Pável Márta
UFO ügyben sok csalás, hamisítás van
Az emberekben ott él a vágy, hogy a jelenséget olvassanak, lássanak, de igazi UFO dolgot, tapasztalatot nem közölnek. Úgy vettem észre – a valóság hiányában –, egyre több téveszme terjeng. Az utóbbi időkben felgyorsultak ezek a közlések, és senki nem vonja felelősségre a hamis hírek kiötlőit, erre jelenleg nincs kontroll, sem gát. Így tele van szeméttel az Internet és köztük a Facebook /FB/ is. Ott vannak a FB-os csoportok, igaz, jó hír is közlésre kerül, de nem szűrik azt, hogy többségében igaz legyen. Az igazság az, nem is tudják szűrni, hogy melyik az igazi fotó, igazi jelenség stb., ezt szinte lehetetlen szervezetten kiszúrni. Valamint nincs olyan ember, aki mindent a valósághoz hűen meg tudna ítélni. Így aztán jöhet – jön is – minden zagyvaság: régi cikkeket felturbózva szednek elő, pl. 50 éves történeteket tálalnak, s mint újakat hoznak elő, ezzel azonban csak az időnket rabolják. (Sokszor arra gondolok, ott kellene hagyni ezt a FB-s sok kóklerséget, de ha 10-ből egy érdekesebb, akkor nem tudom, mennyire éri meg ezeket mazsolázni.) Így elmondhatom azt, hogy a mai közlési szinten nincs új a nap alatt, legalábbis úgy tűnik, hogy nincs.
Sajnos ezekkel ártanak maguknak az emberek, annak, ami a földi létnek fontos is lehetne, azt lejáratják, ezt színtiszta egóból teszik. Ez most ilyen össznépi jelenség. Nem hiszem el, hogy valakinek ebből azon kívül, hogy a többit megtéveszti – egót táplál, és feltűnési viszketegséget enyhít – más haszna származna. Tudom, sok csodára éhes és mindent beevő emberféle létezik, nekik adnak ”infókat”.
Felteszem a kérdést, hogy mit lehetne tenni? Az is a baj, nem vagyok szakember, hogy egy képről meg tudjam állapítani, hogy hamis-e. Egyik társunk azonban kapásból megmondja, hogy hamis, és alig mondja valamire, hogy nem az, mert ő kiválóan ismeri és műveli ezt a számítógépes manipulációt, de ő legalább jó célra használja.
Mégis a téma elgondolkoztató, és minél hitelesebben kellene megközelíteni, így szomorú a helyzet, hogy ezzel a sok maszlaggal moslékot csinálnak az egészből.
Az nekem tény, hogy idegen lények vannak, velünk is vannak, de nem olyan módon, ahogy az ember szeretné. Kár csak úgy keresni, hogy lefotózható legyen, hogy a három dimenzióban kezet lehessen vele fogni, vagy tetszés szerint beszorítható legyen egy földi kategóriába.
Ilyen félrevezetésekből pár példa: rengeteg felhő fotó, ami nem UFO, sok hamisított kép, ami egy-egy feldobott tárgyat ábrázol. Sok olyan hajmeresztő elv, aminek semmi köze valósághoz, jobban közelítenek Andersen meséihez.
Ismétlem, nagyon nem szeretném lejáratni ezt a témát, főleg azért sem, mert ebben a 3 dimenzióban az agyalgáson kívül nem sok újjal jönnek elő. Ugyanis nem csak azok írnak, akik megéltek valamit, hanem mindenki, akinek bármi képzelődés, vagy összeesküvés elmélet az eszébe jut. Igazából az észleléshez nagyon nagy lelki és testi szenzitivitás kellene, hogy a mélyebb, finomabb jelenségeket észleljék, viszont sem tapasztalatuk, sem tehetségük nincs a tollat ragadóknak. S így keletkeznek ilyen történetek, mint az alakváltó hypothézisek – szinte sugallva a bizalmatlanságot egymás felé, kiből, mikor ugrik ki a gyík J stb., –, pár fura fejformájú embert kiszúrnak, pedig mindenkivel előfordul, hogy kissé bamba, torz képet vág. Van olyan agyamentség is, hogy a Nap belül lakott, ja meg a Föld is…, meg mesterséges égitest a Nap, meg a Marson lakott bázisok vannak, stb. Előfordul olyan is, hogy felvették velünk a kapcsolatot a lények – mikor, kik, kivel azt sehol sem írják, dokumentum semmi… – és most egy nagy fordulat jön. /Elmondanám, még soha nem jött, de folyamatosan ígérgetve van./
Vannak más megtévesztések is, pl. mostantól – ki, mikor, mennyire autentikusan mondta vagy jelezte, azt nem közlik – nagyon jó lesz nekünk, új világ jön, milliószoros erővel, stb. Sokszor közlik, hogy változáshoz érkeztünk – már legalább 100x olvastam az utóbbi 5 évben – és semmi formula nem jött be, csak inkább lassan épül le minden, köztük az emberek tudata is. Ezt segíti az a sok maszlag, amit beadnak a népnek.
Ezekből látható, az emberi nem igényli a fordulatot az életében, de a maga tehetetlenségét fejezi ki abban, hogy mással akarja megtetetni azt. Holott nekünk maguknak kellene tenni. Van egy jó közmondás; segíts magadon, Isten is megsegít, mondom ezt én, aki nagyon Istenhivő vagyok. Mégis igaz, mert Isten akartunkon kívül nem fog az életünkbe beleavatkozni, ehhez kell a mi felismerő, megváltott életünk és reális kérésünk, tevőleges együttműködésünk. Sokan azt hiszik, Isten felé fordulni macerás munkás, különben is, annyi mindent kér, többek közt teljesen magunkat, így könnyebb olyan lényeket tupírozni és kivetíteni rájuk az életünk bajait, akik – persze kis riogatással kisérve – jönnek majd, és segítenek minket megszabadítani saját magunk által termelt nyomorunkból. Hát ez nem így van. Szembe kellene nézni a józan valósággal, ahelyett hogy társadalmi szinten becsapja magát az emberiség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése