KELL-E IDEGEN CIVILIZÁCIÓKAT KERESNÜNK?

 Pável Márta

KELL-E IDEGEN CIVILIZÁCIÓKAT KERESNÜNK?

 „Az emberiség régi vágya, hogy idegen civilizáció nyomára bukkanjon. A fantázia birodalmában az idegenek hol jóságos, hol pedig halálos veszélyt jelentő lényekként jelennek meg.”[1]

Állandóan felmerül a kérdés, hogy egyedül vagyunk-e, nem vagyunk egyedül, kell-e kapcsolatot keresni stb. Jó lenne egy kapcsolat velük, vagy ártana nekünk? Ez a kérdéssor szinte naponta mindenütt jelen van.

Részemről rögtön az elején, újra és újra mondom, hogy ha az idegen lények — akik 100%-ig biztos, hogy vannak — meg akarták volna az emberiséget semmisíteni, már rég megtették volna! Az, hogy vannak olyan filmek, ahol vívunk, harcolunk és még netalántán mi győzünk, az egyszerűen nevetséges! Ha meg akartak volna bennünket semmisíteni, az nem tartana nekik semeddig, tán észre se vennék, már nem is lennénk. Innentől kezdve, ezen logika mentén emberként tőlük nyugodtan lehetünk, mivel ha eddig nem tették, valószínűleg ezután sem fogják, mert nekik erre jó erkölcsi és egyéb okuk van. Hogy mik ezek az okok, azt nem értenénk meg, vagy el sem hinnénk, mert az ember egy agresszív, támadó lény, így egymástól kell jobban tartanunk, sajnos.

Nem biztos, hogy az egész világegyetemben lévő összes intelligencia agresszív, inkább lehet, hogy jóságosan megértő. Még akkor is, ha itt mindenféle kígyó, meg egyéb félelmetes képekben ábrázoljuk őket. Szerintem nagy valószínűséggel az intelligenciával fejlődött a jó szándék, megértés is, és engedik a világot kinyílni. Így helye van az embernek is, bár kérdés, hogy az ember milyen világot alkot, mert amit most látunk, azt lehet, hogy nem kéne hagyni, mert nem lehet vonzó, de ez egy más lapra tartozik.

Sokan azt állítják, hogy a tragikus következményei lennének egy kapcsolatfelvételnek, ezért nem is ajánlják, hogy keresünk, vagy küldjünk különböző híreket, ábrákat és egyebeket. Félnek, hogy azoknak is felhívjuk a figyelmét, akik eddig nem akadtak ránk. Nekem riogatás, hogy úgy járnánk, mint Kolumbusz idején a dél-amerikai indiánok. De ne felejtsük el, hogy ők körülbelül igen kevés különbséggel egy szinten álltak velük, és hogy az ember az emberrel mit tesz, azt nem kellene rávetíteni egy esetleg többtízezer vagy százezer évvel előttünk járó civilizáció cselekedeteire. Ezek állati és barbár cselekedetek, amit még ma is sok ember tesz egymással, de nem magunkból kéne kiindulni.

Keressük — de nagyon egysíkúan — az univerzum mélyéről érkező jeleket. Beszűkült keresés ez, mert lássuk be, közismert, milyen szűk a látásunk tartománya, és nézzük meg a hallásunk tartományát is, ami dettó. Valamint más érzékelésben meg, mint a három dimenzió, nem is gondolkodunk. Akkor miről is beszélünk? Akár mellettünk is lehetnek, csak nem vesszük észre az idegen lényeket. A lényeg az, hogy nem jelenthetünk ki semmit, főleg azt nem, hogy nincsenek, mert esetleg más dimenzióban vannak, és nem győzöm leírni, ha még egy dimenzióban is vannak velünk, akkor is kevés az esély az érzékelésre. Gondoljunk a tóban a békákra, állhatunk a parton, nem vesznek rólunk tudomást, hacsak közvetlen közelről meg nem zavarjuk őket. Velünk együtt élő lények lehetnek sokkal nagyobbak vagy nagyon kicsik, akár finomabb anyagúak, akiket nem észlelünk.

Nagyon elgondolkoznék a szinte mindenütt ott lévő, egyszerű elemen: a vízen, a H₂O-n. Miért van memóriája, miért alapja szinte mindennek, hogyan teszi? Vagy pl. a hegyikristályon, a rezgésén, a memóriáján stb. Nem lehet-e, hogy hasonló működés van akár Tejút-szerte?

Pont ilyen okok miatt ne vonjunk le következtetéseket, mivel még a három dimenzióban sem tudunk jószerivel semmit, beállítottunk egy mérési módszert, ami többnyire összehasonlításon alapul. Az érzékszerveinkkel sem sokra megyünk, fantázia meg rugalmas gondolkodás, úgy tűnik, nem sok van. A valóságban messzemenően nem ez a helyzet, mert lehetnek olyan lények, amelyeknek nem kell változtatni a helyüket, nem kell „idejönni”, hanem valamiféle telepatikus módon teremtenek kapcsolatot, de rossz a szó, viszont emberi nyelven nem tudok jobbat! Szóval az ismeretlen lények bonyolultabb és élethű kapcsolatot tudnak létesíteni például az arra érdemes vagy érzékeny emberrel, akkor is, ha fényévnyi távolságra vannak. Sokszor az ilyen embernek hasadozik a tudata, repedezik az agya, ahogy megéli ezt a fajta kapcsolatot. Megosztani nem tudja, mert el se tudja mondani, mert úgy sem érti meg a többi. Ilyenkor az ember nagyon elkeseredik, amikor hallja a többi értetlenkedéseit, látja a vakságukat, amikor kizárólag csak korlátokat érzékelnek. Hivatkoznak a mérőműszereinkre, távcsöveinkre, és egyéb sehova sem vivő eszközökre. Igaz, nehéz az embernek túllépni önmagán és másfajta dolgokat kifejleszteni, mert ahhoz tudni kéne, hogy mi másfajta van. Ezt viszont az ember nem tudja, sajnos.

„A SETI módszer tehát a kozmoszból érkező különleges elektromágneses jelek felfedezésén, nem pedig a vélelmezett idegenek felé sugárzott adáson alapul. "A földönkívüli intelligencia keresése szinte kizárólag passzív tevékenység" — ekként összegezte Siemion a SETI kutatási módszer lényegét.” (1)

Igen, a keresés valóban passzív tevékenység, abban az értelemben is, hogy a passzivitásunkat, ahogy már leírtam, magunk gondolkodása szerint igazítjuk, és fantázia sincsen ahhoz, hogy milyen újfajta keresést hajtsunk végre. Viszont ebben a sávban, amit működtetünk, ebben már nincsenek kapcsolódásra alkalmas lények, vagy ott tarthatnak, ahol mi. Mert most gondoljunk bele, milyen lények válaszolnának ezekre a jelekre? Ha velünk egy szinten állnak — akik esetleg támadhatnak, ahogyan az ember is —, akkor ugyanolyan baj nekik a távolság ­- szerencsénkre…-, mint nekünk, így pillanatnyilag nekik se, nekünk se áthidalható. Akkor heuréka, hú de jó, ők is vannak, mi is vagyunk és ennyi! Na most, akivel még kapcsolatot tudhatnánk létesíteni, azok a mi primitív kapcsolatfelvételi igyekezetünkre nem reagálnak, mert minek. Nekik más a módszerük, simán le tudják olvasni, hogy mi van bennünk, sőt valószínűleg igazgatni is, befolyásolni is tudnak bennünket. Inkább maradjunk abban a nekem vigasztaló gondolatban, hogy ez nagyon régóta így van, mi így szoktuk meg, mint ahogy megszoktuk a háttérsugárzást is és mégse halunk bele.

Ezt is meg szoktuk, így alakultunk ki, hogy ha ebből aztán tovább akarunk menni, — szerintem — nem fizikai szinten kell keresni a megoldást, hanem túl kell lépni magunkon. Ezt a túllépést szerintem minél előbb meg kéne tenni, ha tudják az emberek, mi miért van, de azt hogy mit és hogyan kell túllépni, tömegesen nem értik.

 

 

 

[1]https://www.origo.hu/tudomany/20210421-a-seti-projekt-egyik-vezeto-tudosa-szerint-rendkivuli-ovatossag-indokolt-egy-esetleges-idegen.html