2017. január 13., péntek

AZ UFÓKBAN TÖBBEN HISZNEK, MINT ISTENBEN?

Pável Márta

AZ UFÓKBAN TÖBBEN HISZNEK, MINT ISTENBEN?

Ezzel a címmel olvasom a cikket, de én megkérdőjelezem, hogy ez valóban így igaz-e. Ha igaz, baj-e?

Forrás

Egy nemrég napvilágot látott Brit felmérés szerint a megkérdezettek nagyobb százaléka hisz a fejlett, földönkívüli élet létezésében, mint istenben.

A felmérésről nem állíthatjuk, hogy reprezentatív, hisz összesen kétezer ember vett részt benne – (1500 felnőtt és 500 8 és 12 év közötti gyermek) de tény, hogy a megkérdezettek több mint fele határozottan azt állította, hogy hisz az ufókban, a fejlett idegen civilizációk létezésében…. Az adatok alapján ugyanezt a meggyőződést Isten felé már csak a válaszadók alig egynegyede mutatta.

Tapasztalataim alapján, a hit kezdte is lehet az ufókkal való foglalkozás is. Ennek több oka is van. Aki már kinyit annyira, hogy mer az ufókkal foglalkozni, az előbb vagy utóbb bele is csúszik a transzcendens világba, és onnan már nyitott az út Isten felé. Így ez a tény – ha az… – nem gond.

Saját élményem:

Hittem, elég mélyen hittem Istenben, de amikor rájöttem, hogy az ufó lények is Istennel működnek együtt, Isten segítői is lehetnek – sokszor a bohóckodás, zrikálás szintjén is működnek…– hitem a humorral még sokkal jobban elmélyült.   Ez az egész egy kis aranyos jelenségsorozattal kezdődött. Pl. Lelkileg elhagyottnak éreztem magamat, mikor reggel álmosan húzni kezdtem a cipők közé állított csizmámat, s egy golyóstoll volt benne. Egyből feléledtem, mi ez már megint...? Belenyúltam a másik csizmámba is, mert már ismertem a kis „jó madarakat”, hogy itt nem állnak meg. A másikban a szemüvegem volt.

Higgyék el, ennyire nem vagyok rendetlen. Innentől, hirtelen elmúlt minden bajom, tudtam „mások” is velem vannak, figyelnek és csintalankodva  szeretnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése