2019. november 13., szerda

HIBRID LÉNYEK HATALOMÁTVÉTELE?

 Pável Márta

HIBRID LÉNYEK HATALOMÁTVÉTELE?

Nem hinném, hogy igaz lenne, hogy ez az emberi gondolkodás helyes volna, és direktben így lenne. Az alábbi helyen lehet olvasni az ez ügyben írt cikket, amelyik inkább riogatás, mint valóság.[1] A cikkben, ami elég szétszórt, többször elhangzik, hogy hibrid generációk veszik át a hatalmat a Földön.

Gondolom már kiderült, hogy ezt az oldalt azért tartom fenn, hogy én, aki tudom az ufók létét, helyre tegyem a dolgokat. Nem szeretem a zagyvaságot, a megtévesztést, a félelemkeltést, sem a hazugságot. Én nem azt mondom, hogy ez a cikk hazudik, de hogy szétszórt, saját téveszméit követő, azt igen. Nem következetes, és így eléggé meredek következtetéseket von le. 

Szeretnék reagálni, és  tisztázni: lehet, hogy mindig is - legalábbis mióta ember van - voltak szürke és egyéb lények a Földön, és lesznek is. Ezt már számtalanszor megírtam. Az igaz, hogy a szürke lények a saját maguk genetikáját kiegészítik, javítják az emberi, egészségesebb gondolkodású, mysticára hajló, szubtilisebb emberek génjeivel, illetve ezt nem is géneknek hívnám, mert nem teljesen ez történik, de ennek a módját nem érthetjük, túl magas ahhoz a tudásuk, hogy megértsük, mit tesznek. Ismert, hogy a 2 faj – kis manipulációkkal, de - egymással keverhető, tehát azt, hogy ki volt előbb és ki, kiből származott, nehéz lenne innen megállapítani. De egy dolog biztos, hogy nem vagyunk messze egymástól az ún. szürkékkel. Itt nem kell egyből szexuális aktusokra gondolni, megvan a megfelelő módszerük, hasonlóan a biopsiához, hogy anyagot (ti. petesejtet) egy vékony csövön keresztül, hason át ki tudjanak szedni. In vitro módszerekkel meg tudják termékenyíteni, tehát ilyen szexuális dolgokról csak az ábrándozik, akinek e téren valami hiányossága lehet.

Ismétlem, itt semmiféle szexualitásról nincs szó, hanem különböző biológiai  anyagok, pete vagy sperma elviteléről. Ezek a lények - s főleg a szürkékről van szó - valóban a fajuk védelme miatt kénytelenek frissítést végezni a generációjukon. Gondoljunk bele: ha nálunk egy érett petesejt a menstruációval úgyis eltűnik, akkor miért ne használhatná föl egy másik faj a saját maga „vérfrissítésére”. [2] Én azt gondolom, hogy az emberiség, legalábbis azok az emberek, akiket kijelöltek, hogy a fizikai testük szaporító anyagából adnak, azokkal születés előtt megegyeztek ezek a lények, ők meg cserébe az emberi fajnak adnak segítséget. Igen hálásak, és valóban lehetnek is. Akik ebben a „programban” benne vannak, láthatják a hibrid gyerekeiket, akik nagyon szépek, nagy fekete szemük van, bőrük sokkal világosabb, mint a szürke. Érdekes és megható látni azt, ahogy különböző növekedési fázisban vannak, mint az orgonasípok nőnek. Nyomon lehet Őket követni, és amikor már felnőttek, akkor pedig többnyire számítógépes, illetve ehhez hasonló programokat futtatnak. De vannak köztük a mi nyelvezetünkkel orvosok is, tettük a mi fogalmaink szerint csoda számba megy, habár ezt Ők másképp hívják.

Azt gondolom, ha az emberektől át akarták volna venni az irányítást, már réges rég megtehették volna, de várnak, míg önvédelemre nem késztetik Őket.   Az kétségtelen, hogy mi fegyverrel és egyéb módokon nem tudunk ellenük fordulni, és nem is ajánlanám. Ez egy pontosan olyan reménytelen helyzet lenne, mintha azt mondanánk, hogy az összes nyúl fellázad, és ellenünk háborút indítanak. Egyértelmű, hogy nem a nyulak fognak győzni. Ezért ezeket a régi megállapodásokat meg kellene érteni, és a helyére kellene tenni. Végül is lehetne korrekten, szeretetben együttműködni a hibridekkel is. 

Ismét mondom: szépek, okosak, különben is jó, hogy egy ilyen fajta is kijött. Nem úgy gondolkodnak, ahogyan a cikk írója, messze nem az a cél, amit a durva, állandóan harcolni akaró ember elképzel. Valószínűleg Ők már megtanulták azt (ami még az emberiség előtt van…), hogy ha elveszítik magukat a nagy civilizációban, eltörlik az Istent, minden a technika, a haladás, mozdulni se kelljen stb, az tragédiába visz. Ők már tudják, de az emberiség még nem hiszi, hogy veszélyes egy terep ez. Végül nekik nem marad más, mint az, hogy egy primitívebb fajhoz/néphez, az emberiséghez kell menniük, hogy azokat a tulajdonságokat / képességeket visszakapják, amit különben nem kaptak volna meg, vagy amit elvesztettek.

A szürkék már tudják, hogy e-nélkül nem sokat ér az egész társadalmuk.  

 

Vannak-e az emberek közé beépült szürkék? Vélem igen, vannak közöttünk beépült „hibridek”, akik emberi módon néznek ki, azt is elfogadom, hogy ha baj van, sor is kerülhet bizonyos irányítás átvételére is. De szerintem ez jó, mert inkább az vezessen, aki ért hozzá, aki tud vezetni, nem úgy, mint a magukat kinevező, jellemtelen, erkölcsileg nulla, korrupt földi politikusok, kiknek a tudása a nullával egyenlő és mégis ők vezetnek egy országot vagy megyéket. S erő, ész hiányában háborúznak. A szürkék nem fognak ártani, az biztos, miért is tennék, semmi okuk rá! 

Az viszont, hogyha a Földet nem tették volna bolondbiztossá azzal, hogy sorra beavatkoznak Földünket megölő tetteinkbe, már rég sehol sem lennénk. Sok mindent nem tud a közember!

Az ember a világ különböző részein láthatjuk, úgy viselkedik, mint akinek valami normalitás problémája van  [3]. Ha arra kényszerítjük őket - mert részint Ők itt is élnek…-, hogy közbe lépjenek, meg fogják tenni, s ennek inkább örülni kell, mert a vandálok kezét „lefogják”, s sokszor arra gondolok, bár már látnám, hogy megteszik. Inkább gyámságuk alá kerüljön az emberiség, mint a pusztulásba, ugyanis ma erősen erre tartunk. Ha ők „uralnak”/vezetnek bennünket az meg csak dicséretes lenne, sokkal kulturáltabb, civilizáltabb, messzebb tekintő iránytás lenne, ami az embereknek is jobb lenne. Remélem ez nem csak ábránd, mert ez valamiféle kiutat jelentene a mai tragikus világomlás láttán.  

El lehet gondolkodni, ezen a másfajta megközelítésen is.

 

Szent Ágoston Vallomások

Irtóztam, mikor mindezt megláttam, de nem volt hová menekülnöm önmagam elől. S ha el is akartam fordítani magamról tekintetemet, Ponticianus tovább mondta elbeszélését, s te megint csak elém állítottad önmagamat s szinte beleverted szemeimbe, hogy meglássam és meggyűlöljem gonoszságomat. Nem volt az nekem ismeretlen. De rejtegettem, visszaszorítottam és feledni próbáltam.”

 

[2] Itt nem vér frissítésről van szó, hanem ettől sokkal bonyolultabb ez az egész, mert itt inkább  qualitatív változtatás van.

[3] Kivágják a fákat, szeméttel lepik el az óceánokat, vizeket, gondolkodni sem tudnak felelősséggel, sem előre látni stb.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése