A HALOTT ÜZENT..., BETARTOTTA A SZAVÁT

 Pável Márta

A HALOTT ÜZENT...,  BETARTOTTA A SZAVÁT

EZ IGAZ VAGY NEM, DÖNTSÉK EL ÖNÖK.

Egy régi munkatársam, kb. 20 évvel idősebb férfi, nagyon jópofa, agilis, jószívű, karizmatikus ember volt. Modorával sok nőt megkaphatott – és tette is –, akit pedig nem, az jó haverja lett, ilyen lettem én is. Sokat beszélgettünk (amúgy néha csak Vargának hívott), pl. egy könyvet olvasott, majd azt mondta nekem, hogy most nem ér rá tovább olvasni, olvassam én, és egy szamárfület tett a könyvbe, hogy idáig tartott, majd ha befejeztem, utána fogja elolvasni, de soha nem került rá sor, mert közben meghalt.

Beszélgettünk a túlvilágról – tudta ugyanis, hogy én teológiával foglalkozom – őt pedig nagyon érdekelte ez az egész, s annak ellenére, hogy egy „akasztófa virág” volt, érzékeny és értelmes ember is volt. Mikor elmondtam neki, hogy mi, hogyan van a túlvilágon, azt mondta, hogy kössünk egy alkut, aki előbb elmegy, az visszajön és megmondja a másiknak, hogy igaza volt-e, vagy sem! Ez egy elég horrorisztikus szövetség volt, persze hogy belementem, meg is kötöttük az alkut.  Miután a születésnapunk egyidőben volt, úgy gondoltuk, hogy majd a közösséggel együtt megünnepeljük. Május közepe lévén készültünk is rá.  

De ezt már nem éltük meg, mert előtte való héten mikor reggel bejött, igen ki volt öltözve, nagyon gusztusosan, illatosan,  fodrász  stb., csak néztünk, mi van Vele.  Majd olyan 2 óra felé összeesett (amúgy allergiás asztmás volt) a sok orvos körbeállta, hogy segítsen – akiért el akar jönni a kaszás, meg is teszi... –, de meghalt, mint kiderült körülötte minimum 10-en álltak tehetetlenül, nem lehetett rajta segíteni. Miután láttam, hogy mennyi ember orvosolja, úgy gondoltam, hogy én mit tudok segíteni, így szomorúan hazamentem remélve, hogy jobban lesz.  A városban volt dolgom, így befelé mentünk autóval, és a munkahelyemtől kb. három kilométerre hallottam, amint a hátsó ülésről valaki kiabálta nekem, hogy IGAZAD VOLT, VARGA! Elkezdtem zokogni, mondtam a férjemnek, meghalt, s ezen teljesen kiakadtam. Ő hiába mondta, hülyeség, dehogy halt meg. Tudtam, hogy szavatartó ember, és hajtogattam a férjemnek, hogy meghalt, hiszen üzent: IGAZAD VOLT VARGA, ha életben lett volna, nem tudta volna megtenni. Visszajövet hazafelé kerülve a munkahely felé mentünk, és ki volt tűzve a fekete zászló. Igen, betartotta a szavát.

Erős fájdalmat éreztem, erre is volt ereje és megengedték neki odaátról, nem hétköznapi ember volt. Iszonyatos érzés volt, nagyon szomorú voltam. Másnap reggel hallottam, hogy valaki kiabál a kapuból, Márta..., Márta..., ezt még a férjem is hallotta. Kimentünk, és senki nem volt ott, az utca teljesen egyenes, nem lehet eltűnni rajta. Tudtam, Ő volt.

S jön a legutolsó humoros tette. Elkövetkezett a temetése – pár nappal a születésnapunk előtt... –, ami nagyon emlékezetes lett. Mint említettem nagyon szerette a nőket. Mindenki eljött, népszerű volt, gyönyörű szép Farkasréti temetői idő volt, sütött a nap csodálatos május közepi kék éggel. Mindenkin fehér blúz, sötét szoknya. Kivéve engem, akin fekete blúz és fehér szoknya volt. Ismétlem, a szertartás elején egy felhő sem volt az égen. A temetési szertartás végére azonban hihetetlen  hirtelenséggel  olyan zivatar kerekedett, hogy már alig tudtuk bedobni a rózsaszálakat  a sírba. Elképesztő volt, valósággal menekülni kellett. Az átázott fehér blúzok miatt szinte minden nő derékig meztelen volt, mert a ruha hozzájuk tapadt, és futva menekültünk a kocsikhoz. S mindenki kiabálta, ezt Ő tette, ez volt az utolsó humoros tette, jellemző volt rá. A ravatalozóban kb. fél méter víz állt, a kocsik ajtaját kinyitva körülbelül 15 centi víz volt bennük, csak úgy ömlött ki. A Sasadi út alján pedig por száraz volt az út, csak a mi autóinkból szállt ki a vízgőz, s mindenki nézett, mi ez? A nők őszinte meggyőződésből már nevetve, vizesen, kvázi meztelenül azt kiabálták egymásnak, hogy ez az ő utolsó csínytevése, s mindenki úgy nézett ki, mint egy Unicum reklám. Mikor a lakásom előtt kitettek a kollégáim, az ajtót nyitó lányom rám nézett, és megkérdezte: Anyám beleestél a Dunába?

Ezt soha nem fogom elfelejteni.

Azt, hogy ez most igaz, vagy nem igaz, döntsék el Önök.

De ha igaz, minden szava az, ha nem, akkor semmi sem.