Pável Márta Fekete szemű „idegen lényekről”…
Már régebben is olvastam ezekről a fekete szeműekről, most megint előkerült ez a cikk: http://rejtelyekszigete.com/fekete-szemu-emberek-rejtelye-valosag-vagy-varosi-legenda/
„Nem tudjuk, pontosak kik vagy mik ezek a lények, ahogyan azt sem, hogy honnan jöttek. Az azonban tény, hogy a Fekete Szemű Emberek minden esetben engedélyt kérnek arra, hogy beszállhassanak a kocsiba vagy arra, hogy meglátogassanak bennünket otthonunkban. Behívás nélkül nem képesek bejönni, még akkor sem, ha akarnának.”
Ha elutasítják őket, agresszívvé válnak. El nem tudom képzelni, hogy ez így van, de mégis elgondolkoztató a következő dolog.
Körülbelül másfél éve egy összejövetelünkön a fekete szeműekről szóló cikk előkerült, és még több irodalmat is vettem hozzá. Főleg azért, mert egy hölgy az ország északi feléből felhívott és közölte velem, hogy ő hozzá bement egy ilyen fekete szemű lény, és ő elkezdett félni. Azóta nagyon nagy spirituális érdeklődést mutat minden ilyen dolog felé.
Ennek hatására kerestem cikkeket és mondtam el a többieknek, hogy ilyen is lehet, de hát ugye, azt nem lehet tudni, hogy igaz-e vagy nem.
Mindenesetre a társaim egy része, mint mindent, ezt is humorra vett, és másnap reggel az egyik társunk magának képszerkesztővel készített egy fekete szeműt ábrázoló képet… Hát riasztó volt a szeme, annak ellenére, hogy tudtuk, ez csak vicc.
Visszatérve a komoly dologra: 9 órakor vége volt este az órának, a többiek elmentek. Alighogy elmentek, megszólalt a telefonom és ismeretlen számot jelzett. A hívó ezt mondta: „Engedj be, itt vagyok az ajtó előtt!” Hát ezek után frászt kaptam, de szó szerint, és kérdeztem, hogy miért kéne beengedni? Először közölték, hogy visszahozták a létrát.
- De milyen létrát? Nekünk nincs is létránk!
- Hát, elhoztuk tőled, most engedj be, mert be akarjuk vinni a létrát.
- Nem engedek be senkit – mondtam.
Ekkor elhallgatott a telefon. Na, most akkor én annyira elkezdtem félni, hogy meg kellett kérnem a férjemet, jöjjön értem az emeletről, mert nem merek felmenni. Valósággal vacogtam. Nem tudom, mi volt ez. Lehet-e ilyen véletlen, hogy valóban nem létező létrát visz vissza valaki téves címre? Pont ilyen anonim telefonon, aminek ki volt kapcsolva a számazonosítója, nem is adtam létrát senkinek, nem is tudom ki ez. Lehet ilyen véletlen, hogy pont akkor, amikor erről beszélünk, tíz perc múlva, amikor hazaérek, mert vége van az órának, akkor ez történik? Hát persze lehet, hogy csak a sors fintora volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése