2021. november 10., szerda

Ufók: rejtőzködő művészek

 Pável Márta

Ufók: rejtőzködő művészek

Érdekes, logikus felismerés az ufókról.  A napokban szembesültem egy olyan dologgal, hogy rengetegen látnak ufókat, főleg, amik ékszerűen fordított V betű alakúak, de közben még változtatják is az alakjukat.ufo-v.jpg

Az is érdekes tulajdonságuk, hogy hol látszanak, hol nem. Ezt a  technikát a Földön is ismerik , látni ilyen templomot, vagy tükrözik az épületet, de vannak más módszerek is. Ha mi is már különböző módszerekkel meg tudjuk csinálni a hátteret, hogy megtévesszen és ne látszódjon, akkor az ufó is meg tudja tenni, hogy a mögötte lévő csillagos eget vetíti maga alá, és innentől fogva mi nem látjuk, ha nem akarja!

Kérdés, ha mégis látjuk, akkor akarja? Minden bizonnyal igen, csakhogy mi ezzel a céljuk? Az ember csak akkor hiszi, hogy láthatja, de elkeserítőnek vagy tán reménykeltőnek tűnhet, akkor is itt vannak, ha senki sem látja Őket! A láthatatlanná tevést az ufók bármikor meg tudják tenni, úgy, hogy bármit maguk mögé/elé vetítenek. Így elrejthetik magukat  a szemünk elől. Ennek ellenére, okkal vagy anélkül , hogy ez a technika a kezükben van, nagyon sokukat lehet látni. Főleg az utóbbi időkben. Vagy eddig is ugyanennyit lehetett… de nem volt róla tudomásunk? Reménykedhetünk, hogy ezzel egyfajta nyitogatás folyik, hogy ők látni engedik magukat, ennek akkor viszont jó oka van, mert mint említettem, simán meg tudják csinálni, hogy a mi szemünknek láthatatlanok legyenek. Ez lehet egyfajta tudati felvilágosítás, üzenet, hogy előkészítsék az emberek magukat arra, hogy hogy egyszer csak valóban lehet kapcsolat.

 Igen ám, csak az a kérdés, hogy lehet ez a kapcsolat?  Nézem a különböző műsorokat, s az elemzőket hallgatom, hogy az ufó olyan gyorsan tud távozni az egyik pontból a másikba, hogy ezt a gyorsulást az ember ki nem bírná, sőt semmiféle szerves anyag sem, főleg gravitáció miatt se. Az erős gyorsulás miatt szétesne!!! Na most, akkor az a nagy kérdés, hogy kik vannak benne?  Ez azért az embernek egy kicsit kiábrándító, mert nem szeretne kapcsolatot különböző robotokkal és értelemes, valós ufó helyett ilyenekkel találkozni.   Mégis fogunk, mert azt gondolom, hogy mi is így mentünk pl. a Marsra.  DE hogyha azokat a rettentő nagy űrhajókat nézem, amik nem olyan régen feltűnnek a földi légkörben, ami például 10 anyahajó nagyságával egyezik, nos, ebben nem valószínű, hogy robotok vannak. Ugyanis nincsen értelme ilyen nagyot építeni, ugyanis azok kisebb helyen is elférnek, mert ilyen a maga sokszorozására is képes, ilyet mi is már megcsináltunk, olyan  leszállóegységeket, amelyek alakváltoztatóak, és különböző formákba  szétszedik és összerakják magukat.

Ezt már az ember is megteszi, akkor nekik sem lehet gond. Tehát a nagyon nagy hajójukban valószínűleg valami fajta értelmes élet van, valami irányító élet. A kicsi felderítők, amik a nagyból kiválnak és összevissza szállnak, ezek nagy valószínűséggel olyasmik lehetnek, mint nekünk a robot gépeink, akik az információt begyűjtik és visszaviszik.

Ebből is látszik, nem is lenne olyan egyszerű találkozni velük, mert nem biztos, hogy valós lényekkel találkozunk.

Még egy jó ötletet hallottam, amit reálisnak is tartok, hogy esetleg miért nem árt nekik a nagy sebesség. Például lehet, hogy az ufók egy része „fénylény”. Mi is a fénylény? Esetleg magasabb dimenzióból való, de ilyen nagy hajóval,  le tud menni a mi mélyégünkig (tán fokozottan, többféle világot is érintenek…), gyakorolják az irányítást. Igen valószínű ez a variáció is, ilyen fénylényeket magam is ismerek, és ezek a fénylények valóban nincsenek kitéve a gravitációnak, a gyorsulásnak sem, a durva anyagnak sem…! De mégis elgondolkoztató, akkor minek űrhajó. Viszont nekünk nem kibírható a velük való találkozás sem, ehhez nekik át kéne magukat konvertálni, vagy anyagváltó módra kapcsolni. Így ez a kapcsolatfelvétel nem olyan egyszerű, főleg azért nem, mert rendkívül sokféle lény van közöttünk, és rendkívül sokféle akarná felhívni magára a figyelmet. Így csak alkalmas egyénekkel lépnek kapcsolatba, megfontoltan. Itt mindenkinek magán kell munkálkodnia, hogy alkalmas legyen arra, hogy  kapcsolatban legyen velük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése