AZ EMBER SZELLEMI FELEMELKEDÉSE: három mélyebb felismerés/gondolat

 Pável Márta

AZ EMBER SZELLEMI FELEMELKEDÉSE: három mélyebb felismerés/gondolat.

 

HOL LEHET A FEJLŐDÉS CSÚCSA? MI A KÖVETKEZŐ FOKOZAT?

Egy film kapcsán elgondolkoztam a fejlődésről. Ha a legfejletlenebb élőlényektől  – akik a fajfenntartás  minimumának a képviselői – folytatnánk a sort pl. nézzük a méheket, akik, mint kiderült különös illatú anyagot termelnek, amikor meghalnak, és a többinek jel ez a szag, hogy távolítsák el kaptárból. Kísérletképpen ezzel az illattal bekentek egy olyat, aki még élt, azt is kivonszolják a többiek, ha ilyen szaga van. Tehát itt már fejlettebb önvédelmi dologról van szó.

Ott vannak a termeszek, amelyek egészen elképesztő építményeket építenek, és végig ott a kérdés, hogy ezt mennyire tudatosan teszik, mennyire tudják, hogy ők mit csinálnak. Azt kell hinnem, nagy valószínűséggel semennyire.

De mehetünk tovább a fejlődés megfigyelésében, mert ott vannak például az elefántok, hogy ugorjunk egy nagyot. Ők megsiratják, meggyászolják az elvesztett elefántokat, a kicsiket, végső soron emberekért is kiállnak. Ismert, hogy egy elefántokat védő kutató halálakor a házához csoportosan mentek az elefántok. Egészen megdöbbentő, hogy ezeknek az állatoknak milyen szintű szociális érzékük is van, szeretet is van bennük. Itt már nagyon fel kell tenni a kérdést, hogy az elefánt mennyire tudja, hogy ő kicsoda. Már nem vagyok benne biztos, hogy még kicsit sem becsüljük alá az ő képességeit. De nézhetjük még azokat az állatokat, akik erősen hozzánk hasonló képességekkel rendelkeznek, például ott vannak a majmok, akik elkezdték egyszerűen mosni a gyümölcsöt a homoktól, némi eszközt használnak. A majmok egy része még a tükörbe is észrevette magát, tehát ez is egy fejlettségi szint. A fajfenntartáson és az étkezésen kívül tehát már plusz dolgokat iktattak be az életükbe, és a delfinekről igazából még nem is beszéltünk, akik a legnagyobb kérdést jelentik ez ügyben is. Róluk sem túl  sokat tudunk, de az ember felé a segítő szeretet és a szociális érzék látszik. Ez már sok mai emberben sincs meg… !  Tehát itt sem mondhatjuk azt, hogy mi mindent tudunk.

Amikor az ember ezeket a dolgokat végiggondolja, akkor óhatatlanul azt mondja, hogy a következő lépés az EMBER. Igen, mi már többnyire magunkra ismerünk, sőt némelyik eljut addig, hogy önmagát feladó istenképe is van. Igaz régi mániám, hogy ma az itt élő emberiség kétfelé húzódik, sok törésvonallal,  mert az egyik fele azt sem érti, miről beszélek, míg a másik igen, de ezt most hagyjuk.

Viszont a nagy kérdés az, hogy mi a következő fokozat. Ugyanis azt nem gondolhatjuk – amit anno gondoltak –, hogy a Föld és az ember mindennek a középpontja. Hosszas ellenállás után csak kiderült, hogy csak egy bolygó vagyunk a Nap körül, az a Nap is a Tejútrendszer perifériáján van, tehát igen nagyon messze vagyunk a központiságtól. Ugyanígy nem gondolhatjuk azt sem, hogy az ember az állatvilág csúcsánál feljebb van…, ugyan(!). Viszonylag  egy igen szuper alkotásnak vesszük magunkat, de erre sincs okunk. Ha magunkra nézzük, a betegségeinkre,  meg az instabilitásunkra, akkor tudjuk, hogy nem vagyunk csúcs szuperek. Gondolom, ez senkinek sem okoz meglepetést. Akkor viszont kik azok, akik a legfejlettebbek? Hol vannak?

Ha azt gondolom, hogy netalántán találkozunk egy szürke lénnyel, vagy egy magas fehér lénnyel, ok, de ők sem a csúcs szuper alkotások. Szerintem igen magas ez a piramis, igen magas ez a torony, amelyiknél mi fel sem foghatjuk, hogy hol van a fejlődés vége. Meg sem érthetjük, ugyanúgy nem, ahogy ha odamegyek a hangyabolyhoz, és elkezdek nekik mesélni az életünkről, az olyan, mintha szélbe kiabálnék. Ha ezek a lények idejönnek és meg akarnának nekünk mutatni valamit, a többség úgy állna, mint a hangyák. Lehet, hogy a lények lebutítják magukat hozzánk, és ha tán még láthatóvá válnának is, vegyes lenne a fogadtatás, páran megértenék, de a többség megölné őket, mert erős a félelem az ismeretlentől. Hát sajnos, szerintem még mindig itt tart az emberiség, így nem hiszem, hogy tömeges más lényekkel való találkozó létrejöhetne mostanában.

KAPCSOLAT A KÜLSŐ VILÁGGAL

Az emberek 95-99 %-ának semmi ilyenfajta tevékenysége sincs, sőt büszke arra, hogy zárt és neki mindenki más a hülye, csak Ő nem. Életünk esetlegessége…, erről is már volt szó régebben, de újra és újra nem hagy nyugodni ez a kérdés: az emberiségnek, hogyan kellene megélni azt az evidens tényt, hogy egyik nap vagyunk, a másik nap nem? Az a max. 100 év – amire kb. kalibrálva vagyunk – még kegyelemnek is tekinthető ^[1], az  univerzum és a három dimenzió tekintetében  nulla idő, a többi dimenziók tekintetében pedig említésre sem méltóan kicsi időtartamú ez az élet. Ezt a maya életet teremtettük magunknak, és úgy gondoljuk, hogy ez a 100 %, holott ez messze nem az. Azt gondolom, nekünk úgy kellene berendezkedni, hogy folytatás is van, és nem csak a fizikai testünkben élünk. Ez a folytatás az Istenben gyökerezik, mert a lelkünk Tőle van, Ő pedig örök és a lelkünk is az. Logikus, nekünk úgy kellene felkészülni, hogy az örök életű lelkünk ne szenvedjen sérelmeket itt, ebben a nagyon rövidre szabott életben, amelyik minőségében hol rossz, hol jó, de stabilan egyik sem.

Nagyon elgondolkodtató, hogy az embernek adottak azok a lehetőségek, amelyekről a többségnek fogalma sincs, és el sem hiszi. Belül viszont sokan  vágyódnak arra,  hogy jöjjön már valami más, ami felráz minket. Az emberek jelentős részének sajnos állandó izgalomra lenne szükség. (Lehet, hogy ezért kábítóznak, vagy kóros játékszenvedéllyel élnek …?) Kívánják: pl. jöjjenek már az ufók, végre valami kis izgalom. S ha jönnek akkor meg kormányilag, csoportosan letagadják. Aztán a sok okoska, témahiányos újságíró néha megereszt egy-egy ufós jelenséget gyalázó cikket. Várják, majd az ufók mennyire megsegítenek minket. Igen, vannak, akiket segítenek – köztük engem is –, elmondhatom, nagyon testvériesek, jóságosak, szociálisak és barátságosak. De van, aki nem is találkozott velük, s nem is fog, mert maga olyan energiákat bocsát ki, hogy a lények messze elkerülik az ilyen embert. Van, hogy valaki hiszi, hogy léteznek a lények, de ők mégsem akarnak kapcsolatba lépni vele, mert az a szint, amit ő képvisel, nem jön be nekik, tudják, hogy nem lehet tovább vinni az illetőt a zártabb tudat miatt. Sajnos az emberek egy része ilyen szintet képvisel, s nem lesznek megfelelő partnerek, pedig ők valóban szeretnék látni az idegen lényeket. A konklúzió, nekünk kell átalakulni ahhoz, hogy a megfelelő szintű kapcsolatba léphessünk, hogy ez a kapcsolat stabil maradhasson. Ezt valahol úgy élem meg, pl. egy hasonlattal, hogy senki sem műthet, ha nem tanulta. Csak annyit kapunk, amennyit képesek vagyunk felfogni. Így lassan haladunk az igazi létünk megélése felé,  de nem biztos, hogy ezt mindenki akarja, sőt az sem biztos, hogy tudják,  miről beszélek.

Azt gondolom, hogy a mi emberi feladatunk – és magam is ezt a célt akarom az írásaimmal, tevékenységemmel szolgálni –, hogy megértsük azt és működtessük, hogy sokkal többre vagyunk képesek, és kevésbé lennénk kiszolgáltatottak, ha pontosan tudnánk az értékeinket, illetve, hogy ki vagyunk. Kell a reális önismeret.  Kell, hogy valaki magára ismerjen és rájöjjön, eddig nem elég jól tette, vagy a spiritualitás, a tudás fejlesztése helyett elpocsékolta az eddigi életét pl. kábítószerre, alkoholizálásra, szexmániára, féktelen zabálásra, mely mind állati szint, mert az emberi szint nem itt kezdődik. Az emberi szint ott kezdődik, hogy felnézek az égre, alkalmassá teszem magamat a kapcsolatra, és ez a kapcsolat akkor létrejön, biztosan létrejön...

 

A JÖVŐ EMBERE

A jövő embereként két variációt szoktak említeni; az egyik az, hogy milyen robotokat készítenek, s kevésbé emlegetett, hogy mivé teheti magát az ember. Ahhoz, hogy mi a jövő embere legyünk, szerintem nekünk nem kell szupermodell  robotokat készíteni, meg számítógépes programokat, meg agyátültetést, stb., hanem saját magunkon kell munkálkodni. DE az embereknek a gépi megoldás jobban tetszik, nem tesznek semmi mást, csak megveszik. A másik variáció tehát nem tetszetős, mert magukon kell dolgozni, s ettől félnek a legjobban.

Milyen is lenne a jövő embere?

Hát erre sokféle elképzelés van, de a köztudatban többnyire egy szuper lény  féle az, amire gondolnak. Úgy emlegetik, hogy majd jövő embere nem kommunikál szavakkal, mert vagy a gépek kommunikálnak helyette, vagy beépített chippel kommunikál, így  alkalmassá válik arra, hogy ő is kommunikáljon agytól agyig. Én azt gondolom, hogy erre nem kell várni, hogy jövő embere legyen, mert pl. ezt a mi csoportunk több tagja is meg tudja tenni… ma. Több más dolgot is meg lehet tenni pl. hallani azt ki, mit gondol. Bevallom, nem mindig érdekel, de amikor nagyon „kiugrik” az másik gondolata, akkor jobban „megnézem” magamnak. Fénykép alapján vagy ránézek az illető személyre  tudni fogom, hogy érdemes-e vele foglalkoznom, vagy olyan sötét, mint az éjszaka, és felejtsük el. De azt is fogom tudni, hogy milyen konfliktusok zajlanak benne, mert más érzetet ad, stb. Ez nem fantasztikum, eddig el lehet jutni. Hiszem, hogy az emberek egy része / legalábbis a mi csoportunk egy része/ erre képes. Mi ezt a fejlesztést folytatjuk, nem kellenek ehhez műszeres laboratóriumok, nem kellenek ehhez pénzeszközök, ehhez önuralom, hit és akarat kell, finom lelki adás, lelki intelligencia, ami elvezet eddig a szintig.

De a jövő embere nem csak ebből áll, hogy látja a másik gondolatait, belenéz a fejébe, hanem univerzális felfogása van, nem fél az újdonságtól, rugalmasan szemléli a világot és szeretetet áraszt. Ha valamit neki elmélkedésben Isten megmutat, nem tör ki rajta rezgő frász. Lehet, hogy egy kicsit megijed, aztán egy idő múlva beépíti a látottakat, folytatja az útját. Fontos a kivételes szellemi rugalmasság, hogy tanítható legyen az illető. Az emberben valószínűleg sokkal, de sokkal több potenciál lehet, mint gondolnánk. De ezt nem  fogják föl, ma inkább szellemi, tudati leépítés folyik az emberiség átlag szintjén, mint emelés. A mi célunk e felépítés, visszaépítés, a lelki emelés. Ez összefügg az idegen lényekkel is, akiknek velünk egyrészt ez a feladatuk, hogy ebben segítsenek. Nekik nagy örömük van abban, hogy mi ebben partnerek vagyunk.  

 

^[1] Oka: képzeljük el, ha kitörne egy össznépi viszálykodás pl, víz, földfoglalások, járványok stb. miatt. A többségnek folyamatosan menekülni kellene vagy az életét félteni, akarná ezt valaki 2-300 évig tenni? Én nem!