2016. október 30., vasárnap

Kik vagyunk mi, SAS-ok?

 Ki vagyunk mi SAS-ok?  A nyitóoldal folytatása

Előzmények:
Történetünk messzire nyúlik vissza.  
Az AQUILA alapító tagságának többsége 4. általános iskolás volt, amikor katolikus hittanon találkoztunk egymással Budafokon és Nagytétényben. Akkor – a mai napig így van – aki összetartottam őket, Isten segítségével (Varga Péterné/Pável Márta) plébániai hitta
nár voltam (és 8 évig a két plébánia hittanosait tanítottam).
Akkor még nem tudtuk, hogy a találkozásunk meghatározó, és együttes sorsunk hosszúra nyúlik. Úgy látszik, ahogyan Isten segítségével tanítottam, az megragadta őket, és kialakult egy kemény, katolikus misztikus lelkiség, aminek egyik eredménye lett a 14 évig csak önkéntesként működtetett 32 fős egyesület, és most a 29 fővel alapított AQUILA Párt (AQP).
Vannak olyanok is, akik közben – több-kevesebb sikerrel – csatlakoztak hozzánk, meg olyanok is, akik elmentek. (Bekerülni nehezebb, elmenni könnyebb, nehéz út a mi utunk.) Együtt nőttünk hitben, emberségben, s nagy összetartozó szeretetben. Átlag életkor 35 év. 2012-ben is 29-en vagyunk, plusz 11 gyerek, akiket igyekszünk ugyanilyen lelkületű emberekké nevelni.

28 év együttlét:
Vallásunk: Mi történt velünk ez alatt a 28 év alatt? Nehéz pontos dátumot írni, mi mikor kezdtük el a lelki mélységet, mert ez egy folyamatos épülés volt. AQUILA valójában egy világiakból álló, Istennek szigorú fogadalmat tevő tagokból álló „világi harmad rend”. A világiakból álló „harmad rendünk” törekszik a szigorúbb, hazugságmentes, megszentelt életre.
AQUILA vigyázó szentje: Avilai Szent TERÉZ: akinek, és nekünk is „Isten egyedül elég!”
Szervezetileg/hitbelileg, vallásgyakorlatilag a katolikus egyházból nőttünk ki, és ma is a Katolikus Egyházhoz tartozunk, és soha nem is fogunk elmenni, mert az Egyház mi is vagyunk! Ezt annak ellenére kijelenthetjük, hogy az AQUILA Párt politikailag semmi módón sem kapcsolódik egyik egyházhoz sem! Ilyen értelemben sem egyházakhoz, sem pártokhoz, sem külföldhöz, semmi szinten sem tartozik az AQP, nekünk (a Fővárosi Törvényszéken kívül..) csak Isten a Főnökünk..

Kapcsolataink, segítőink.
Sok neves (egyházi) embernek lehetünk hálásak a jóságukért, segítségükért, párat megemlítve: A kezdeti nehézségeinkben nagyon sokat köszönthetünk †Keszthelyi Ferenc ny. püspök úrnak, aki sok jó tanácsot, és bölcs szeretettel segítséget adott nekünk. Tudományilag és emberileg sokat segített †Dr. Nyiri Tamás teológiai professzor úr. Jó szívvel emlékezünk †Rombai Ferenc Atyára, akinek igazi hite volt, s társ volt a hitünk megélésében is. A pálos Zsongor Atya, aki folyamatosan segítőnk, papi tanácsadónk, nekem gyóntatóm volt.

Civilek közül a tagság szülei, azok is, akik eljöttek közénk, meglátásukkal véleményükkel segítettek minket. Csák (Dr.Szincsák) József művész/polihisztor, aki mindig kész segíteni, és akit barátunknak nevezhetünk. Előfordultak más nevesebb emberek is, akik meglátogattak minket, pl. Laár András, †Dr. Popper Péter stb.

AQUILA Egyesület alapítása 1997-ben:
AQUILA Egyesület kiemelkedően közhasznúvá minősített engedélyét 1998. 09. 11-én kaptuk meg. Megkezdődött a vándorlásunk a bérlemények között, mert egyre több ember keresett bennünket az ingyenes oktatás miatt. (Megszűnésünkkor heti 130 ember tanult nálunk, nehéz volt ennyi átvonuló embernek bérleményt találni.) Így voltunk (Budafokon) a Kende utcában, az alagsorban, majd a Merengő utcában, Gádor Iskolától is kaptunk pár hónapra termet és a Nádasdi Iskola is adott termet ingyenes oktatásra, ahol tanulóikat korrepetálhattuk. Jelenleg már kb. 2002. óta a Zakariás József (régebbi nevén: Andra János) utcában vagyunk tartós bérléssel.

Milyen önkéntes tevékenységet végeztünk/végzünk?

Állandó programjaink voltak 2011. decemberéig; Folyamatosan végzett ingyenes oktatás (14 évig), korrepetálás, nyelvtanítás minden tantárgyból.

Pótvizsgára való felkészítés

  • Számítógépes oktatás.
  • Lelki segítség adás; személyesen és telefonon
  • Haldoklókkal való lelki foglalkozás (60 ember/nap) kórházi keretek között.
  • Heti 7 óra előadás (tanáraink folyamatos lelki továbbképzése) főként filozófiai, teológiai életviteli témákban.
  • Továbbképző tartása (9 nap) Tószegen

Változó programjaink;

  • Családi programok
  • Pályázati programok
  • Külföldi vendégekkel való kapcsolattartó programok
  • Konferencia tartása
  • Egy – egy nevesebb vendég, vagy politikai személyiség fogadása.

Közösségi programok: egyesületi disznóvágás, kolbászkészítés, építkezés stb.

 

Életünk Budapesten kívül, Tószegen az ott épített templomuknál folyik. Nagyon dolgozunk hazánk lelki, erkölcsi, minőségi felemelésén.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése