKÜNK FEL SEM FOGHATÓ „BÖLCSESSÉG”. PILLANATNYILAG ANNAK IS ÖRÜLHETNÉNEK, HA NEM AKARNÁ A DRÁGA EMBER LELŐNI ŐKET!

Mint a legtöbb ember, a "Legmagasabb Létezőt" vagy "Létállapotot" kutatjuk. JAJ, NE, HOL KUTATJA EZT A LEGTÖBB EMBER? NÉZZÜNK MÁR KÖRÜL, ÁTMENTEK AZ EMBEREK FOGYASZTÓ GÉPEKKÉ, AGYUK ÜRES, AZT LESIK, MIT VEHETNEK MEG OLCSÓN, MEG HOGY SZNOBKODJANAK STB. JÓ LENNE, HA A LEGFŐBB LÉTEZŐT KUTATNÁK. EZ EGY NAGY-NAGY ÁBRÁND, ILYET NORMÁLIS IDEGEN LÉNY NEM ÍRNA, NAGYON JÓL TUDJÁK, HOL TARTUNK, S EZZEL NEM RÖHÖGTETNÉ KI MAGÁT...- SZERINTEM -, EZT 1 EZRELÉKBEN SEM TESZIK.

Ezért NEM CSAK EZÉRT, EGYÁLTALÁN nem vagyunk istenek vagy kisebb istenek, hanem gyakorlatilag egyenrangúak a Kozmikus Testvériségben. KIVEL EGYENRANGÚAK? ILYEN VALÓJÁBAN NINCS IS...A SAJÁT KEZÜNKÖN AZ ÚJUNK SEM EGYFORMA, MIRŐL BESZÉL? Fizikailag valamennyire mások vagyunk, de a legtöbben humanoid alakúak. AKIK MEG NEM, AZOKRÓL NEM TUDNAK, DE VANNAK.

Nem csupán megfigyelők vagyunk; ugyanolyan tudatosak vagyunk, mint ti. RÖHEJ, MI NEM VAGYUNK TUDATOSAK, EGYRE JOBBAN LEBUTÍTOTT AZ EMBERISÉG. HA ŐK UGYANOLYANOK LENNÉNEK, MÁR SÍRT KELLENE ÁSNIUK MAGUKNAK. Létezésünk valóságos, de a legtöbbetek nem érzékel bennünket, mert az érzékszerveitek és műszereitek számára az idő nagy részében láthatatlanok maradunk. MELYIK ÉRZÉKSZERVEINKNEK? MERT HA MEDITÁLUNK, EZ KITERJESZTHETŐ, ÉS SOKKAL TÖBB MINDENNEL SZEMBESÜLHETÜNK, VAGY A „NAGYON OKOS ÍROGATÓ IDEGEN LÉNY” EZT NEM TUDJA, NOCSAK, NOCSAK???

Ezen üzeneten keresztül döntéshozókká válhattok. Te is, személy szerint. Nincs olyan emberi képviselőnk a Földön, aki irányíthatná a döntéseteket. MIT IS A JAVASOLT DÖNTÉS? IGAZÁBÓL SEMMIT! SZERINTEM AZ ÉN DÖNTÉSEM AZ, HOGY SAJÁT MAGAMAT HOGYAN DOLGOZOM MEG, HOGY OLYANNÁ LEHESSEK, AKIVEL ÉRDEMES KOMMUNIKÁLNI MÁS LÉNYEKNEK IS, MÁS DÖNTÉS NEM IGEN LEHET. AKINEK KAPA LÓG A SZÁJÁBÓL, AZ DÖNTHET, AMIT CSAK AKAR...

Miért nem vagyunk láthatóak?

Az evolúció bizonyos fázisaiban a kozmikus társadalmak felfedeznek bizonyos tudományos alapelveket az anyaggal kapcsolatban. Ezek közé tartozik a strukturált dematerializáció és a materializáció. Az emberiség ezt néhány laboratóriumban már elérte, szoros együttműködésben más földönkívüli lényekkel - veszélyes kompromisszumok árán, amelyeket néhány képviselőtök szándékosan elrejtett előletek. EZ AKÁR IGAZ IS LEHET, DE ALAPTUDÁS.

A légi vagy űrben megtalálható tárgyakon vagy jelenségeken felül, amelyek fizikai UFO-ként ismertek a tudományos közösségetek számára, vannak lényegében olyan többdimenziós űrhajók, melyek birtokolják ezeket a kiterjesztett kapacitásokat.

SEMMI ÚJ, ISMERT. DE ALÁBB MÁR BECSOROG EGY KIS ÖSSZEESKÜVÉS-ELMÉLET IS.

Számos ember vizuális, hallható, tapintható vagy pszichés kapcsolatban áll ilyen hajókkal - amelyek közül néhány, amit óvatosan meg kell jegyezni, olyan rejtett hatalmak befolyása alatt áll, amelyek irányítanak benneteket, amit gyakran a "harmadik félnek" nevezünk.

A megfigyelések viszonylagos szűkössége a hajók dematerializált állapotának köszönhető. Mivel magatok nem vagytok képesek érzékelni őket, nem ismeritek el a létezésüket. Ezt pontosan tudjuk.

Amikor a legtöbb megfigyelés megtörténik, azok egyéni alapon kerülnek elrendezésre, hogy megérintsék az egyéni lelket, és ne befolyásolják vagy avatkozzanak be semmilyen szervezett társadalmi rendszerbe. AMIT KIEMELTEM, AZZAL EGYET ÉRTEK. IGEN, A KAPCSOLAT LÉNYEGE A SZABAD AKARAT MEG NEM SÉRTÉSE, ÉS AZ EGYÉNI FEJLETTSÉGNEK MEGFELELŐEN TÖRTÉNIK, DE A FENTIEKBEN IS CÉLOZTAM ERRE.

Ez szándékos azon különféle fajok részéről, akik körül vesznek benneteket, de különböző okokból és eredménnyel. Az olyan negatív multidimenzionális lények esetében, amelyek az emberi oligarchia árnyékában a hatalom gyakorlásában játszanak szerepet, a diszkréciót azon szándékuk motiválja, hogy létezésük ismeretlen maradjon. RIOGATÁS... „negatív multidimenzionális lények”: ELLENTMOND ÖNMAGÁNAK A FENTIEKBEN ÍROTTAK ALAPJÁN. „Nem vagyunk istenek vagy kisebb istenek, hanem gyakorlatilag egyenrangúak a Kozmikus Testvériségben”, HOGY IS VAN... EGYENRANGÚAK, DE MÉGIS NEGATÍVAK, DE MI CSAK JELEZZÜK; RÉG AKARJUK A KAPCSOLATFELVÉTELT.

Számunkra a diszkréciót az ember szabad akaratának tiszteletben tartása motiválja, amit a saját ügyeik kezelése során gyakorolhatnak, hogy saját maguk érhessék el a technikai és lelki érettséget. ÉRDEKES KÉRDÉS EZ A DISZKRÉCIÓ, ATTÓL FÜGG, AZ EGÉSZET HONNAN NÉZEM. MONDJUK, HA VAN EGY AGRESSZÍV FAJ, AMI KINYÍR MINDENT MAGA KÖRÜL, JOGOS-E A DISZKRÉCIÓ?

Mindazonáltal az emberiség galaktikus civilizációk családjába történő belépésére nagyon számítunk. HOGYAN? KIK, MIKOR?

Megjelenhetünk fényes nappal is, hogy segítsünk elérni ezt az egyesülést, de eddig még nem tettük meg, hiszen közületek túl kevesen tartottátok valóban kívánatosnak a tudatlanság, a közöny vagy a félelem miatt, és mert a helyzet sürgőssége nem indokolta. EZ SEM IGAZ, ISZONYÚ SOK EMBER KERESI A LEHETŐSÉGET A TALÁLKOZÁSRA. HA FÉLÉNK AKKOR IS, DE NEM KÖZÖNYÖS, SAJNOS JOBBAN KÖZÖNYÖS ISTEN, MINT AZ UFÓK FELÉ.

 

Kik vagytok ti? MÁRMINT MI, EMBEREK? AKKOR AZ ALÁBBI RÉSZ SOK PONTON SÁNTÍT.

Számos hagyomány utódai vagytok, amelyek egész idő alatt kölcsönösen gazdagodtak egymás hozzájárulásával.

Célotok az egyesülés, miközben tiszteletben tartjátok ezeket a különböző gyökereket, JAJ, NE MÁR, HOL IGAZ EZ? A BEÖZÖNLŐ MOHAMEDÁNOK MIT TARTANAK TISZTELETBEN, AZ AMERIKAIAK AZ INDIÁNOKNÁL MIT TARTOTTAK MEG STB.? hogy elérjetek egy közös célt, egy egységes projektet. MUTASSON MÁR NEKEM VALAKI A FÖLDÖN EGY ILYET! A kultúráitok megjelenése segít elkülönülni egymástól, mert sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítotok nekik, mint a mélyebb lényeteknek. NEM IGAZ, HA IGAZI LENNE A KULTÚRA, NEM ELKÜLÖNÍTENE, HANEM A SZERETET NÖVELNÉ, HA NEM IGAZI, VAGY NEM IS LELKI KULTÚRA PL.: A MOSTANI MIGRÁNSOKNÁL, AKKOR ÍTÉLETET, GYILKOSSÁGOT HOZ.

Az alakot vagy a formát sokkal fontosabbnak ítélitek, mint finom természetének lényegét. HA ITT AZT ÉRTI, HOGY FEKETE VAGY SEM, AKKOR TÉVED. HA ŐK IS INTELLIGENSEK, ELFOGADÓAK, BEILLESZKEDŐEK, KULTURÁLTAK, DOLGOZNI VÁGYÓAK LENNÉNEK, AKKOR VAN ANNYIRA ERŐS A KULTÚRÁNK, HOGY ELFOGADNÁNK ŐKET. NÉZZÉK MEG A HAZÁNKBAN LÉVŐ KÍNAIAKAT. KINEK MI BAJA VELÜK? SENKINEK SEMMI! Az irányítás alatt álló hatalmak esetében ez a formai különbségekre való összpontosítás bástyaként működik a pozitív változás bármely formája ellen.

Most arra kérünk benneteket, hogy lépjetek túl a formával való azonosításon, miközben tiszteletben tartjátok annak gazdagságát és szépségét. A forma mögötti tudatosság megértése lehetővé teszi számunkra, hogy minden embert szeressünk a maga sokszínűségében. EZ EGY LIBERÁLIS, POLITIKAI DUMA!

A béke nem azt jelenti, hogy egyszerűen nem kell háborúzni; ez abban áll, hogy azzá kell válnotok, ami valójában közösen vagytok: egy testvériséggé. JÓ RÖGTÖN..., DE HA AZ EGYIK FÉL CSAK ÉLŐSKÖDNI AKAR A MÁSIKBÓL, AKKOR HOGYAN LEGYEN EGY TESTVÉRISÉGGÉ?…

Milyen helyzetben vagytok?

Egészen a közelmúltig az emberiség döntéseinek kielégítő ellenőrzése mellett élt. ITT VALAMI NEM KEREK! De egyre inkább elveszíti saját sorsának irányítását, részben a fejlett technológiák egyre növekvő felhasználása miatt, amelyek hatással vannak a szervezetetekre és az elmétekre, és végül is visszafordíthatatlanul halálos következményekkel járnak a földi és az emberi ökoszisztémákra nézve. NOS, EZ EGY ZÖLD SZÖVEG.

Függetlenül a saját akaratotoktól, a rugalmasságotokat mesterségesen csökkentik, KIK, MIÉRT, HOGYAN? és lassan, de biztosan elveszítitek azon rendkívüli képességeteket, hogy az életet kívánatossá tegyétek. Ezek a tervek úton vannak. KI ÁLTAL, HA AKKORA A DISZKRÉCIÓ? 

Amennyiben nem történik meg egy nagymértékű kollektív reakció, akkor ez az egyéni erő eltűnésre van ítélve. HA OLYANOK, HOGY HAGYJÁK, MEGÉRDEMLIK. AZ LEHET, HOGY KEVESEBBEN LESZÜNK, DE AKIK ÉSZNÉL VANNAK, NEM GYŐZHETŐEK LE!!! Az elkövetkező időszakban egy szakadásnak kell jönnie. A SZAKADÁS FOLYAMATOS, A FEJLŐDÉS IS EZT HOZZA, VAN AKI MEGY, VAN AKI ÁLL.

Ez a törés azonban pozitív szakítást jelenthet a múlttal mindaddig, amíg ezt a kreatív erőt életben tartja bennetek még akkor is, ha egyelőre együtt él potenciális uraitok sötét szándékaival. EZZEL MEG MIT AKAR MONDANI?

Folytatás az "Egy földönkívüli üzenet az emberiségnek: "Kívánjátok, hogy megjelenjünk?" - 3. rész" című cikkben: http://ujvilagtudat.blogspot.com/2017/09/egy-foldonkivuli-uzenet-az-emberisegnek_29.html

MEKKORA BALGA KÉRDÉS, AZ EMBERISÉG AZ UTÓBBI 100 ÉVBEN MINIMUM ERRE VÁR, AZTÁN SEMMI, VAGY HA IGEN, AZT IS LETAGADJA AZ URALKODÓ RÉTEG.

 

KONKLÚZIÓM: Nem szeretem az UFÓK nevében írt egyéni agyalgásokat. Nem visznek sehova, mert az emberi gondolkodást nem segítik, nem szolgálják a rugalmassá fejlesztését, pedig erre lenne szükség. Baj, pl.: ha a Marson emberi formát keresünk a múltból (az embernek olyan agya van, hogy mindenből összerakja az emberi arcot...), mert némiképpen mások is lehettek, s ha vannak, és áttelepültek a földük alá, akkor is teljesen mások, mint képzelnénk. Ahhoz kéne szoktatni az emberiséget, hogy szakadjon el a humán formától és próbálja a más formákat befogadni vagy a forma nélküli világokat észlelni a tudata kiterjesztésével. Akkor sokkal több „találkozásban”, élményben lenne része.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése