PÁvel Márta Nanorobotok, időkapu…

 

 

Pável Márta

Nanorobotok, időkapu…

 

Az ember először azt gondolja, hogy az az egészséges, hogyha a naturális 1-2000 évvel ezelőtti életvitelhez szeretne visszatérni, tehát földközeli állapotba, állatokat tenyésztve, növényeket termelve, hallgatva a madarak csicsergését, és ez megnyugtató az emberiségnek. S erre vágyunk szinte minden, úgy gondoltam, hogy ez a helyes, ez a természetes, mert túlságosan elszakadtunk az anyaföldtől. Most, ha az ember elolvassa ezeket a nanorobotos cikkeket, hogy még ebben az évszázadban milyen fejlesztésekre várhatunk, háát…!

/Ezeket másoltam, sajnos nem tudom honnan… / „Nanotechnológia. Az emberi test bármilyen formát felvehet, nagyszámú nanorobotoknak köszönhetően. A belső szerveket sokkal jobb kibernetikus eszközök váltják fel. A technikai fejlődés csúcsa az lesz, amikor már az emberi biotestet is lecseréljük ilyen alakos nanorobot testre, átültetve bele a lelkünket, és kvázi halhatatlanná válunk általa – igény szerinti szépségűvé és mindig tökéletes kinézetűvé. …A nem biológiai intelligencia milliárdszor intelligensebbé válik, mint a biológiai. És mindez csupán a jelenleg 0-ás típusú civilizációs szinten lévő Föld nevű bolygón történik majd, és még ezen az évszázadon belül. … Nanorobotokból állnak az épületek és bennük minden tárgy, amik parancsra tudnak alakot váltani. A házat össze lehet csomagolni egy bőröndbe és el lehet vinni a telepítés helyére, ahol kibomlik és felépíti, berendezi magát. … Akinek kell egy ruha, kivesz a raktárból egy ruha feliratú kockát, ami szóbeli parancsra vagy aktivizáló jelre kibomlik adott méretű, színű, alakú ruhává és fel lehet venni…” (Nos ennek az elolvasása pár nap múlva robbantotta be a gondolataimat, s mivel addig nem véltem fontosnak, meg sem jegyeztem honnan vettem ki.) Nem tudom, hogy ez a gondolkodás mennyire hiteles, mennyire igaz, mindenesetre elgondolkoztató.

Ami igazán csodálatos, és ha jól belegondolunk, tényleg erre tartunk, ebből az évszázadból még 75 év vissza van nagyjából, és ezzel a 75 évvel csodát tehetnek a hatványozott fejlődéssel. (Itt a nanorobot alatt egy összefoglaló tevékenyéget értek, ami mögött szoftverek vannak, minőségi változással, chipekkel stb.) Most mi a fejlesztés eredménye? Használhatjuk, láthatjuk, hogy egy utcában alig találunk 60 éven felüli embert, akinek nincs valahol valami protézise, magam hárommal vezetek. Itt egy fejlődési sor látható: A protézis még nem befolyásol, csak többnyire vázat teremt, de agyba ültetett chippel már parancsokat adhatnak ki, pészméker is stb., s ez csak bonyolódni fog. A protézises embert ugyanúgy embernek vesszük, holott, protézis nélkül már csak egy elfekvő, ápolt beteg lehetne. Ma már rengeteg protézist használunk fel és egyre többet fogunk, vannak ezek a háromdimenziós szerveket nyomtatók is, ahol kísérleteznek a különböző létfontosságú szervek nyomtatásával. Valószínűleg ezzel is célt érnek, és akkor még több technikai eszköz kerül az emberbe, erősen szelektáltan melyek csak vannak, melyek befolyásolják is az egész szervezetet. Egy idő múlva meg lehet kérdezni, hogy mennyire, meddig ember az ember, mert még abban a vázban van, de már benne egy csomó idegen szerkezettel működik. Ha ezen a gondolatsoron végig megyünk, akkor nem kell kiakadni azon, hogyha azt mondják, hogy talán ennek a századnak a végével már a nanorobotos és hasonló működésű eszközök veszik át bizonyos területeken a hatalmat, és az emberi lélek átköltözik abba a nanorobotos felépítésbe, amiben gyakorlatilag sokkal tovább élhet, mint a biológiai ember, s úgy alakíthatja magát, ahogy akarja. Nagyobb szabadsága lenne, a test nyavalyái nem akasztanák meg. Ez most science fiction-nek tűnhet, de mégsem az, mert láthatjuk, hogy a fejlődés errefelé megy.

A kérdés az, hogy az ember, aki már ezt a feszültséget is nehezen bírja, és óhatatlanul visszavágyunk – magam is – a természet közelbe, mégsem ez a jövő…! Hogyan kezelik le az emberek? Kb. 75 év kevés egy biológiai lelkes lénynek az átalakuláshoz, vagy kétféle ember lesz? De lelkünk, a pszichénk is más lesz, vajon kibírjuk? Ha ez a „nano világ” eluralkodik, mi is beleépülünk, akkor a termelés és az igény is más lesz: egy nanorobotnak nem kell tököt, uborkát, húst enni sem, nincs rá szüksége, arra se, hogy horgászon, és nincs szüksége semmilyen „hobbi” tevékenységre, amit mi szerettünk tenni. A kérdés, mondjuk 75 év múlva mennyire maradunk emberek, mert a céljaink, a mindennapi tevékenységeink, a hobbijaink, a pihenéseink mindegyik más lesz. Vagy lesznek olyan emberek, akik megmaradnak egy bizonyos ember szinten, majd lesznek, akik átvállalják a „nanoságot”? Mennyire maradnak meg valós embernek a „nanoságba” költözöttek?

Kérdés az is, hogy melyik hasznosabb a mostani szemünkkel: a múlt kedves emléke, vagy a változó világot elfogadni? Melyik a hasznosabb: egy olyan robottest, amelyik nem betegszik meg, és úgy alakíthatom, ahogy akarom, még akár repülhetnék is vele, vagy ez a mostani, ami hol itt fáj, hol ott fáj, s hamarosan meghal?

Részemről azt mondom, hogy akkor feltétlenül a robottestet választanám, de ezzel együtt jár a mindennel való leszámolás, amihez szoktatni kell magunkat. Hosszútávon nézve ki hasznosabb az emberiségnek, ha nanorobotként is lelkileg, erkölcsileg ember tud maradni, vagy biológiai emberként agyon kezeltetve magát, rövid életkorral? Melyik tudna segíteni az emberiségen? Mondjuk, ha a tudatában van még mondandója, de nem mobil… Viszont elképzeltem, hogy micsoda változás előtt állunk.

Sok kérdés, kevés válasz, de majd a jövő láthatóvá teszi, merre fordult az emberiség szekere, ha közben ki nem nyírta magát.

IDŐKAPU

Valamelyik éjjel láttam egy filmet, ahol legalább 10 évvel ezelőtt kísérleteztek, a tér szövetének megnyitásával. Állítólag, egy kis labdányi körre sikerült a kísérlet, meg is tudták ismételni; ez egy átjáró, egy időkapu, vagy bármi hasonlónak nevezhetem, amin keresztül járkálnak az ufók, és mi is járkálhatnánk. Ha nem tudnám, hogy működik, akkor nem izgatna ennyire. Itt nem az a kérdés, hogy ez van, vagy nincs, mert a saját életemben is megtapasztaltam, hogy párszor működött, spontán sikerült az időben „elugranom”, illetve a térben is. De mindez spontán ment, és nem tudnám megismételni, és nem tudom, hogy mitől függhet, egy ilyen ugrás.

Egyik ilyen esetem, kb. 35 évvel ezelőtt történt, egy Parália melletti campingben nyaraltam. A tengerpart mellett vannak a boltok, egy bevezető főútról egy templomnak megyünk neki, ami T alakban elágazik. Ha a templommal szemben állunk, akkor jobbra boltok vannak az utcában, balra ez is, az is, de arra felé több az étterem. Egy nyári nap fürdés után este úgy döntöttünk, hogy bemegyünk Paráliába szétnézni, vásárolgatni. Többször voltam a városban legalább tizenötször! Jól ismerem, az ortodox templom melletti soron, szemből jobbra, kb. 3-4 boltra a templomtól (fontos) találtam egy fürdőruha szaküzletet (!!!), ahol nagyon jó fürdőruhát vettem, és a kedvemnek megfelelő áron, megfelelő minőségben, nagyon örültem neki. Majd visszamentem a campingbe és mutattam a magyar társamnak, milyen jót vettem, és mondta, ő is elmegy, vesz egy ilyet. Részletesen elmondtam, hol vettem, ők is jól ismerték Paráliát. Beülnek a kocsiba, lelkesek, ők is vesznek ilyet. Pár óra múlva jönnek vissza és közlik velem, hogy abban az utcában nincs fürdőruha szaküzlet! Hogyne lenne, hát ott vettem a ruhámat. Vita, másnap együtt elmentünk. Végig nézem, se jobb oldalt, se bal oldalt nem volt fürdőruha szaküzlet(!!!), viszont a fürdőruha a kezemben volt. Megdöbbentem, már megint…, mi történt?! Nekem nyílt egy szaküzlet időben - térben ott helyben, s ahogy kimentem nem is lett? Vagy tér-idő sávba belecsúsztam… mi ez?  Mai napig is szent borzadállyal gondolok arra, hogy ez velem megesett. Semmiféle logikus magyarázat nem volt. A boltban a férjemmel voltam, aki a kirakat elött várt, ott is fürdőruhák voltak, s utána semmi?

Ha velem ez spontán megesett, akkor miért ne lehetne esetleg olyan kísérleteket folytatni, hogy ezt a helyzetet előidézik. Muszáj vagyok benne hinni, azt gondolom, hogy sokkal, de sokkal több minden van, mint amit valaha elfogadtunk, vagy gondolunk.

Viszont, ami elborzasztott, az a primitív emberi gondolkodás egy diplomástól. Mutatják, a megnyitott labdányi teret, és egy amerikai ufó kutató bácsika előadja (akiről eddig azt hittem, hogy értelmes), hát milyen jó lenne egy ilyen csillag kapu (tér - időkapu, mindegy, valami ilyen… ), mert az USA az atomtöltetű rakétáit azon át célba juttathatná, nem kellene félni , hogy közben hatástalanítják. Ezt mondta! A szemem guvadt, ekkora hülye legyen valaki, hogy még itt is ez jut az eszébe. Hát ettől a primitívségtől a hajam is az égnek állt, az időkapu … hülyék által benyomatott atomja… Istenem! Szerencse, hogy idegen nagyon fejlett lények tudják, milyen primitív az ember, nem fognak beengedni, mert tesznek róla, hogy addig jussanak, míg bajt tenni nem tudnak. Ők tudják, hogy megtalálta a kést az emberiség a fiókban, és most döfködik magukba. Az, hogy valakinek van diplomája is, ufó kutatónak hívja magát, és ezt gondolja(??), ez botrány az én szememben. Így nem fogunk sehova se eljutni, mert olyan emberek, akik tévéfilmet tudnak csinálni, és osztják az észt, s így gondolkoznak, az mindent elmond.

Remélem, az idegen lények folyamatosan észnél lesznek és ezt a gyilkos, önmagát pusztító bagázst leblokkolják. Kevés kivétel van, azokat eddig is tovább engedték, s ez így is lesz. Az időnk nem azért van, hogy gyereket foganjuk, hogy egymást öljük, hanem azért, hogy átlépjünk a tér-idő határon, és békében megközelítsünk más civilizációkat, más világokat, kapcsolati rendszereket építsünk, és ne romboljunk! Nekem ez felháborító, annyira kifordult erkölcsi, szellemi világ, nem is tudom, hogy mit mondjak, hol élünk.