BEAVATKOZHATNAK-E IDEGEN LÉNYEK AZ ÉLETÜNKBE?

 Pável Márta

BEAVATKOZHATNAK-E IDEGEN LÉNYEK AZ ÉLETÜNKBE?

Közös gondolkodásra hívok mindenkit.

Alapkérdésem: más lények az emberiség életébe milyen jogon avatkozhatnak be?  Ez egy komoly kérdés, mert nagyon úgy tűnik, hogy beavatkoznak. Viszont az is felvetődik, ha így történik, miért nem véd meg bennünket az Isten? Ki véd meg bennünket? Mi van a mi szabad akaratunkkal?  Miért nem tudjuk érvényesíteni, ha esetleg elrabolnak minket, vagy genetikailag megvizsgálnak, vagy mintát vesznek, vagy hosszasan sorolhatnám.

Érdekel valakit a mi véleményünk? Több dolog is van: egyrészt az emberek sem kérnek egymástól mindenre engedélyt. Pl. arra sem kérnek engedélyt, hogy valaki hajókkal szállítsa a képzetlen, nyomorgó, többnyire dolgozni nem akaró, jól felöltöztetett migránsokat Európába. Ma itt senkit sem érdekel, hogy mi szeretnénk-e, vagy befogadnánk-e őket, vagy az életünk részének akarnánk. Mi ez, ha nem erőszak? Sajnos van ilyen erőszak, s lehet más lények részéről is felénk. Lehet, hogy nem mindenki felé, mondjuk esetleg egy csoport felé, vagy esetleg egy kiválasztott emberi csoport felé, ami azt jelentheti, hogy pl. 100 -200 évre egy kicsit módosítanak a genetikán, s megnézik, hogyan működünk, pont úgy, ahogyan mi tesszük a kukoricával vagy az állatokkal. Mi sem kérjük ki az állatok engedélyét, s ki tudja, akik módosítgatnak, milyen szintről szemlélnek minket.

Lehet, hogy nekik egy kísérleti terep a Földünk egy része, és hasonlítgatják a másik feléhez, de semmi bizonyosat sem tudhatunk. Lehet az is, ha nem megfelelő az, amit az ember produkál, újra és újra beavatkoznak, szemlélhetem úgy is, mint egy földi labort, és a kísérletezőket nem érdekli a szabad akaratom. Sok oknál fogva nem érdekelheti őket, de csak kettőt: az egyik, mert úgy gondolják, hogy mi a javítandók stb. vagyunk, a másik pedig azért, mert lehet, hogy még születésem előtt beleegyeztem ebbe az egészbe, csak nem emlékszem rá.

Itt is sok kérdés vetődik fel, és újra megkérdezheti az ember, hogy miért nem avatkozik be az Isten, s miért nem védi meg az ő kiválasztott embereit? Hát azért nem védi meg, mert abba se avatkozik bele, hogy a kocsma előtt az egyik ember a másiknak adjon egy pofont, majd a végén mindenki megkapja a magáét, és mindenki elszámolhat. Vallom, hogy minden rosszban van valami jó, még ha nem is derül ki rögtön, de hosszú távon azért ez kiderülhet. Például kipusztultak a dinók, helyette mi lettünk, persze erről nem kérdeztük meg a dinókat, hogy ehhez mit szólnak, valószínűleg nekik más lenne a véleményük, mint nekünk.  

Az is jogosnak tűnő kérdés, hogy mit szólnak azok a lények, akiket szemmel nem látunk, de réges - rég itt éltek, aztán még mit tudom én mikortól pl. egymillió éve mi rájuk telepedtünk. Mi sem kérdeztük meg, hogy ők mit szólnak, lehet, hogy ők is szenvednek tőlünk, lehet, hogy azért szólnak bele az életünkbe, mert ők is élhetővé akarják tenni a saját létterüket. Erre pl. miért nem gondol senki? Mi van, ha nem tetszik nekik, hogy az életterüket egy büdös szemétdombbá varázsoltuk?! Nézzük meg mit csinálnak az emberek a tengerekkel, a műanyagokkal, az állatokkal satöbbi. Nagyon sok etikai és erkölcsi kérdés is felmerül, hogy ki, miért szólhat bele a mi életünkbe, tetteinkbe.

Tudom, az elszámolás mindenkinek a végén van, akkor is vallom, hogy semmi sem történik véletlenül, akkor el kell gondolkozni, és finomítani kell magukat, hogy észre vegyük az okokat is.

Tudunk-e azon a helyzeten változtatni, amelyben éppen benne vagyunk? Mindig azt a példát hozom fel; hogy ha nekem van egy kedves, aranyos macskám, aki tényleg aranyos cicuska, meg minden, még ha néha szemétkedik is velem, mert ravasz, játszani akar, meg incselkedik, meg szekíroz  stb., mégis aranyos, okos, s úgy nézem ragaszkodik is, és ugyebár a mi macskánk, akkor ezt a macskát jobban szeretjük, mint az összes többit. Hát az ember így van megalkotva. Igen ám, de most, ha mi tudjuk, hogy vannak ezek a lények, és ez szinte biztos, ezen nem lehet vitatkozni, akkor nekünk idézőjelben 'aranyos macskának' kéne lennünk, hogy kiemelhetőnek vegyenek a tömegből, és azt mondják, hogy ez egy olyan kis lény, akire érdemes odafigyelni, érdemes segíteni, mert ez egy jó példány. Vigyázni kellene rá, tán a génjeit tovább is kellene vinni, mert ez jól sikerült. Így ezek az ismeretlen, sokszor láthatatlan lények tovább segítik (ti. az embert), de most ehhez nekünk is tenni kéne.

Ekkor még mindig nem említettem az isteni segítséget, ami azért nem marad el, csak nem úgy működik, hogy közbeszól,  a másikat odébb rakja, hanem pl. engem tesz alkalmassá arra, hogy megváltoztassam az életemet, hogy felismerjem a helyzetemet, és jó döntéseket hozzak, amit Ő, az Isten elmondott, és parancsba is adta. A lelkiismeretünk is így működik, csak nem mindig akarunk rá hallgatni.

Az életünkbe bele kell foglalni azt a tudatot is, hogy rengeteg, mindenféle anyagú és formájú, sokszor messze nem humanoid, többnyire láthatatlan lénnyel élünk együtt, s ez mindig is így volt. A Világegyetem nem üres, kizárólag lényekért van. Tehát nem olyan egyszerű ez az egész, de nem is olyan elkeserítő, alkalmazkodni kell. Elfogadónak, gyereknek kell lenni, s okosan szemlélni, kívülállóként is megélni, ami van.