2020. szeptember 5., szombat

ERŐSZAKOS ELRABLÁSOK, VAGY ELFELEJTETT EGYÜTTMŰKÖDÉSEK?

 Pável Márta

ERŐSZAKOS ELRABLÁSOK, VAGY ELFELEJTETT EGYÜTTMŰKÖDÉSEK?

Látni kell, mekkora hatalmas a csillagos ég,

miért mi lennénk egyedül értelmesek?

 

Lehet olyan filmeket látni, ahol emberek hisztérikusan közlik, hogy őket idegen lények elrabolták, tűket szurkáltak beléjük, elvitték, idő kiesett, satöbbi. Igen, ez lehet, sőt viszonylag nem ritka jelenség.

 De itt vissza kell térni a mögöttes okra, hogy mi lehet az igazi indító ok, miért éppen azt az embert vitték el? Véleményem szerint, amikor valaki megszületik, nem véletlenül fogják elrabolni, mert valószínűleg akkor még tiszta állapotában - amit a matéria nem homályosított be - is beleegyezik abba, hogy egy másik fajnak a genetikáját átfrissítsék, illetve összekeverjék a miénkkel.  Elsősorban másik fajnak jó, de lehet, hogy a későbbiek folyamán nekünk is az lesz, nem beszélve arról, hogy erre a közös „megállapodásra” ugye nem mindenki emlékszik.

Ha ez megtörténik, ők nem erőszakoltak, nem  követnek el semmi rosszat, ahogy ismerem őket, nem is fognak elkövetni. Maximum mi nem emlékszünk rá, miben állapodtunk meg, ugyanis valaki testet kap, kér stb. az fontos dolog is lehet, és minden szinten hasznát kell keresni...

Ezek ellenére vagy ennek örömére - elveim igazolásául…-, lehetett olyanokról is hallani, akik azt mondják, hogy őket nem „elrabolták”, hanem ők maguk mentek ennek az együttműködésnek, kísérletnek elébe, hogy különböző szerveikből  mintát vegyenek, vagy átadják azokat, mert ők segíteni akarnak más fajoknak a megmaradásában, illetve az elváltozásban/ keveredésben.

Hát ez az, amiről beszélek, és örömmel láttam az ilyen jellegű beszámolókat, aki ezt mondta  normálisnak  és teljesen nyugodtnak tűnt, sőt valamiféle felsőbbséges nyugalmi öröm is volt rajta. Én tudom, hogy ez is igaz, és aki együttműködik velük, annak segítenek: gyógyulni és segítenek jó pár dologban, esetleg adnak neki egy új szervet, tehát azok a lények, akiket mi segítünk, felénk hálásak.  Ez az egész nem olyan rettenetes, ahogyan a hisztérikák tálalják. Sokat árt, s  nagy butaság eltúlozni, rémüldözni - habár egyes emberek hivatalból is szeretnek rémüldözni…- sok nyomorúságot hangoztatni velük kapcsolatban.

Ismert az is, hogy az embereknek nagy százalékával (99,9%) nem történik semmi, nem vesznek észre titkos érintéseket, nem látnak jeleket, nagyszemű ufókat,  sem fényeket, semmit sem. S a képességeik miatt talán jobb is. Erre azt szokta mondani a professzorunk, hogy hajókötélen nem lehet hegedülni, tehát akinek az érzékelése ilyen, az nem érzi a másik lények közeledését sem. Viszont a hajókötél csoportba tartozók hülyének nézik azt a csoportot, amelyik szuper érzékeny, nagyon vékony húrokkal rendelkeznek. Ők - már vannak olyan intelligensek -  nem foglalkoznak az előzővel, mert minek tennék? Erre a keletiek azt mondják, az ökörre sem lehet haragudni, ha megrúgott, minek mentem közel hozzá, oktalan állat, ha megrúg, akkor én voltam a hibás.

Többen jelezték, sőt szerintem többségükre jellemző, hogy akit kiválasztanak – ugyanis eleve azért választották ki, mert valami plusz van benne, és ezt a plusz akarják is - több, jobb képességre tesznek szert. Többeknek különleges tulajdonságai lesznek, van aki gyógyítani tudott, valaki belelátott az emberekbe, van aki különleges érzékenységet kapott. Úgy tűnik, segítségükkel ez egy csereüzlet, tehát ez egy oda vissza játék. Szerintem egy aranyos szövetség más lények között, és ezért vagyok igen mérges, mikor azt hallom, hogy  milyen durva emberi harcként írják le.  Azok, akik ezt teszik, azoknak nem lesz ilyen élményük, miért lenne?  

Az előbbi gondolatot folytatva az kell gondolnom, illetve el is hangzik, hogy ezekkel a lényekkel, ha megfelelően kezeljük őket, társak lehetünk. Sokszor figyelmeztetést is adnak, fentről gyengéden jeleznek, ha körülöttünk gond támad, pl. természeti káosz. Apró jelekre is figyelni kell, mindent meg kellene érteni, s ha nem értjük, akkor megint csak nem ők a hibásak. Az  jó, ha kapcsolatban vagyunk ezekkel a nagyon különböző lényekkel pl. szürke alacsony, fehér magas, üvegszerű, formátlan, stb.    Aki ezt a kapcsolatot megtapasztalta, megérezte, annak az megmarad. Az igaz, hogy itt sok mindent nem lehet tenni velük kapcsolatban, mert a kezdés tőlük jön. Ők pontosan tudják, hogy hova, kihez, miért mennek. Valószínűleg messziről látják/érzékelik az emberi rezgéseket, mivel sokkal fejlettebbek. Ők érzik azt, hogy nem vagy ellenség, illetve lehet veled mit kezdeni, mint partnerrel.

Meggyőződésem, hogy ők a normális embert partnernek veszik, csak most már egy a kérdés, hogy ki a normális ember.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése