2019. július 14., vasárnap

Primitív UFO hívők

 Pável Márta

Primitív UFO hívők

 

„A kisgyerek a világegyetem középpontjának érzi önmagát. Minden körülötte forog. Az érettség többek közt ennek a szemléletnek a meghaladásában áll, megértjük, hogy mások is léteznek a világon. Hasonló utat járt be a tudomány is. A primitív gondolkodás antropomorf. Az ember saját képére alkotja meg Istent, és saját viselkedésének tulajdonítja a természeti jelenségeket. (...) Ettől a gondolkodástól csak apránként sikerült elszakadnunk.” Ron Aharoni

A primitívek sokkal többet ártanak az UFO-ügynek, mint bárki is valaha gondolná azzal, hogy átlátszó, egoista, bugyuta történeteket adnak elő és így hiteltelenné teszik. Minden megmagyarázható dolgot UFO-nak vesznek, tartalmatlan újságoknak előadják, hogy mégis írhassanak valamit. Ez nagyon sokat ront az UFO-témán, az egésznek a megítélésén. A primitív újságírók a legártalmasabbak, mert sokszor annak a szavait is kiforgatják, akinek valamiféle idegen lényekkel kapcsolatos élménye volt, szenzációhajhászásuk miatt röhejessé teszik, elbagatellizálják.

Vigyázni kell, mikor valakinek elmondjuk az élményeinket. „Az intelligens és jól fogalmazó ember előnyhöz jut azzal szemben, akinek ugyanúgy igaza van, csak történetesen primitív, zavart vagy ijedt.” Isaac Asimov

A dolgokon sokat ront, ha valakit /vagy egy ügyet/ lehetetlenné akarnak tenni, hülyének akarnak beállítani, erre jó példa Pataky Attila esete. Róla nem tudom elképzelni, miért is ment ebbe bele, vagy csak a szerepelésért eltűri, hogy simán lealázzák. Igaza van: „Az emberi ostobaság az egyik legfontosabb erő a történelemben, mégis hajlamosak vagyunk nem venni róla tudomást.” Yuval Noah Harari. Senkinek - aki valamire is tartja magát -, egy kis szereplésért, cikkért stb. nem szabad belemenni ilyen lejárató, megalázó dolgokba.

Az a másik baj, hogy úton-útfélen mindenféle, agyműködésben hiányos emberek Ufót látnak, este elmegy egy fény az égen, az már rögtön UFO. Magam is voltam olyan embereknél, akik kérték, mondjam meg mi ez... - nem is lettem népszerű -, majd hívtak egy TV stábot, aki elég furán bemutatta ezt az esetet, ettől kissé megnyugodtak. Tán elérték azt, amit akartak, a szereplést. Szóval ez az eset klasszikus és jellemző: para jelenségeket produkálnak... és mindenkivel el akarják hitetni, hogy ott mindenféle UFO és szellem jár. Egy délelőttön át a helyszínen voltam, átnéztem a homályos, zavart felvételeket, amiket csináltak. A lakásban a tulajdonos hölgy pingáló mániás volt, és olyan horrorisztikus képeket festett a falra, plafonra, mindenfelé, hogy az indiai kultúra is megirigyelte volna azt a színskálát. De horrorisztikusak is voltak, tán a legelvetemültebb törzsek is irigykedhettek volna rá a kiforgató ábrázolásai miatt. Kész horror volt a ház is - nem is csodálom a para jelenségeket -, hiszen a nőből fakadtak ezek a dolgok, akarati kivetülések voltak...! A forma a tudatunkban teremtő erő, sőt aki azt a formát megalkotja, annak a tudatában is az van. Ezek nem igazi para jelenségek, nem UFO-jelenségek, hanem az elme megzavart egyensúlyának kivetülései, amit, ha elég szuggesztíven ad elő, ez lesz belőle. Mindenekelőtt a férj meg a gyerekek beették..., de jó is egy ilyen családanya J. Nem voltak a vegyértékei lekötve. Mikor javasoltam, fessenek le mindent fehérre, mint egy gyilkosra, úgy nézett rám. Nagyon is jól tudta, mivel idézi elő a „jelenségeit”. Nos, ilyen is lehet az ember.

Vannak olyan egoista emberek, akik nem bírják elviselni, hogy a másiknak valós élményei vannak, nekik pedig vélt élményeik lehetnek, de azokhoz ragaszkodnak. „A buta emberek különös szenvedélyt táplálnak az olyan következtetések iránt, amelyekre a maguk eszével jutottak.” Lev Tolsztoj

Itt eléggé érdekes határ húzódik, mert honnan tudhatom autentikusan, hogy kinek valós és kinek nem az „élménye”. Mindenkinek a maga gyereke = agyszüleménye a kedves. Azzal együtt, hogy a világ maya, a teremtmények közös mayát is szülnek, így némely esemény ezen belül „találkozhat.” Ezen az alapon mégis lehetnek kritériumok, amelyek szerint el lehet dönteni (igaz nem 100 %-ban); mi igaz, mi nem. Az ufók: a logika, a legjobb tudomásom és tapasztalatom szerint primitív emberekkel nem kezdenek. Ez az egész a fejlettségi szintjükkel ellenkezne. Nagyon jól tudják, ki primitív, ki nem. A primitív embereknek a felfogóképessége gyakorlatilag nulla, ahhoz képest, amit az ufók elvárnának, ami miatt kommunikálhatnának.[1] Az ufóknak nem cél az üres fejekkel kapcsolatot teremteni, minek is. Semmire sem mennének velük, erre nekik nincs idejük, sem akaratuk. Ha minket bosszantanak a primitív lelkűek, akkor gondoljunk bele, a többszázszoros szinten lévőket mennyire idegesítené.

Az idegen lények kapcsolatteremtési okai lehetnek (többek közt); mondjuk, hogy egy kísérleti telep vagyunk, a fejlettségi szintünket nézik, mert tán van némi rokonság köztünk, és figyelik, mivé fajul egy társadalom, vagy csak kíváncsiak, mettől meddig terjed a fejlettségi fokunk, megfigyelnek, mint mi a békákat. Lehet azonban, hogy külön feladatuk van némelyikünkkel, cserélhetünk információt stb.

Így, ha azt mondjuk, hogy függetlenek vagyunk tőlük, vagy csak megfigyelnek minket, mindegyik esetben erkölcsi érték és bizonyos szintű szellemi színvonal szükségeltetik.

Kit nevezhetünk joggal primitívnek? Nem mindig iskola kérdése, mert ismerek 6 elemivel olyan príma embereket, akiknek sok diplomás társuk kezet csókolhatna. Egy olyan embert, olyan embercsoportot nevezhetünk tehát primitívnek, aki magát mindennek tekinti, viszont a saját rokonságát, testvérét, szüleit, barátait semminek veszi, rágalmazza, leszólja. Aki antiszociális - bármennyi diplomája is van -, magas fallal veszi körül magát, a házát, olyan kutyákat tart, hogy ember meg ne közelítse. Mit akarhatnának tőle az UFO-k? Aki lenéz mindenkit, az egojától, a butaságától nem lát sem Istent, sem embert, nem ismeri az alázatot, sokszor a pénz, az érdek, a rangkórság és a vagyon határozza meg a kapcsolatait is, az szóba  sem jöhet. Gondolkozzunk, mit akarnának az UFO-k egy egoista, önző egyéntől, akiben csak gyűlölet s elutasítás van? Mi sem megyünk oda egy vicsorgó, harapós kutyához, csak ahhoz, akinek okos a szeme, és barátsággal közeledik, nem?

Az UFO lények, akik sokkal fejlettebbek, nem a gyűlöletet pártfogolják, hanem a szociális, humánus, szeretet béli viselkedést. Könyörgöm, ne meséljenek nekem ilyen emberek az UFO-élményeikről, mert nem igazak! Az igaz, hogy a földön mi is teszünk olyat, hogy befogunk állatkákat kísérlet céljából, hogy megnézzük azt, pl. mire, hogy reagál, akár stresszre is, de ennyi. Csak ezt az egyet tudom elképzelni, hogyha mégis valami kapcsolat származik ilyen emberekkel. akkor idézőjelben ilyen „kísérleti állatok” szintjén működnek, ilyen feladatot látnak el, de semmiféleképpen nem szellemi partnerek.

Ki van zárva, hogy egy gyűlölettel teli egoistának valós, építő UFO-élményei legyenek, az ufók nem díjazzák, hogy valaki hülyét csinál magából és a környezetéből.

Azt tudom mondani, hogy mindenki kezelje a dolgokat a maga méltósága szerint, persze a primitív embernek nincs valódi Istenben gyökerező méltósága. Részemről elzárkózom az ilyen UFO-észlelésektől, az ilyen megkeresésnek nem adok valós alapot. Nem vagyok hajlandó semmilyen szinten sem ezekkel az emberekkel kommunikálni - mert majd sarat dobálnak rám is...-, kidobott idő, nekem ennyi időm nincs. Azt gondolom, hogy próbáljuk meg mi emberek, ufókkal vagy ufók nélkül a szellemünket a lehető legmagasabb szintre emelni, amit Isten is megkíván tőlünk.

Ismételten - mindenkor -, nálam az Isten és az UFO két dolog, és az ufók nem Istenek, sohasem voltak azok, még ha sokan ezt szeretnék is beadni az embereknek. Az UFO-k Isten fejlettebb lényei, és a fejlettebb lényekkel kommunikálhatnak. Végezetül egy hasonlat: van 2 macska az egyik macskának már a tekintete is bárgyú, karmol, harap és kezelhetetlen, a másiknál tükröződik az ész a szeméből. Melyiket választanák? Bizonyosan a másodikat, nos ezzel így vannak az idegen lények is.   

„A zen hagyományai szerint a tanító maga küldi el a tanítványait saját ellenfeléhez. A tanítványok csak egy évig tanulnak a mestertől, aki aztán így szól hozzájuk: "Most menj, és keresd fel az ellenfelemet, keresd fel a másik mestert. Mert amit én megosztottam veled, az csupán az igazság egyik oldala - a másik oldalát pedig csakis ő tudja elmondani neked." Osho

 

 

 

[1] Az nagy baj, hogy aki primitív ember a kellő önkritika hiányában soha nem fogja fel, hogy ő az, ellenben a többit hiszi annak, és azokat szidja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése