TUDATTAL REPÜLNI …

 Pável Márta

TUDATTAL REPÜLNI …

Találkoztam ufókkal sorozat következő része: a tudatunkkal repülni is lehet.

Hogy ezt megtapasztaltam-e vagy nem, döntsék el Önök.

Az ember álomban repülhet is …, biztos sokakkal előfordult, ugyanis nagyon sok emberrel beszéltem, aki elmondja, hogy álmában repült. Megegyezünk abban is, minden ilyen álomban repülők nem legyezünk a kezünkkel, nincsen szárnyunk, nincsen propeller, sőt semmi sincs rajtunk, hanem a tudatunkkal repülünk, akár mellénk szegezett kezekkel is… lazán.

Az, ami nagyon fárasztó ezekben a repülésekben, hogy a tudatot igen keményen kell tartani, koncentrálni kell, hogy megmaradjunk a levegőben. De mit teszünk ilyenkor? Könnyűvé tesszük magunkat? Legyőzzük a gravitációs erőt? Vagy valami egészen mást művelünk… – azok fránya emberi rejtett tudások, erők…–, azt még sajnos nem tudom. Az biztos, minden alkalommal éreztem, hogy a tudatomat, a koncentrálóképességemet erősen készen kell tartani arra, hogy repülni tudjak.

Egyik alkalommal – álmomban – üldöztek, és rájöttem, hogy nem tudok elég gyorsan futni (meg amúgy sem J), egy dombról lefelé futottam és láttam, hogy az aljában viszont egy igen nagy tó van. Megkerülni már nem voltam képes, mert tényleg nagy volt, s gyakorlatilag belefuthattam volna a tóba, s finito. De mielőtt belefutottam volna, éreztem, hogy most csak egy megoldás van… repülni, s egyből felszálltam, végig repültem a tó másik feléig. Jól hangzik, de elég nehéz volt, s a túlparton sikeresen leereszkedtem, megmenekültem. Amikor felébredtem, éreztem, hogy igen elfáradtam, mint aki egy hétig sakkozott, olyan volt az agyam. Iszonyatosan kimerültem a koncentrálásban, abban, hogy fönnmaradjak. Ez mindent elmond, valahol a tudatunkban van egy képesség, amelyet valami oknál fogva elfelejtettünk, de álomban mintha a legmélyünkben lerakott csomag feléledne, amit időnként felveszünk, feljön a tudatunkba, vagy tán jelez, hogy mi ezt is tudjuk csinálni. Koncentrációval lehet repülni! Gondolkoztam, s mivel mindent kipróbálok, így azóta ezt is  megpróbáltam, hogy lehet tudatosabban tenni. Szóval hosszas előkészítés után, de lehet egy másik állapotban =  meditációs koncentrációban is repülni. Igen kellemes, ez is fárasztó ugyan, de nem annyira, mint először álomban. Nagyon jó dolog, többször is tettem.

Lehet ez az embernek egy képesége, s felismert újfajta tevékenysége? Nagyon elgondolkoztató, hogy miért nem neveljük erre is az embereket, miért nem gyakoroljuk jobban?

Ja, a sorozat kedvéért J, döntsék el a kérdést, igaz vagy nem igaz.

ÉJJEL – hogy óvjanak –, a ZAJRA IS FIGYELMEZTETNEK A LÉNYEK.

Egy másik rövid érdekesség, itt nem is kérdezem meg, hogy igaz vagy nem igaz.

Éjjel 3:30-kor vidéken arra ébredtem, egy belső hang azt mondja a tudatomban, hogy „ne félj, bicikli jön”. Aztán hirtelen éber lettem, elcsodálkoztam, mi ez. Hogyan jöhet bicikli, hogyha vidéken a szobában, az ágyban vagyok, éjjel 3:30 van, miért kéne attól félnem, hogy bicikli jön. De nagyon rövid időn belül már hallani lehetett egy erősödő hangot, ami igen kellemetlenné és ijesztővé vált. Mindenki, aki a házban volt, felébredt. Mint később kiderült – mert a többiek közül páran kirohantak megnézni, mi ez – egy villogó szúnyogriasztó féle, akármilyen szörnyű jármű volt. Iszonyatos hanggal vonult el a szobám ablaka alatt, valóban rettenetes hangja volt, de én meg csak annyit csináltam, hogy megfordultam és ennek az ismeretlen, figyelmeztető, jóságos lénynek azt mondtam, hogy ez nem is bicikli volt és aludtam tovább.  

Reggel elmeséltem mindenkinek, egy jót vigyorogtak. Viszont utána elgondolkoztam, miért ennyire jók hozzám, hogy még a zajra is figyelmeztetnek engem a lények.  Amikor Interneten megláttam azt, hogy hogyan nézhetett ki ez a borzalmas hangú valami, ami egy átalakított  jármű volt, amin forgó kifúvókák voltak, hát én sem tudnám megmondani, hogy minek nevezzem. Az egészben a legszórakoztatóbb két dolog; egyrészt hogy a lények jó szándékúak, s mivel tudták, hogy megrémülök, így előre szóltak, s ez nekem természetes (J). A másik, hogy ők sem ismerték fel, hogy mi lehet ez, azt tudták, hogy nem autó, viszont semmihez sem viszonyíthatták, úgy gondolták, hogy hát legjobban a bicikli az, amire hasonlít, ebből az látszik, hogy valami új fogalmi rendszerrel találkoztak, de a jó szándék megvolt bennük, amit nagyon köszönök nekik.

Végezetül egy vicc jut erről az eszembe.

A gyereket elviszi az apja az állatkertbe, hogy megmutassa neki az állatokat, mert van neki egy plüss nyula, nehogy csak az legyen előtte. Mennek a medvéhez, mondja az apja:

-Kisfiam látod, nagy, barna, szőrős, ez a medve. Nos, Pisike mi ez?

-Nyufi! - mondja büszkén gyerek. Az apja magában mérgeskedik, nem baj, megnevelem, s mennek tovább a zsiráfhoz.

-Nézd kisfiam, ez a zsiráf, hosszú nyaka van, nagy szemei éppen rád néznek, látod? Mond utánam, zsiráf. A gyerek örömittasan mondja:

–Nyufii!

Az apa már nagyon ideges, adok én neked nyufit, elviszi a fókához. Elmagyarázza, látod, vízben van, nincs szőre, ugrál a vízbe, ez a fóka. Mond kisfiam utánam, mi ez? A gyerekben felcsillan a felismerés fénye és szinte kiabálja:

-VIZINYUFI!