Pável Márta
ŰRFEGYVERKEZÉS, ERŐSZAK A VILÁGŰRBEN?
Földünkön kimondhatjuk, a legerőszakosabb, legagresszívabb lények közé az ember sorolható, s ebben vezető helyen van. Az utóbbi időkben - mondván, hogy jönnek, s ha támadnak az UFO-k, majd mit tesznek velünk, ezért /nagyon jó kamu… /, - egymást túllicitálva űrfegyverkezésbe fogtak a nagyhatalmak. S nem most, már jó pár évtizede teszik, persze senki se higgye el, hogy az UFO-k miatt van. HA az UFO-k nekünk valamit akarnának tenni, egy gondolat sem suhant át a fejünkön, máris végünk lenne, de nincs. Akkor marad a másik ok, hogy a világűrben kevésbe látszik, onnan jobban megközelíthető a földi ellenség, és nagyobb csapást lehet mérni. Pusztul, ami pusztul, senkit nem érdekel. Itt is látszik, mihelyt messzebbre jutunk, megint visszük az erőszakot is. Minden szinten csak ez van.
Nagy kérdés, az idegen lények ezt megengedik-e, mit okoz bennük ennek a tudata? Nem egészen autentikus forrásokból „ismert”, hogy nem egyszer megakadályozták a gyanús rakéták kilövését. Ebben is csak drukkolni tudok az okos földönkívüli lényeknek. Józanul azt kell mondanunk, ha intelligensek, s miért ne lennének azok, akkor erősen taszító lehet, ahogyan a földi emberek nagy része viselkedik. Ugyanúgy, ahogyan két részeg ember egymásnak feszülése elítélendő és taszító a józan szemlélőnek.
Ha kialakította az ember magáról az idegen lények előtt az erőszakos képet, akkor miért segítenének fegyverkezni, hathatós technikákat átadni? Félő lenne, hogy egymás ellen fordítanák az újabb és újabb felfedezéseket, mint ahogyan teszik is pl. atom, biofegyverek stb.
Így talán, ha nem lennénk agresszívak, kiszámíthatatlanok, közelebb kerülhetnénk olyan tudásokhoz, amik talán az ismeretlen lényeknek már elavult dolog, de jól használható, főleg nekünk, többre jutnánk. De ki tesz felelőtlen, agyilag nem érett, vagy gyerekek mellé egy üveg ciánt, senki. Félek, hogy ezzel az UFO-k is így vannak...
Figyelemre méltó, ugyanakkor józan kritikát is igényel, amit az alábbi blogon találtam:
„Wikileaks által közzétett UFO-témájú e-mailek közül néhány:
1. Nullponti energia és a földönkívüliek
A levelet Edgar Mitchell, az Apollo-14 volt asztronautája küldte el Podestának egy munkatársán keresztül. A 2015. augusztus 8-ai keltezésű e-mailben Mitchell az űrfegyverkezés veszélyével kapcsolatban azt írja: "Kérem ne feledje, hogy a velünk határos univerzumból származó, nem erőszakos ETI-jeink segítenek a nullponti energia Földre juttatásában. Ők azonban
NEM FOGNAK TOLERÁLNI SEMMILYEN KATONAI ERŐSZAKOT, SEM A FÖLDÖN, SEM A VILÁGŰRBEN.”
Itt azt írja, segítenek, de feltétele van. Nos, ki és mikor győzte meg őket, és hol van ez a nullponti energia felhasználás? Félek attól, hogy annyira keveset tudunk a háttér alkukról, mint amennyi kilátszik a jéghegyből, vagy még ettől is kevesebbet. Az teljesen valószínűtlen, hogy meg tudnák valamivel vesztegetni az idegen lényeket. Akkor ez mi? Agyalgás vagy kiszivárogtatás, de mi okból?
Anélkül, hogy ennek az írásnak reklámot akarnék csinálni, ismét hosszabban idézek: uo.” 3. A nullponti energia, a Vatikán és Obama elnök
Edgar Mitchell asztronauta – a hatodik ember, aki a Holdra lépett – ebben 2015. januári levelében azt sürgeti Podestától, hogy találkozzanak és egyeztessenek egy pontos dátumot az UFO-akták nyilvánosságra hozataláról. A találkozón a Vatikán képviselője is jelen lenne. Ezt írja Mitchell: "Sürgős, hogy a lehető legközelebbi időpontban egyeztessünk egy találkozót, hogy megbeszéljük az (UFO-akták) nyilvánosságra hozatalát és a nullponti energia kérdését.
KATOLIKUS KOLLÉGÁM, TERRI MANSFIELD IS JELEN LENNE, HOGY TÁJÉKOZTASSON BENNÜNKET A VATIKÁN LEGFRISSEBB ETI-ÉSZLELÉSEIRŐL.”…” A levélben Mitchell azt is megemlíti, hogy Genfben, az ENSZ-képviseleten találkozott Barack Obama elnök gyerekkori honolului barátjával, Pamela Hamamoto nagykövettel, "akit röviden tájékoztattam a nullponti energiáról. „
Ugye ezzel szinte mindenki úgy van, de jó lenne, ha ezek szó szerint igazak lennének. Erről nehezen győződhetünk meg, de nem kizárt. Viszont félhetnénk, milyen kezekbe kerül, vagy került?
Sajnos úgy tűnik, az emberiség nem tud veszteg maradni, míg valami nagy galibát nem tesz magával. S azok is pusztulni fognak, akiknek ebben nem egyezik az akaratuk. De az erőszak működik, és pusztíthat.
Kettős reményünk van. Első az Isten, aki tapasztalatom szerint mindig ott van, amikor kell. A másik, az Ő lényei, a földönkívüliek - s most hívhatjuk bárminek -, UFO, angyal, tündér stb., de velük, rajtuk keresztül is segít, mert ez nekik is egy feladat lehet, ugyanis mindenkiben egyfajta lélek van, a más-más külső csak átmeneti, rövid időre szól, így nem lényeges.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése