Pável Márta
Voltam a gabonakörben
Nem emberek készítették!
Fehérvártól nem messze több gabonakör is volt, ültem és álltam benne.
Az alábbi hivatkozásból idézek, szerintem ebből semmi sem igaz, vagy nem ugyanabban a körben voltak. A cikkben van több anomália is, pl. „DR: - Arra is figyelnünk kellett, hogy ne törjön el a búza szára. Még zöld volt, ha érettel csináljuk, eltörik. Szerencsénk volt abban is, hogy június elején esős időszak volt.” Nekem van egy filmem ‒ régi szalagos ‒, azon tisztán látszik, hogy aranyszínű volt a gabona. Másként ez az időpont már aratási idő volt, akkor már nem zöldül a mező.
De menjünk tovább. Már emlékszem, amikor a riportot láttam a TV-ben akkor is, az ismerőseim előtt tiltakoztam, hogy ez nem így volt. Persze nem tudom, 1991-93 között ‒ mert ez valamikor akörül lehetett ‒ hány gabonakör volt Fehérvár közelében. De amiről írok, azt teljesen biztos, hogy NEM ember készítette.
Volt egy Sz. János nevezetű ‒ azóta látókörömből eltűnt – haverom, aki azzal jött hozzám 1991-93 körül ‒ nem emlékszem pontosan, mikor ‒, hogy nem akarsz-e gabonakört nézni? Hogyne akarnék, vettem a Panasonic felvevőt, és elmentünk kocsival. Már sokan voltak ott. Érdekes volt, mennyi ember mennyifélét tett. Volt, aki meditált, imádkozott, hitetlenkedett stb. Én már akkor egy kutatóintézetben dolgoztam, megpróbáltam az ottani módszerek szerint kísérletet végezni és videózni. (A felvétel megvan, csak sok idő, míg megkeresem.)
Vettem mintát is, majd a munkahelyemen egy béta sugarakat mérő műszerbe bele is tettem, és a háttér feletti sugárzása kb. 20%-kal volt több. Ami a legmeggyőzőbb és legérdekesebb volt, ahogyan elhajlott a gabona szára a föld felett számítva kb. 1,5 -2 cm-re. Mint gyógyszereket ismerő ember, arra gondoltam, hogy ilyen lehetett anno az is, mikor az anyarozs alkaloidát kivonták a rozsból, ami akkor nagyon fontos nőgyógyászati gyógyszer volt. Csakhogy itt nem felül vettek ki valamit a növényből, hanem alul. Hogy mi lehet benne, ez sokáig kínozott, szerettem volna megtudni, mit kellene abban a növényi részben keresnünk, s nekünk hatna-e? Ugyanis nem törve, nem taposva, nem erővel elhajlítva volt a szára, hanem szerkezetében kilazítva! Mint amikor a növényt valahogy megkezelik, majd visszakeményedik, de mivel valami már hiányzik onnan, elhajlik a kezelés miatt. Gondolom erre egy nagy forgó fej ment rá, kiszedte, ami kellett, és ennyi. Ebben a gabonakörben ez volt a helyzet, és innentől valótlant mond az, aki mást állít.
Jellemző volt, hogy a kémiai művelettel abszolút egyforma magasságban kivontak valamit a szárból. A gabona felső, többi része kissé rézsustos volt, nem volt az olyan alacsonyan, ahogyan a töve elhajlott, pont úgy állt, hogy – ha a kíváncsiskodók nem taposták volna össze ‒ akár szemből egy géppel le is lehetett volna aratni. Még arra is gondoltam, vigyáztak, hogy igazi kár ne legyen. A kör kellős közepébe beleültem, de olyan erősen nem éreztem semmit, főleg hogy kissé megbabonázott a dolog, s nem akartam magamat becsapni, volt valami szédülésféle, de ezt sem mondhatom kifejezettnek, 100%-nak.
Ami a legérdekesebb volt, mivel elég sokáig voltunk ott, olyan köröket is felfedeztem, ami addig nem volt ott. Nem tudom, hogyan lehetett, közben lett 5-6 db kb. 1-2m átmérőjű gabonakör is. Ebbe még senki sem lépett be, és a búza is teljesen ép volt körülöttük. Ezt, ha csak repülni nem tudott valaki, ember nem tehette. Amit találtunk, az teljesen ép környezettel volt, azt még egy szarvas vagy egy nyúl sem közelítette meg, abszolút épen állt a gabona. Nagyon érdekes volt, hogy csak az egyik kb. 1,5 méter átmérőjű kör szálai ellenkező irányba hajlottak el, mint a többinek. Ez nagyon elgondolkoztató volt, mert úgy tűnt, addig készültek a körök ‒ valami 3D-s szemünknek láthatatlan módón ‒, míg mi ott voltunk. Csak sima körök voltak, semmi cizellált.
Én teljesen biztos vagyok benne, hogy a körök igaziak.
Azt nem tudom, milyen feltűnési vágy hajtja azt, aki mást akarna elhitetni, gondolom heccből vagy pénzért mond mást. Lehet, hogy vannak hamis gabonakörök, de amiben én/mi voltunk, az biztosan igazi volt. Nem igazán értem, miért jó az valakiknek, hogy „szkeptikusak”, még akkor is, ha valami kiszúrja a szemüket, miért kell, miért szeretnének mindent lejáratni. Attól a dolgok még azok, amik. Kevesek ahhoz, hogy leszámoljanak a para - vagy transzcendens jelenségekkel, vagy a más dimenziós lények jelenlétével. Ez szánalmas. Ha nem értik vagy félnek megérteni, be kell vallani.
http://www.szabadgondolkodo.hu/szkeptikus/ufo/gabonakor.php
A fehérvári gabonakörről - hat év után - beszélgetés az alkotókkal - 1992 őszén …Természet Világa számára készült interjú
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése