Pável Márta
Elraboltak az idegenek? Nem, csak kapcsolatot teremtettek!
Szinte bevésték a köztudatba, embereket rabolnak el a földönkívüliek. Zömmel olyan filmeket látni, hogy már megint elraboltak valakit az idegen lények.
Írásaim oka főként az emberek normális tájékoztatása, és nem ijesztgetése, a dolgok józan útra való terelése. Egyfajta reális információs célnak tekintem, hogy ezekre reagáljak, hogy ne mindig ilyen félelmetes dolognak legyenek feltüntetve ezek a történések. Valamint többnyire az is elhangzik; hogy sokkolta őket, meg ki vannak borulva, hogy elrabolták stb. Itt többfelé ágaztatják a feltűnést hajkurászó írók, hogy szexuális okokból, meg valami genetikai változtatás miatt rabolták el őket, ja, és vagy ki tudja miért?
A véleményem: Igazából azt kell mondanom, azzal egyet kell értenem, hogy generációkkal foglalkoznak és speciális családokat „visznek el”, illetve velük teremtenek kapcsolatot. Lehetséges, hogy vérvonalakat néznek meg, de inkább azt vallom, hogy nem a vérvonal érdekli őket, így az sem érdekes, hogy a vére + vagy -, nem érdekli őket, ez hülyeség. Sokkal inkább a jellemvonás, erkölcsiség, istenhitre való hajlam, normális emóciós készség stb. érdekes. Úgy gondolom, hogy nekik a testi dolgok, a genetikai jellemzők nagyon könnyen megváltoztathatók, erre mi már nem kellenénk.
Itt többféle ok lehet; egyik, ha minket módosítgatnak pl. 100 -200 000 éve, akkor egy in vivo laboratórium vagyunk. Tehát, nincs szükségük a mi genetikánkra, de szaporító, fajt keverő anyagnak igen. Ők minket inkább átalakítanak, de nem mindenkit, csak az erre kijelölt egyéneket, vonalakat. Ezt főként a szürkék teszik, de akivel foglalkoznak, annak ez inkább segítség, mint nekik. A szürke idegen lényeknek nem gond, nagyon könnyen átváltoztatják az anyagunkat nekik tetszővé, ha már ez kellene nekik, de mint említettem, nem erről lehet szó.
A másik kérdés, hogy kölcsönösen miért jó az idézőjeles elrablás, és nem csak nekik? Miért tehetik, mi jó nekik abban, hogy velünk régóta foglalkoznak? Ha csak egy fajt, a szürkéket nézem, évezredekkel előttünk járnak, de ezzel együtt valamennyire ki is égtek. Mi olyan kis vidám bolondok vagyunk az ő szemükben, ami belőlük rég hiányzik, de ez a vitalitás, az élet megfűszerezése miatt kell! Tudom, miért választanak ki egyes embereket, famíliákat. Az alábbi tulajdonságok miatt: a jó jellem, becsület, a szeretetkészség Isten és a többi lény felé, a nem túlzott emóció, az emelkedett spirituális lélek, rugalmasság, bátorság, okosság, hit. Nos, ilyen dolgok kellenek nekik. Ez így együtt nem sok emberben van meg, de ha több tulajdonság van jelen, akkor már érdekes lehet nekik az illető. Ez viszont nem minden!
Van bennünk valami, amit nem könnyű megszerezni máshonnan. Valami, ami kell nekik, amiről mi még nem is tudjuk, hogy mi az, hogy a test és lélek között mit hordoz az ember. Valószínűleg másfajta szemi fizikai tényezők is lehetnek, amelyek eddig megmagyarázhatatlan jelenségek okozói. Csak csupán egy hasonlat - de tudjuk, minden hasonlat sántít..., ez valami olyasmi, de nem olyan súlyos, mint az akupunktúrás Qi (csí), egyfajta életenergia. Ezt nem tudjuk kivenni egy kémcsőbe, de tudjuk, hogy folyik, tudjuk, hogy van! Lehet, hogy ez is, vagy valami más is van, ami általunk ismeretlen, de érdekelheti őket az emberben. Ez az általunk meg nem nevezett valami különleges lehet, ami talán az ő tenyésztésük, vagy az ő manipulációik folytán, meglepetésükre alakult ki az emberben. Most talán nekik is szükségük van erre. S erre többféle okuk is lehet.
Viszont az is ok lehet, hogy az ő megépített, nagyon mechanikus, nagyon racionális világukban egyfajta kiüresedés lett úrrá, egy nihilre való hajlam alakult ki, ami katasztrofális lehet lelkes lényeknél. Nálunk ez még nincs - de erősen efelé tartunk…-, mi még megmaradtunk jó kis bolond bohócoknak, akik értelmesek, de ugyanakkor lezserek is, tudnak nevetni, humorizálni, egy kicsit vidámkodni, egy kicsit emocionális gyereknek, nagyon istenhívőnek és nagyon rugalmasnak lenni. /Amúgy amelyik emberben ez gyengülten van jelen, vagy kiveszett belőle, azon az emberen máris látható, jobban szenved, nehezebben boldogul./ Azt látom, hogy náluk ez már nincs meg, de tudják, hogy nagy baj ez az elgépiesedett társadalom. Valószínűleg felismerték, hogy egy lelkes fajnak a fennmaradásához szükség van erre. Azt, hogy ezt mi viszi át, azt jelenleg csak ők tudhatják. Olyan egyedeket válogatnak ki, akik erre alkalmasak, s talán az életeik előtt meg is egyeztek ebben a kölcsönös segítségnyújtásban. Fontos, hogy akikkel kapcsolatba kerülnek, azok ne legyenek jellemhibások, mert az nehezen korrigálható, ergo jellemhibásokat nem fognak kiválogatni. Ha találnak olyan lényeket, akik minden szempontból jók, akkor a famíliára is figyelnek, mert a kvalitások átmehetnek. A megtalált vonal szükséges nekik, és akik valóban ilyenek, azok fontosak a szürkéknek, azoknak semmitől sem kell félniük, mert vigyázzák ezeket a földi lényeket. Itt már nincs elrablás, nincs sokkhatás, ugyanis kialakul egyfajta, mondhatom nyugodtan; szeretet, hogy ők segítenek rajtunk, ha betegek vagyunk. Sok mindent megtesznek, pl. átkötik a vesét, megjavítják a méhet, olyan szerkezetet használnak, ami az emésztésre hat stb. Amit rossznak találnak, azt átszerkesztik, tehát különböző manipulációkat visznek véghez, ami az embernek jó! Na, most az, hogy ebben van-e érdek, igen lehet, de ott a segítség is. Igen, van egy szimbiózis. Azt gondolom, itt nincs félelem, azok, akivel tényleg valóban többször kerültek kapcsolatba, egyfajta láthatatlan - bár néha látható…-, barátnak számítanak. És annak lehet őket tekinteni, semmiféle félelem nem járja át az embert. Én ezt nem elrablásnak nevezném, hanem kölcsönös együttműködésnek, segítségnyújtásnak, hiszen egy helyen élünk, csak másfajta, finomabb dimenzióban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése