Pável Márta
SPIRITUALITÁS ÉS PARAJELENSÉGEK JÖHETNEK, DE NE TÚL KÖZEL…
Több mint 30 éve hittanárként figyelem, hogy az emberek mit tesznek ez irányban is. Járatják a gyereket - lehetőleg langyos hittanra, ahol 6 év alatt sem történik semmi…, majd attól kiborulnak, ha én 2 alkalom után felnyitom a lelküket Istent felé… -, szeretnék az Istent megismertetni, de nem annyira. Nem annyira szeretnének részesülni az isteni örömökben, főleg hogyha el kéne köteleződni, de azon az áron már nem szeretnék. Mikor az egész „súlyossá” válik, akkor, mondjuk, kizökkenti őket a hétköznapokból, félni kezdenek, kihátrálnak a dolgokból. Azt hiszik, hogy nekik az a jó, ha kicsit emelt, langyos szinten vannak, így tartják a gyereküket is, saját magukat is, a világukat, hogy nem kell katarzis, nem kell kirázni belőle, az úgy jó, ahogy van: a SEMMI. Megfigyeltem, hogy miután én nagyon erősen képviselem a spiritualitást, az Isten ügyét, már ez eleve a riasztó a szülőknek, hogy „mit csinál veletek a Márta néni…?” Mikor aztán pár évtized után a szülőket is be tudtam vonni, akkor lelkesen üdvözölik amit és ahogyan teszünk.
Jó sok tapasztalatom van ez ügyben is, hármat leírok, amik teljesen valóságosak. Ez azokról szól, akik meg sem akarnak ismerkedni a földbe süllyedésük nyomán a szárnyalással, így meg sem tudom mutatni mi ez, innentől fogva a gyerekét is visszatartja.
- Kb. harminc évvel ezelőtt egy hittanórát tartottam. A gyerek ül a padban, és a fejével mint a mágneses kutya követi a kezemet. Direkt emelgettem a kezemet, jobbra-balra, a gyerek a szemével, fejével folyamatosan követi. Kérdezem a gyereket, hogy mi baj van, miért viszed arra a fejedet, ahol a kezem? A gyerek (kb. 9 éves volt) azt mondja: „azért, mert kéken világító a Márta néni keze”. Hűha, tudtam mi ez, a gyerek látja a lélek fényét. Kérdezem: ”látod az ujjaimat is külön?” Válasz: „Nem, azt nem látom, hanem olyan 10 centivel magasabban foszforeszkáló Márta néni keze.” Kicsit ledermedtem, ilyen szerencsém van, egyik tanítványom milyen zseniális. Rögtön tudtam, hogy milyen hatalmas dolog ez, kiváló jelenséggel állunk szemben, hogy a gyerek nyitott szemmel látja az ember lelkének a kisugárzását. Mint kincset hazakísérem a gyereket, és mondom a szüleinek hogy igen nagy tehetségű, szeretnék a gyerekkel többet foglalkozni. Mást nem mondtam, nehogy elijesszem őket, de így is sikerült, mert a gyereket soha többet nem engedték hittanórára.
- Vagy 30 éve az egyik táborba egy kisebb gyerek a testvérével jött. Ő is olyan 8-9 év körüli volt, de pontosan már nem is tudom hány éves lehetett. Vékony, kistermetű gyerek volt. A templomban mellettem ült, amikor elmélkedtünk. Nagyon szerettem, pöszén beszélt, de jópofa kis srác volt, szeplős, turcsi orral. Fiatal volt, így nem is gondoltam, hogy a gyereknek is sikerül az elmélkedés. Közben egyszer csak azt érzem, hogy a vállamat jobb oldalon a gyerek súrolja, az még felvillant, hogy lehet…? Nagyon kicsi. Mikor véget ért az elmélkedés, akkor hallok egy huppanást, és a gyerek azt mondja:” Jaj a fenekem…, de megütöttem, ahogy visszahuppantam!” Elképedtem, ez a gyerek felemelkedett! Utána kimértem, körülbelül 25 centivel emelkedett meg a gyerek elmélkedés közben. Ezt a tehetséget! Rögtön felvettem a kapcsolatot a szülőkkel, s a szokásos menet zajlott le. A gyereket utána már többet én nem láttam, viszont később híre jött, rossz útra térítették… a termete miatt is sikerült.
- Végezetül: egyetemet végzett, okos felnőtt kb.1,5 évig jár hozzánk, végül közli velem, hogy ne haragudjak, de többet nem jön. Miért is? - kérdezem. Válasza őszinte és megdöbbentő. Megértette, hogy vagy Istennek szenteli az életét és a család is megmarad, de nem az első helyen, hanem az Isten lenne az első helyen. De Ő annyira imádja a férjét, gyerekét, hogy őket választotta, mert rájött – ami igaz is-, Isten egyre beljebb nyomul az ember lelkében, és Ő erre nem kész. Tiszta beszéd, nincs harag, megértem. Egy ideig pár levelet váltottunk, de az is elhalt.
Nem mondtam neki - mert tudta, tudatosan választotta a teremtményeket…-, a túlvilágon majd ezt a döntésedet „értékelni” fogják. Ő földi, intelligens módon felmérte, hogy ez az út teljes embert kíván, azt pedig nem adja oda.
Három különféle eset, de ugyanarról szól. Várjuk a csodát, szeretnénk kiválóak lenni, csak ne annyira… és ne kelljen tenni érte. Maradhassunk földlakók, akik esetleg nyalogathatják az égi mézescsöbröt kívülről. Jöhet Isten, akit alig hiszegetnek, de amikor valóságossá válik, akkor rezgőfrászt kapnak, hogy kifordítja őket a komfortzónájukból. Hát, sajnos, ilyen az ember!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése